A vér színe

Harmadik fejezet

A hang, amitől úgy megijedtem, egy magas, vörös hajú fiúhoz tartozott. Nagyon hasonlított Willre, de mégsem  ő volt az.
- Nyugi, nem megtámadni akarlak, csak szeretném tudni, hogy mit keresel az alagsorban, mikor láthatóan nem ide tartozol.- mondta kedvesen.
- Az alagsorban vagyunk?- kérdeztem döbbenten, mire az előttem álló srác elmosolyodott
- Ahogy sejtettem. Hová indultál?
- A könyvtárba- válaszoltam lesütött szemmel, mire a fiú felnevetett
- Akkor jól eltévedtél. Pont oda készültem, gyere nyugodtan. Ha ide jutottál, nem hiszem, hogy egyedül odatalálnál. Egyébként miért mész a könyvtárba?- nézett rám még mindig mosolyogva
- Találkozok egy... barátommal... legalabbis azt hiszem a barátom... meg a családjával- mondtam bizonytalanul- de már fix, hogy elkések
- Csak annyira, mint én- vigyorodott el- hacsak nem találkoznak mások is a könyvtárban. Aaron Blake vagyok.- nyújtotta a kezét- Te pedig Melissa Winters, ha jól sejtem. Mármint csak egy, és neked olyan egyenruhád van, szóval...
- Igen, jól sejted- mosolyodtam el, és kezet ráztam vele.
- Na gyere Winters, mielőtt valahol a világ túlfelén kötsz ki- nevetett fel újra, és a vállamnál fogva elkezdett irányítani. Pár perc múlva már egy ajtó előtt álltunk a második emeleten. Mikor beléptünk, a könyvtárba, már mindenki ott volt. Emma, Will, és egy izmos,  hozzájuk nagyon hasonlító srác. Meglepetten néztek ránk. Végül a legidősebb Blake szólalt meg.
- Aaron, Melissa... látom megismerkedtek.- mondta, kicsit összeráncolt szemöldökkel.
- Az alagsorban találtam meg- nézett a bátyjára Aaron. Összevillant a szemük, mintha tudtak volna valamiről, amiről én nem.
- Mi a baj az alagsorral?- kérdeztem félénken, mire a Will mellett ülő, egyelőre ismeretlen srác felém fordult
- Aaron ott dolgozik, de nekünk nem mondják el, mi van ott- nézett össze a húgával- szerintük túl kicsik vagyunk hozzá. Pedig én idősebb vagyok nála- bökött Aaron felé- Egyébként Connor vagyok- nyújtotta a kezét
- Örvendek- ráztam kezet vele. Barátságos arca, és erős kézfogása volt. Végül Will törte meg a csendet.
- Na jó, most, hogy mindenki bemutatkozott mindenkinek, akár le is ülhetnénk.- mondta, mire mind leültünk az egyik asztalhoz. Én Emma és Aaron közé kerültem.
- És, hogy lehet szólítani téged Melissa? Van valami beceneved?- kérdezte a mellettem ülő srác.
- Nekem teljesen mindegy, hogy hívtok- mosolyodtam el- csak Szöszinek ne... Dave idegesít vele, és nem akarja abbahagyni.- mondtam, mire Aaron felnevetett
- Dave elég idegesítő tud lenni. De jól tanít, ha megszokod a hülyeségeit. A tőrökkel kezdtetek, ugye?
- Igen- válaszolt helyettem Emma- Lis elég jól bánik a tőrrel. Kíváncsi lennék, mit kezdene egy erősebb fegyverrel.
- David szerint nem bírnám el, vagy kinyírnám vele magamat- nevettem fel, és a többiek is velem nevettek. Örültem, hogy megtaláltam velük a hangot.
- Egyébként... mit kerestél az alagsorban?- nézett rám Will kérdőn
- A könyvtárat- vágtam rá egyszerűen- pocsék a tájékozódási képességem. De, ha ennyire titkos, vagy veszélyes, vagy ilyesmi, akkor miért nincs lezárva?- kédeztem, mire a testvérek összemosolyogtak
- Azért más is dolgozik ott, Aaronon kívül- magyarázta Will- hiszen nem csak harcosokra van itt szükség. Connor például gyógyító.
