A vér színe

Hetedik fejezet

De minden jó elmúlik egyszer. Telt az idő, lassan, de biztosan közeledve a vidám idők végéhez. A tavaszi idő lassan meleg nyárba fordult, a nyár pedig őszbe. Ez mondjuk a tüskés, levél nélküli növényeken nem látszott, csak az idő lett egyre hidegebb. Szinte észre sem vettem, és már hat hónapot töltöttem a lázadók bázisán.
Ekkorra már megvolt az első fegyverem, a kis csillagos pengéjű tőr, és Dave vezetésével párhuzamosan gyakoroltam az íj és a kard használatát. Sok minden megváltozott, de a társaságunk a régi maradt. Ugyan Willnek, és Connornak a küldetések menyiségének növekedése miatt egyre több dolga volt, de alkalomadtán mégis pont olyan jól szórakoztunk együtt, mint régen. Emmával továbbra is együtt edzettem sőt gyakran Dave is nézte, ahogy gyakorlunk. Elkezdődtek a stratégiai, és késő este tartott edzéseim, valamint a rejtőzködés elsajátításába is belefogtam.  
Sajnos valami nem változott. A rémálmok. Minden éjjel. Már szinte megszokottá vált, ahogy ordítva felriadtam, és a hajnali séták, amiket eleinte az épületen belül, később az udvaron tettem. Eric felajánlotta, hogy velem marad, de nem kérhettem tőle ilyet... Elvégre volt neki is elég dolga.
A bátyám egyébként idő közben az egyik legügyesebb tanonccá vált, edzője, Zia mindenkinek dicsérte őt. Nagyon jóban lett Aaronnal, és- bár igyekezett palástolni- egyre inkább látszott, hogy érdeklődik Emma iránt. 
És itt, a boldogság kellős közepén esett szét minden. Viharos őszi éjszaka volt. A szél zörgette az ablakot, és eső kopogott a tetőcserepeken. Az éjszakai edzésemről értem vissza, és hullafáradtan dőltem az ágyba. Amint letettem a fejem a párnámra szinte azonnal elaludtam, de egy óránál több időm nem volt pihenésre. Arra riadtam fel, hogy egy kéz rázza a vállamat
- Winters, mennünk kell- hallottam Connor hangját. Szokatlanul idegesnek tűnt, riadtan ültem fel az ágyon- Vedd a cipődet, és hozd a tőrödet, meg a táskát a szekrényből!- utasított
- De mi... mi történt? 
- Kint elmagyarázom, siess már- rángatott, és a szekrényt kinyitva előszedte a hátizsákot. Villámgyorsan kaptam fel a cipőmet, majd a tőrömet, és a táskámat megragadva az ajtóhoz léptem.- Azt tartsd a kezedben, és ha támadnak ne tétovázz, tudod mit kell tenni- nézett rám Connor- Az ajtóhoz megyünk, a lehető legrövidebb úton, világos? Bármit látsz, vagy hallasz, ne mozdulj mellőlem!
- És a bátyám? Meg Em...?
- Gondolom együtt vannak. Aaron és talán Will is velük van, vigyáznak rájuk. Valószínűleg már kiértek. Na indíts Winters- mondta szigorúan. A folyosón nagy kavarodás fogadott minket. A fiú lendületes mozdulattal kardot rántott, és szabad kezével a csuklómat szorítva indult előre. Hangos kiáltások érkeztek minden felől. Egy kard pengéje a fejem felé suhintott, de a tőrömmel kivédtem a csapást. Igyekeztem visszatámadni, de a fegyverem lecsúszott a támadóm páncéljáról. Kicsit esetlenül próbáltam lépést tartani Connorral, de olyan volt, mintha mindenki minket akarna támadni. A gyógyító még mindig erősen szorította a karomat, és a kardjával igyekezett utat törni az ajtó felé. Éreztem, hogy egy emeletről érkező nyílvessző mély vágást ejt a jobb karomon, de nem engedtem el a tőrömet. Több csapást  kivédtem, de éreztem, hogy pár penge célt érve megkarcolja a karomat, és az egyik mély sebet ejt a vállamon. Hirtelen fájdalom hasított a bal lábamba, de nem volt idő odafordulni, hogy megnézzem, súlyos-e. Nem sokára odaértünk az ajtóhoz, és a fiú kirángatott a szakadó esőbe
- Minél messzebb kell mennünk, arrafelé... Utolérjük a többieket, oké? Van a közelben egy tábor ilyen esetekre. Ott ellátom a sebeidet. Viszont sietnünk kell. Winters, ez élet-halál kérdés. Futni fogunk. Ki kell bírnod, világos?- nézett rám komolyan, amire csak bólintással feleltem. Connor arcán egy pillanatra megjelent a szokásos mosolyának árnyéka, de aztán újra megkeményedtek a vonásai- Akkor indulás, nem érhetnek be minket.- kezdett futni, és én is elindultam utána. Nem tudom, mennyit futottuk. Talán csak perceket. De én többórásnak éreztem a menekülésünket. Az eső sötét függönyként vont körül minket, amin csak a villámok pillanatnyi fényessége miatt láttunk át. Váratlanul hangokat hallottunk a hátunk mögül. Azonnal odakaptam a fejem. Az épp lecsapó villám fényénél négy sötét alakot láttam kirajzolódni. Túl vékonyak voltak ahhoz, hogy páncél legyen rajtuk, mint a többi ellenséges harcoson. És még csak meg sem csillant rajtuk semmi a fehér fényben.
