A vér színe

Hatodik fejezet

Dave elővette a tőrét, és támadott. Gyors volt. De én méggyorsabb. Könnyedén kitértem a szúrások elől, de sajnos nem tudtam közelebb jutni. Túl profin hárított. De azt sikerült elérni, hogy ne találjon el. Már csak arra kellett rájönnöm, hogy hogy folytassam. Mielőtt elfáradok. Gyorsan átbújtam a karja alatt, ahogy Will tanította, és hátulról támadtam. A fiú megfordult, és kivédte a szúrást, a tőr pengéje viszont megvágta a karomat. Elég mélyen. Felszisszentem, mire az edzőm kicsit aggódva fogta meg a karomat.
- Nem súlyos, de jobb lesz, ha elmegyünk az orvosiba, hogy ellássák. 
- Vesztettem, ugye?- kérdeztem halkan, mire Dave elgondolkozva nézett rám.
- Majd megbeszéljük, Szöszi- mondta higgadtan, és a vállamnál fogva az orvosiba irányított. Addigra már az adrenalin utolsó morzsái is kiürültek belőlem, úgyhogy nagyon fájt a karom. Nagyon. Az orvosiban Connor vár minket.
- Hogy ment?- kérdezte, mire csak lemondóan megráztam a fejem. A vörös hajú srác rögtön az edzőmre nézett, és sokatmondó pillantást váltottak. A fiú gyorsan kiparacsolta Davet a szobából, aztán újra hozzám fordult- Ülj le, lefertőtlenítem a kezed- mondta végül nyugodtan, és lenyomott egy székre. Gyorsan előszedte a sebfertőtlenítőt, és egy rongyot. 
- Ez kicsit csípni fog, de utána jobb lesz, oké?- fordult hozzám kedvesen, mire bólintottam. A fiú elkezdte fertőtleníteni a vágást. 
- Ez nem kicsit csíp.- szűrtem a fogam között, mire ő halkan felkuncogott- és nem is vicces- tettem hozzá sértődötten
- Jó bocs, de komolyan úgy viselkedsz, mint egy ovis, ilyenkor- nevetett fel, mire kinyújtottam rá a nyelvemet. Szerinte ovis vagyok? Legyen igaza!
- Na jól van Winters, vége a fájós résznek, most már csak bekötöm, és kész.- mosolygott rám, és a kötszerért nyúlt. Gyorsan bekötötte a sebet, és összepakolta a cuccokat.- Esetleg matricát nem kérsz?- csipkeltődött, mire a fejemet rázva elnevettem magam.
Köszi Connor- mondtam halkan, mire a srác újból elmosolyodott
- Ez a munkám- vonta meg a vállát- De azért szívesen segítettem, Melissa Winters.- kacsintott, mire kicsit elpirultam.- Na menj, beszéld meg Dave-vel, hogyan tovább... minden rendben lesz.- intett, és a kiterelt a szobából. Az edzőm odakint várt.
- Szóval... többet nem fogsz tanítani...- mondtam halkan
- Szöszi, aki pár óra alatt így megtanul egy új módszert, annak... annak nagyon is itt a helye.- mondta komolyan- Úgyhogy még egy darabig nem búcsúzunk el egymástól- mosolyodott el egy kicsit. Nem valami széles mosoly volt, de most először láttam rajta, hogy akár a szája sarka is felfelé görbülne.- Viszont így kénytelenek leszünk kompromisszumot kötni. Legyőztelek, de nem doblak ki, és az ezüstvértől is eltekintek, szóval... Neked is el kell viselned, hogy Szöszinek hívlak. Áll az alku?
- Azt még kibírom- mosolyodtam el halványan- szóval igen
- Akkor holnap folytatjuk az edzést?- nyújtotta a kezét
- Persze- ráztam kezet vele- Akkor legkésőbb holnap reggel hatkor találkozunk.- Pontosan, Szöszi. De addig gyere vissza, mert a karodon kötést kell cserélni. Connor biztos szívesen megcsinálja- kacsintott, mire értetlenül néztem rá- Majd rájössz, Winters- vigyorodott el.- Már alig várom- Egész pontosan mire...- kezdtem faggatózni, de ő már eltűnt a folyosó végén. Mondanom sem kell, hogy ez kicsit rosszulesett, de zsörtölődés helyett úgy döntöttem, inkább elmegyek, és megkeresem a többieket. A bátyámra az udvaron találtam rá. Egy csapat különféle színekben lévő, vele egykorúnak tűnő emberrel beszélgetett. Mikor meglátott, azonnal integetni kezdett
- Lis, már kezdtem aggódni- mosolyodott el- Legyőzted Davet?- Hát... igazából nem. Ő vágott meg előbb, úgyhogy vesztettem.- Húztam fel az egyenruhám ujját, hogy láthassa a kötésemet. A fiú elsápadt.
- Bántott a rohadék?- kérdezte dühösen.- Ugye nem maradandó? Lis, nagyon fáj?
- Nem, nyugi semmi komoly... és a tanulást is folytathatom- mosolyodtam el, mire Eric először idegesnek tűnt, aztán halkan felnevetett
- Ügyes vagy- húzta meg a hajamat vigyorogva- Egy pillanatra komolyan elhittem...  Szóval a kötés sem valódi? Nyertél?
- A kötés valódi, és vesztettem. De kompromisszumot kötöttünk, így tanulhatok továbbra is.
- Kompromisszum?- vonta fel a szemöldökét
- Tudod, mikor két különböző véleményen lévő ember úgy jut közös nevezőre, hogy kicsit mindketten engednek az igazukból...- kezdtem magyarázni, mire a bátyám felnevetett.
- Te lány, komolyan idegbajt kapok tőled... Hát ennyire hülyének nézel engem?