A vér színe

Tizedik fejezet

- A szintfelmérő teszt alapján három osztagba tudtunk sorolni titeket. Az egyik ráadásul a legjobb, legmagasabb szinten lévő mind közül. Tehát Nilsa Johnson, Sahar Hunt, és Orion Eastwood a Conan hadnagy alá tartozó Egyes csapat tagja lesz.- szólalt meg végül Daniel, mire az ezek szerint Conan névre hallgató férfi száján apró mosoly tűnt fel- Connor, és Aaron Blake a Hármas osztaghoz csatlakoznak Cara hadnagy parancsnoksága alá fognak tartozni- biccentett a magas, szőke hajú ő felé- Melissa Winters pedig a Hatos csapatot fogja erősíteni. Így Erin hadnagy lesz a főnöke.- az alacsony, sötét hajú nőre néztem. Szigorú arca volt, de volt benne valami, ami miatt úgy éreztem, hogy jó helyen leszek az osztagában- Menjetek az osztagparancsnokokhoz, a többi tudnivalót ők fogják elmondani. Mindenkinek sok sikert kívánok a továbbiakhoz.- biccentett, aztán egy fagyos pillantást vetett rám, és kiment a csarnokból. A Hatos parancsnokához léptem, aki lassan végigmért, aztán a szemembe nézett.
- Jöjjön katona, még rengeteg dolgunk van. Először bemutatom az osztagának, aztán valaki elkíséri az egyenruháért, valamint az ágyneműkért, és levágják a haját. Az itt töltött idő alatt a Hatos lesz a családja, de ne felejtse, hogy már nem a kisgyerekek kiképzőközpontjában van, hanem a lázadás egyik legfontosabb katonai támaszpontján.- indult el az egyik folyosón
- Lázadás?- kérdeztem halkan, miközben igyekeztem nem lemaradni a fürge léptekkel haladó nőtől- De hát...
- Szabadságharc, forradalom, ahogy tetszik. Az agresszorok fellépései egyre gyakoribbak, és kegyetlenebbek, akár tetszik, akár nem, harcolnunk kell, vagy mind meghalunk.- nézett rám komolyan a parancsnok. Elsápadtam. Lázadunk. A szüleim mindig azt mondták, békésen kell tűrnünk, amit kapunk, mert az agresszió nem megoldás. Annyi halál a semmiért. Letűnt korok borzalmas csatái tűntek fel a szemem előtt, aztán a zsigeri félelem, ami összeszorította a mellkasomat, mikor élesben kellett használnom a fegyvereket. Ez lenne a megoldás? Ha felégetjük a világot, építhetünk újat a romok felett? És megéljük egyáltalán? Gondolataimból a hadnagy hangja zökkentett ki- Jól van, katona?
- Persze- mondtam halkan, mire ő biccentett- a társai majd megmutatják, mi hol van, és segítenek behozni a lemaradását. Edzéseken, gyakorlatokon vesz részt, ahol köteles követni a felettesei utasítását. Valamint a mától kezdve hét minden napján pontosan délután háromra lemegy a laborba.
- Miért?- kérdeztem döbbenten. 
- Ott mindent elmondanak majd, de azt hiszem a vérével kapcsolatos- felelt a nő rám sem nézve, aztán folytatta a szabályok ismertetését, de alig pár szót tudtam felfogni. Mit akarhatnak tőlem egy laborban? És mi köze az egésznek ahhoz, hogy ezüstvérű vagyok? Átpörgettem magamban a lehető legrosszabb végkifejleteket, de valahogy egyik sem tűnt reálisnak. Végül egy ajtóhoz értünk, amin egy hatos volt. A nő lendületesen kinyitotta, mire az odabent lévő legalább húsz ember vigyázzállásba vágta magát. - Pihenj- mondta nyugodtan a hadnagy- Bemutatom Melissa Winterst, az új társukat. Winters az egyik kiképzőközpont megtámadása után menekült ide néhány társával, így vannak dolgok, amiket nem tanult még. A felzárkózásban kérem legyenek segítségére. És valaki kísérje el a szokásos kezdőcsomagért. Úgy látom a Wolf, és Grace közti ágy szabad, ott fog aludni, a fürdőket majd a társai megmutatják. Sok szerencsét, katona- tisztelgett. Viszonoztam a gesztust, aztán kiment, és magamra maradtam nagyjából húsz ismeretlen osztagtársammal. A csendet végül egy nálam jóval magasabb, ránézésre zöldvérű lány törte meg
- Szóval te vagy az ezüstvérű, akiről beszélnek. Robin vagyok. De itt csak Cysnek hívnak.