- Connor... ezek a mieink- mondtam magabiztosan
- Miből gondolod?
- Nincs rajtuk páncél- válaszoltam, mire a fiú hátrafordult
- Szép volt, Winters- állt meg.- Ezek tényleg a mieink. Az ott- mutatott a legkisebb alakra- Talán Emma, és akkor a másik három... Igen, az Em lesz... akkor túlélték- mondta boldogan, de amikor közelebbértek, a bátyám hangja helyett az edzőmét hallottam meg. Elsápadva néztem Connorra. A villám megvilágította az arcát. Ugyanazt az ijedtséget láttam az rajta is, amit én éreztem. Mikor a kis csapat odaért hozzánk, értetlenül néztek ránk. 
- Ericet hol hagytátok?- kérdeztem szokatlanul vékony hangon, mire Will az idősebb öccséhez fordult
- Vidd a többieket biztonságba, tudod, merre kell menni, ugye? Majd beérünk titeket.
- Megyek én is- mondtam higgadtan, de a többiek egyszerre rázták meg a fejüket
- Még nem végeztél az edzésekkel, kiskorú vagy, szépen Connorékkal mész- vágta rá Dave szigorúan- Az kéne még, hogy téged is elveszítsünk... 
- De a bátyám... Will, segíteni akarok- fordultam a legidősebb Blake fiúhoz, aki határozottan megrázta a fejét
- Ezeket fogd meg- nyújtotta át a táskáját Connornak- Minden benne van, ami kellhet, persze nektek is van, de ha nem térnénk vissza... szeretném, ha nálatok lenne.- a fiú mereven bólintva átvette az életmentő készletet, és Dave rövid gondolkodás után szintén odaadta a sajátját, és elindultak szinte azonnal mozdultam, hogy utánuk menjek, de Connor erősen megszorította a csuklómat
- Igazuk van, jobb, ha velünk jössz Winters- mondta nyugodtan
- Nem, velük kell mennem- téptem ki a karomat a kezéből, és rohanni kezdtem volna, de egy pillanat múlva a srác karjai összezáródtak a derekam körül. Ordítva próbáltam kiszabadulni. Éreztem, ahogy a hideg esőcseppek keveredtek a könnyeimmel, de Connor nem engedett el. Dühösen próbáltam belerúgni, de ő nyugodt maradt
- Aaron, induljatok tovább, tíz perc, és megyünk utánatok... csak beszélek Wintersszel.- intett a két testvérének, akik bizonytalanul elindultak. Ekkor maga felé fordított.- Na jó, szerinted nekem milyen érzés, hogy a bátyám visszamegy? Hogy baja eshet? Hogy elveszíthetem? Hogy mindenki tőlem várja a megoldást, a segítséget, mert én vagyok a második legidősebb? Hogy Will... úgy ment el, mint aki biztos abban, hogy már nem jön vissza? Szerinted... én nem akarok utánuk menni? Dehogynem. De ők képzett harcosok. Mi pedig nem. És menekülnünk kell, vagy meghalunk. Ennyi. Nekem a testvéreim miatt kell életben maradnom, neked pedig... Eric miatt. Érted?- rázott meg a vállamnál fogva, mire könnyes szemmel bólintottam- És szerinte miért mentek el? Visszahozzák Ericet, csak éljük túl addig. Ez a dolgunk, világos?- mondta nyugodtan- És... higgadtnak kell maradnunk. Muszáj. Miattuk.- biccentett a távolodó Aaron, és Emma felé.- Még sok van hátra, amíg... odaérünk arra a biztonságos helyre, ahol megszállhatunk egy darabig, de... ott minden rendben lesz, oké? Bízz bennem!- mondta halkan, és a vállamat átkarolva a többiek után indult. Egyre jobban éreztem, ahogy a szél mégjobban hozzám préseli a csuromvizes ruháimat. Mikor utolértük a két fiatalabb Blaket, Connor elengedte a vállamat, és a húgát figyelte. A lány fáradtnak tűnt, és erősen sántított a jobb lábára. 