- Komolyan?- néztem meglepve a srácra, aztán, mikor rájöttem, hogy ez elég nagy bunkóság volt, elvörösödve szabadkozni kezdek- Mármint... nem arról van szó, hogy nem tudlak úgy elképzelni, csak... hát a kékvérűeket a legtöbben nem gyógyítóként képzelik el, és... tudom, hogy tapintatlan vagyok, bocsánat- hadartam, mire Connor felnevetett
- Nyugi már, megértem- tette a karomra a kezét- egy kékvérűtől nem ezt várná az ember. De egy ezüstvérűtől sem várná, hogy harcoljon. Pedig a bátyámtól azt hallom, hogy elég jó vagy.- mosolygott rám
- Te szeretsz túlozni, ugye?- nevettem fel halkan, mire a fiú megvonta a vállát
- Én csak azt mondom vissza, amit a Willtől hallottam. Ő pedig nem szokott túlozni- hárított azonnal
- Hát... akkor köszi Will, de... szerintem tévedsz- néztem a legidősebb srácra.
- Na arra kíváncsi vagyok, amikor ő téved...- nevetett Aaron- jó szeme van az ilyesmihez. De, ha bebizonyítod, Melissa Winters, hogy nincs igaza, akkor vagy csalsz, vagy új szemüveget kéne vennie.
- Ha az én bénázásom jó, akkor látnod kéne a bátyámat- fordultam Willhez- Na ő profi. Már kiskorunkban is az volt.- mosolyodtam el- sokkal jobb, mint én.
- Nem csak egy ezüstvérű van itt?- kérdezte Connor értetlenül
- Nem vagyunk vértestvérek- magyaráztam- ő zöldvérű. A szülei fogadtak be, mikor kicsi voltam. Szóval Eric olyan, mintha a bátyám lenne. Most ő is tanul itt, és biztos vagyok benne, hogy nagyon jól megy neki.
- Esetleg van rá esély, hogy legközelebb neki is lesz kedve veledjönni?- nézett rám Aaron, mire elmosolyodtam
- Szerintem szívesen jönne- válaszoltam.- de én már sokat mondtam magamról, nem meséltek most ti?- kérdeztem- Mióta tanultok itt?
- Hát... mikor Will idehozott minket, annyi idős voltam, mint ti, úgyhogy akkor kezdtem tanulni. A kiképzés végénél jártam, mikor rájöttem, hogy igazából rühellek harcolni, és inkább gyógyítanék- mondta Connor- Aaron mivel egy évvel fiatalabb akkor kezdett tanulni, Will pedig... hát ő már ki volt képezve, mire ideértünk, és gyorsan egy lett a vezetők közül... az, hogy hány embert ölt meg ezért, az hétpecsétes titok- szívatta a bátyját.
- Pont amennyit Connor nyírt ki az orvosi karierrje során- vágott vissza Will
- Azaz nagyjából harmincat- tette hozzá Aaron. Emmával egyszerre tört ki belőlünk a nevetés, és amikor a három srác összenézett, ők is felröhögtek. Ez után órákon át beszélgettünk. Estefelé járt, mikor a Will felállt az asztaltól
- Na nekem lépnem kell, mert holnap hajnalban kelek. Nektek is ajánlom- nézett ránk, mire Aaron is felállt- Melissa, melyik szobában vagy?- fordult hozzám- valamelyikőnk elkísérhetne, nehogy megint az alagsorban találjalak meg- mondta, és látszott rajta, hogy mindjárt elneveti magát.
- A 42-es az enyém, de szerintem odatalálok egyedül is- ráztam meg a fejemet- azért köszi- mosolyodtam el, mire a többiek összenéztek
- Az enyém a harmincötös- mondta Emma- már úgyis menni készültem, elkísérlek.- mosolygott rám, mire a srácok kicsit megkönnyebbülten néznek rám
- Holnap úgy tervezzük, elmegyünk sétálni... felteszem nem nagyon néztél még szét itt... lenne kedved jönni?- kérdezte Connor- ha a bátyádnak van kedve, jöhetne ő is.