- Cys, vagyis...
- Árnyék- biccentett a lány- legalábbis a rövidítése.
- Ne kötődj túlságosan a kölyökhöz, Cys, az első adandó alkalommal meg fog halni. Csak egy újabb hullajelölt- szólalt meg egy magas, huszonöt körüli férfi
- Fékezd az optimizmusod Laoch! Még nem láttad Melissát harcolni. Nem látta egyikünk sem. És figyelünk, hogy fel legyen készülve. Gyere Rowena, összeszedjük a cuccaidat.- fogta meg a karomat, és az ajtó felé indult. Némán követtem őt, a Laochnak nevezett férfi szavait emésztve. Mi van, ha igaza van? Ha nem tudok majd helytállni itt. A férfi szavai keveredtek egykori edzőm, Dave csípős, gyengeségeimre tett megjegyzéseivel. A nap során már nem először fordult elő, hogy eljátszottam a feladás gondolatával. A csendet végül Cys törte meg.
- Légy elnéző Laoch-kal! Veterán. Harcolt az előző háborúban, öt éve. Megölték az ikertestvérét. Egypetéjűek voltak, nagyon közel álltak egymáshoz. A srác súlyosan megsérült, a karjai közt halt meg. Laoch teljesen elvesztette önmagát. Beleroppant a testvére hiányába. Azóta nem hajlandó kötődni, és minket is próbál óvni a veszteségektől.- mondta halkan- Ismertem őt azelőtt. Öt évvel vagyok fiatalabb nála, és aznap, mikor a testvére meghalt, ő intézte el, hogy ne kelljen harcolnom. Ha nem lenne, valószínűleg már nem élnék. Nem vidám mese az övé, de hát ezen a helyen... senkié sem az. Na itt vagyunk- mutatott egy ajtóra- fél óra múlva jövök, és körbevezetlek- nézett rám, majd bizonytalan pillantásomat látva elmosolyodott- Nyugi, csak a hajad vágják le, és kapsz egyenruhát. Nem lesz gond.
- Köszi- mosolyodtam el félénken, majd halkan bekopogtam. Egy szikár termetű, idős nő nyitott ajtót olyan lendülettel, hogy hátrahőköltem.
- Winters, ugye?- nézett rám szigorúan, mire bólintottam.- Sybill vagyok- lépett hátrébb, és intett, hogy bemehetek. Mikor beléptem, a nő egy másodperc alatt becsukta az ajtót, és végigmért. Feszengve álltam előtte, mert úgy éreztem, átható tekintetével a vesémbe lát. Egy pillanatra mintha megcsillant volna a szemében a felismerés fénye, aztán egy székhez parancsolt, és nehéz, fekete köpenyszerűséget terített rám.- Daniel ugye a kutatókhoz küldte magát?- kérdezte, miközben elkezdte kibontani szoros fonatba kötött, fehér hajamat
- Honnan tudja?- kérdeztem döbbenten
- Kiskorától kezdve ismerem. Jó ember, de bosszúra éhezik. Akarja ezt a háborút, az áldozatokkal együtt Azt hiszi, nincs más megoldás. És tart tőle, hogy a kis ezüstvérű újonc veszélybe sodorja a tervét.
- Én? De hát csak...
-  Pajzs. Mint minden ezüstvérű. - mondta komolyan, miközben egy fésűvel kezelésbe vette a hajamat
- Hogy mi vagyok?- kérdeztem. Egyre kevésbé értettem a dolgokat, kezdtem elveszni
- Van egy legenda. Daniel nem hisz benne, mivel azt mondja, hogy nem szükséges a háború, hanem létezik egy menekülőút, ami elvisz minket innen egy olyan helyre, ahol új világot építhetünk. Azt mondják, a régiek hozták létre, ha egyszer a többségbe kerülő vércsoport tagjai a többi ellen fordulna. A vezetőség hisz ebben, így a főnöknek kötelező a laborba küldenie magát, hogy megismerje a történetet. És, hogy segíthessen megtalálni ezt az utat.- magyarázta, miközben ollót vett elő. Szinte kábán néztem, ahogy az első hófehér tincs a padlóra hull. A nő keze, kora ellenére hihetetlen gyorsasággal mozgott, ahogy nagyjából az állam vonaláig levágta a hajamat. Meglepő módon nem volt nehéz elképzelni, hogy egykor tőrt forgatott.