- Mi történt?- kérdeztem Aaront aggódva
- Azt hiszem, kiment a bokája. De lehet, hogy eltört- válaszolt a fiú halkan. A bátyja teljesen elsápadt
- Gyere Em, felveszlek- mosolygott a húgára kedvesen, és felmelte
- Connor, fázom- suttogta a lány, mire a két testvére arca szinte egyszerre rándult meg. Előjöttek a rossz emlékek. Az őt karjában tartó fiú aggódva tette a homlokára a kezét
- Lázas- tátogta felénk
- Mindjárt ott leszünk, és ott van meleg ruha, és... iszunk teát, oké?- erőltetett mosolyt az arcára Aaron
- Will... hol van Will? És Eric? Meg Dave?- kérdezte Em halkan, de mégis összerezzentem. A két fiú zavartan nézett össze
- Kicsit lemaradtak, de... nemsokára beérnek minket- válaszoltam kedves mosollyal az arcomon, mire a lány kicsit nyugodtabbnak tűnt- Minden rendben van, nemsokára odaérünk.- tettem hozzá, mire Aaron meglepetten nézett felváltva rám, és Connorra. Végül nem szólalt meg, csak mellettem sétált tovább
- Hogy bírod?- kérdezte halkan. A szája alig mozgott, így a kérdést csak én hallottam.
- Remekül- válaszoltam arcomra fagyott mosollyal.
- Lisa, vérzik a lábad, tiszta seb vagy, alig állsz a lábadon, plusz tiszta víz vagy, az, hogy remegsz, pedig elég erősen azt sugallja mindjárt megfagysz, nem is beszélve a lelki dolgokról, úgyhogy mégegyszer megkérdezem: Hogy bírod?
- Pocsékul- mondtam még mindig mosolyogva- Ezt akartad hallani?
- Nem, de hogy vagy képes vigyorogni, mint a vadalma?
- Ha abbahagyom, elbőgöm magam, vagy összeesek, vagy... szóval ezért- vágtam rá szárazon, mire a fiú aggódva nézett rám, aztán gyorsított a léptein, és a bátyjához ment. Emma idő közbe elaludt a gyógyító karjában
- Connor, pihennünk kell... Ma már úgysem jutunk el sehová, verjünk tábort itt... Már remeg a lábad, nem fogjuk sokáig bírni, és... meg kell állnunk. Will táskájában van egy sátor, meg... mindenkinek van hálózsákja.
- Igazad van Aaron- mondta Connor rövid gondolkodás után- Felveritek a sátrat? Nem szedném elő a száraz ruhát, ha nem muszáj, a sátron kívül, és... Emmát sem tenném le a földre
- Persze, azonnal- szedte elő Aaron az ideiglenes "lakóhelyünket". Sok idő telt el, mire az egyik domb tövében felvertük a sátrat, de ez a szerencsétlenkedés inkább az sötétnek, a szakadó esőnek, és a szélnek volt köszönhető, semmint saját ügyetlenségünknek. A hideg talaj miatt leterítettünk egy vizes pokrócot odabent. Bevittük a négy hálózsákot is. Éppen elfértek, de sejthető volt, hogy eléggé nyomorogni fogunk az éjjel. 
- És most jön a kínos rész, mert mindenkinek tiszta ruhát kéne vennie, de csak egy sátrunk van- nézett rám Aaron, mire elvörösödtem. Láthatóan Connor is zavarbajött egy kicsit, és egyikünk sem tudta, mit kéne csinálni
- Majd... elfordulunk- túrt a csuromvizes hajába idegesen a társaság legidősebb tagja.- Emmát átöltöztetem, elvégre orvos vagyok, megszoktam ezeket, aztán én is veszek száraz ruhát, utána jön Winters, mert Aaron öcsém szeret leskelődni, és... ez így jó?- fordult hozzám, mire bizonytalanul bólintottam.- Akkor... viszem Emmát- mondta, és a húgával a karjában bement a sátorba.
- Még most tudsz elvonulni, ha hív a természet, Lisa- figyelmeztetett Aaron halvány mosollyal, mire megráztam a fejem
- Nem nagyon ittam vacsora óta, úgyhogy...- mondtam halkan. Connor néhány perc múlva szólt, hogy mehetek, úgyhogy feszengve beléptem a sátorba. A fiú odadobott egy törölközőt, és egy kupac tiszta ruhát
- A hajad is töröld át Winters, mert meg fogsz fázni. Már így is alakul.- mondta kicsit aggódva. 
- A megfázás most a legkisebb gondom- mondtam fáradtan, de azért megtöröltem a hajamat, és gyorsan átöltöztem. A ruha, amit kaptam bő volt, és vagy három mérettel nagyobb, mint azok, amiket én hordok, de abban a pillanatban fontosabb volt, hogy végre valami száraz cuccot viseltem. Aztán szóltam Aaronnak, hogy jöhet. A srác villámgyorsan öltözött át, mire észbe kaptam, már jelezte, hogy visszafordulhatunk. 