- Ha szívesen láttok, akkor... örülnék, ha mehetnék- válaszoltam, mire a Blake testvérek elmosolyodtak
- Akkor holnap ebéd után?- nézett rám Will
- Ott leszek. Ha nem, akkor eltévedtem, és 3-5 napon belül jelentkezek- viccelődtem, mire mindenki felnevetett. Ezután elköszöntünk, és Emmával együtt elindultunk a szobánk felé.
- A bátyáim... ugye nem voltak túl tolakodóak?- kérdezte aggódva- Mert abszolút megértem, ha ezután nem akarsz velem találkozni...
- Viccelsz? Ez nagyon jó volt, szuper családod van- mosolyogtam rá, mire a lány úgy kicsit megkönnyebbültnek tűnt.
- Akkor... legkésőbb holnap délután találkozunk, vagy... van kedved az órád előtt gyakorolni?- kérdezte bizonytalanul.
- Hát persze, hogy van- mosolyodtam el- négykor a sportcsarnokban?
- Nekem okés- biccentett- hát akkor... holnap találkozunk- köszönt el- jó éjt
- Neked is- intettem, és beléptem a szobámba.
Gyorsan elmentem lefürödni, és átvettem a pizsamámat. Épp, mikor ledőltem volna olvasni, nyílt az ajtó, és Eric lépett be.
- Szia Lis- köszönt mosolyogva- Hogy sikerült a találkozó?
- Hát... miután eljutottam a könyvtárig, nagyon jól szórakoztam- válaszoltam, mire a bátyám hitetlenül felnevetett
- Ez komoly?- nézett rám- Mesélj el mindent, érzem, hogy ezen nagyon jól fogok szórakozni.
- Nem fontos. Viszont holnapra te is meg vagy hívva. Kimegyünk kirándulni...- tereltem a témát
- Ez király hugi, de nem úszod meg, hogy mindent el kelljen mesélned- ült le az ágyam szélére- tedd le a könyvet léégyszi, hallani akarok mindent
- Hát rendben...- tettem le a könyvet, és belekezdtem a mesélésbe. Eric nagyon jól szórakozott, néha felröhögött, vagy visszakérdezett, de elbeszélésem alapján ő is nagyon rendesnek találta a Blake családot.
- És velük megyünk holnap kirándulni?- nézett rám döbbenten
- Hát, ha van kedved, igen- vontam meg  a vállamat, mire ő elmosolyodott
- Még nem is jártunk az udvaron kívül. A kerítésen pedig nem lehet átlátni. Milyen lehet odakint? Mármint gondold el... csak annyit tudunk, hogy állandóan fúj a szél.
- Már alig várom- mondtam őszintén
- Na de most aludj Lis, holnap négyre a sportcsarnokban kell lenned- takart be, és ő is lefeküdt mellém. Magáhozölelt úgy, mint amikor még kicsik voltunk.- Jó éjt hugi- puszilt meg. Néhány perc múlva elnyomott az álom.
Hajnalban arra ébredtem, hogy Eric ráz. A fejembe lassan visszakúsztak a rémálom történései. Újra láttam azt a napot... A bátyám arca nyúzottnak tűnt, de aggódásról is árulkodott.
- Nem akartalak felkelteni Rick, tényleg- suttogtam- sajnálom- a fiú végigsimított a hajamon
- Semmi baj Lis...- válaszolt, és az órára nézett- még van egy órád aludni.
- Nem hiszem, hogy tudnék- ráztam meg a fejemet, mire ő szorosabban ölelt magához
- Nem lesz baj Lis... ezek csak álmok. Nem történhet többet semmi baj, oké? Itt biztonságban vagy. Megígérem neked- puszilt meg
- Biztonságban...- suttogtam félálomban. Elalvás előtt még hallottam, ahogy Eric tovább beszél hozzám. A nyugalomról, a biztonságról... olyan dolgokról, amiben már egy jó ideje nem volt részünk, és... talán már nem is lesz soha. De akkor, neki valahogy mégis elhittem, hogy így lesz.

//Sziasztok, öt nap kihagyással, de megérkeztem a harmadik fejezettel, ha tetszett, légyszi voteolj, vagy hagyj magad után kommentet... előre is köszönöm <3