- Maga hisz ebben?- kérdeztem hosszú hallgatás után, mire Sybill halkan felsóhajtott
- Hiszek abban, hogy nem az az egyetlen megoldás, hogy leromboljuk a világot. Egyszerűbb lenne, ha úgy távoznánk a vörösvérűek életéből, mintha itt sem lettünk volna. Élhetnék az életüket, és mi is a miénket. Már amennyien maradtunk. És hiszek abban, hogy ha elkerülhető a háború, meg kell próbálnunk megúszni. Épp eleget vesztettünk már.- még kifésülte a hajam, aztán egy kupac ruhát, ágyneműt, és egy táskát vett elő- A kezdőcsomag. Sajnos csak ennyit tudok nyújtani. 
- Köszönöm- mondtam halkan. A nő szögletes arcán mintha mosoly árnyéka jelent volna meg
- Vigyázzon magára Winters- mondta végül, és kinyitotta előttem az ajtót. Cys már várt. Biccentett Sybillnek, és elindult a folyosón. Még mondtam volna valamit, de mire észbekaptam, az ajtó már zárva volt. Cys után siettem
- Kedvelem Sybillt- mondta csendesen- de néha a hideg kiráz tőle... mintha látná az összes hibádat. Egyébként jól nézel ki Rowena. Még van időd átöltözni a labor előtt. Aztán körbevezetlek. Holnap meg gyakorlat lesz. Megismerkedhetsz a csoporttal, meg minden. a legtöbben nem olyanok itt, mint Laoch, kedvelni fognak. Aztán este elmeséled, hogy kerültél ide.- sorolta, mire ijedten néztem rá- tudom, megértelek, de a hatosnál ez a hagyomány. Egyfajta beavatási szertartás. Meghallgatjuk a történetedet, aztán mi is elmondjuk a miénket. Onnantól akár tetszik, akár nem, közénk tartozol- mosolygott rám- Na itt egy mosdó, át tudsz öltözni- nyitotta ki az egyik ajtót. Odabent gyorsan felkaptam az egyenruhámat, és vetettem egy gyors pillantást a tükörképemre. Sovány voltam, és sápadt, a ruha szinte lógott rólam, de erősebbnek tűntem, és annak is éreztem magam. Nem vagyok olyan törékeny, mint ahogy azt Laoch, és Daniel hiszik. És, ha kell, megtalálom a menekülőutat magunknak. Kell lennie egy olyan világnak, ahol Blakeék, és Rick is boldogan élhet. Rick... a hiánya hirtelen hasított belém, és mintha újra ott álltam volna mellette, újra hallottam volna a kiáltását, amikor eléugrottam azon a bizonyos éjszakán. És csak arra vártam, hogy újra lássam a bátyámat. Vissza kellett volna fordulnom. Akaratosabbnak lenni, hogy segíthessek megvédeni őt. Ha miattam hal meg... ha bármelyikük miattam hal meg... a gondolataimat halk kopogás szakította félbe
- Rowena, minden rendben?- hallatszott Cys aggódó hangja az ajtón túlról
- Persze- feleltem, és kimentem hozzá
- Démonok?- kérdezte. Tudtam, hogy az esetleges rossz döntések, félelmek emlékére gondol. Az örökös bűntudatra, amin senki nem segíthet.
- Démonok- mondtam halkan, mire a lány keserűen elmosolyodott
- Mindannyiunknak vannak. Vicces, nem? A lelki roncsok serege. Ha engem kérdezel, talán csak egy pszichológus kéne, és mind boldogan élhetnénk- nevette el magát, és én is elmosolyodtam
- Szerintem egy pszichológus mély depresszióba esne az első alkalom után- jegyeztem meg
- Valószínűleg igazad van... sírva menekülne innen, és mindenkit becsukatna a diliházba- nevetett- apropó diliház... megérkeztünk a laborhoz- mutatott egy ajtóra- a cuccaidat beviszem a csoporthoz, az ágyadon fognak várni. És Rowena... nem tudom, mit akarnak tőled itt, de vigyázz velük... Ne hagyd, hogy kísérleti egérnek használjanak, jó? A szobában találkozunk, az egyik kutató kísér majd vissza.- hadarta el, és a folyosó vége felé indult
- Cys!- szóltam utána, mire visszanézett- Köszönöm- mondtam halkan. A lány elmosolyodva intett, aztán továbbsietett, és az első kanyarban eltűnt szem elől. Az ajtóhoz léptem, és bekopogtam. Nem érkezett válasz. Nagyjából fél perc múlva újra kopogtam, ezúttal kicsit hangosabban. Hirtelen mozdult a kilincs, és az ajtó kinyílt. Megdöbbenve néztem az ajtóban álló ismerős srácra.

//Sziasztok, nagy kihagyás után újra itt vagyok egy résszel, remélem elnyeri a tetszéseteket <3