- Connor, Lisának nézd meg a lábát, eléggé vérzik neki- figyelmeztette a bátyját a legfiatalabb Blake fiú
- Előbb Emmát nézd meg, az fontosabb, hogy jól legyen- mondtam halkan- Pláne, hogy lehet, eltört a bokája. Egyébként meg Aaronnak is van egy pár csúnyább sebe. És neked is- néztem a fiúra. Jobb karján még a zseblámpánk gyér fényénél is észre lehetett venni a mély, véres sebet.
- Jó, megnézem Emmát, aztán Winters lábát, meg a vállát, ne nézz már ilyen meglepetten, teljesen összevérezte a pólódat- mondta az arckifejezésem láttán- Az öcsémnek meg lekezelem a hátát, meg a karjait, aztán, ha jut a kötszerből, ellátom ezt is- bökött a karja felé. Mindketten bólintottunk. Connor lekuporodott a húga mellé, és aggódva vizsgálta meg a lány bokáját- törés- közölte végül sápadtan- Nem tudom rendesen ellátni, amíg... amíg oda nem érünk. Egy helyben kéne tartani, de... az nem fog menni. Plusz beteg, és... Will rám bízta, nagyon haragudni fog rám
- Ne viccelj, pontosan tudja, hogy mindent megtettél. És holnap odaérünk. A Menedékhez- mondta biztatóan Aaron- És meglátod, reggelre, mikor elállt az eső, minden sokkal jobb lesz.
- Talán igazad van... Na gyere Winters, megnézem a sebeidet.- húzta fel a nadrágom szárát, hogy odaférjen a sérüléshez.- Ezzel csoda, hogy idáig tudtál sétálni. Elég mély seb. Majd csak ott tudom teljesen ellátni, de... addig lefertőtlenítem, meg bekötöm, oké?- mondta azon a nyugodt, gyógyítós hangján, aztán kicsit félrehúzta a pólóm nyakát, hogy meg tudja nézni a vállamat is. Kicsit összerezzentem, mikor a hideg keze a nyakamhoz ért.- Tudod, hogy nem bántalak, ugye?- kérdezte, teljesen félreértelmezve a reakciómat. Azért aprót bólintottam, és hagytam, hogy a fiú megvizsgálja a sebet- Ez nem olyan súlyos... Egyelőre csak lefertőtlenítem aztán kapsz rá egy csini tapaszt- mosolygott rám, és elkezdte ellátni a sebeket. A sebfertőtlenítő eléggé csípett, de ezúttal nem szóltam egy szót sem. Miután Connor bekötötte a sebeket, az öccséhez fordult. A karján lévő karcolásokról csak szimplán letörölte a vért, így látszott, hogy egyik sem kifejezetten súlyos, aztán megkérte Aaront, hogy vegye le a felsőjét, és ellátta a hátán lévő mély sebet. 
- Ki hol alszik?- tette fel a kérdést a fiatalabb Blake srác, mire Connorral összenéztünk
- A szélén- mondtuk egyszerre. Aztán ugyanabban szólaltunk meg újra- Te biztos nem
- Mi ez a dráma, miről van szó?- kapkodta a fejét Aaron
- Gondolkozz öcsi, aki a szélén alszik azt szúrják le először, ha megtalálnak minket- mondta Connor tárgyilagosan
- Ez esetben én alszok a jobb szélén.- vágta rá a srác- Connoré meg a bal szél. 
- Itt az a kérdés, hogy ha ketten meghalunk, ki megy tovább Emmával. Tehát lényegében arról döntünk, ki mellett van a legnagyobb esélye életben maradni Emnek. Én itt ki is estem, ugyanis képzetlen vagyok, és nem bírom el, úgyhogy enyém az egyik széle.
- A másik meg az enyém- mondta határozottan Aaron- A bátyám képzettebb, okosabb, és erősebb nálam. Nem mellesleg gyógyító.- magyarázta tárgyilagosan- Akkor ez el is dőlt, A bátyám és Em alszik középen, Lisa tied a bal oldal, C alszik melletted, mert te szarul alszol, és nem akarjuk felkelteni Emmát. Ha így oké- nézett rám, mire bólintottam. Connor kicsit zsörtölődve cipzározta be a húga hálózsákját, aztán ő is bemászott a mellettem lévőbe. Mi is ledőltünk Aaronnal. 
- Holnap odaérünk- mondtam halkan
- Biztonságban leszünk- tette hozzá Aaron
- Csak éljétek túl addig- morgott Connor, mire halványan elmosolyodtam
- Lenyűgöző az optimizmusod- jegyeztem meg ironikusan, mire a két srác elnevette maát. Néhány perc múlva társaságunk rangidős tagja lekapcsolta a lámpát, és lassan mind álomba merülünk.