𝐏𝐇𝐋𝐄𝐆𝐌 - 𝐭𝐚𝐞𝐤𝐨𝐨𝐤 - [BEFEJEZETT]

𝐂𝐇𝐀𝐏𝐓𝐄𝐑 𝐅𝐈𝐅𝐓𝐄𝐄𝐍

Jungkook szemszöge:

Lassan egy hónapja történt ez az egész ominózus...Jiminnel naponta járunk át egymáshoz, persze csak a vígasztalás érdekében hiszen semelyikőkünk sem volt a toppon az elmúlt hetekben, természetesen a saját hibánkból. Ezek ellenére is többször is próbáltuk mint Yoongit és Taehyungot is hívni, de mindig kikapcsoltat jelzett a számuk, így már pontosan tudtuk hogy mindkettejük letiltott minket, bár teljesen jogosan.

Jelenleg Jiminnel fekszünk a kanapén és próbáljuk elterelni a gondolatainkat, amik állandóan vagy Taehyunghoz vagy Yoongihoz tértek vissza s mindkettőnk kedve a béka segge alá esett, újra és újra. Hiányzott Taehyung... nagyon hiányzott... hiányzott a nevezése, a hangja melyet akkor hallottam először, amikor oly' félénken felhívott majd szólt bele a telefonba, az egyenlő volt konkrétan a mennyországgal, s madarat lehetett volna velem fogatni, hiába nem mutattam ki, imádtam vele hívásozni.

Hiányzott az ölelése, mikor először találkoztunk, ahogy a karjai szorosan szorítottak magukhoz, felemelő érzés volt. Talán az egyik legjobb érzéshez tudnám hasonlítani. Mikor út közben random dolgokról beszélgettünk, s ahogy ittasan szeretkeztünk  az éjszakába, s izzadt testünk teljes egészében átadta magát a másikénak. A csókjai, a pillanatása a hangja, mindene, egyszerűen magával ragadott az egész lénye. Taehyung nem ezt érdemelte, főleg nem tőlem, és biztos vagyok benne hogy ezek után látni sem akart, hiába bántam meg legalább százszor, nem hiszem hogy bízna bennem. Könnyeim ezen gondolatok hatására mardosni  cseppek az arcomon végigfollyanak némán, csendben.

Mikor Jimin meglátta hogy újfent elsírtam magam a mai nap sokadjára, simogatni kezdte a hátamat, miközben tőle is hallottam pár elfolytott szipogást, s innét tudtam hogy nem csak én sírok, hanem már ő is, így megint abba a szituációba kerültünk hogy egymás vállán sírjunk mint a  lányok, ahogy szoktak a fiúk után.

- Hiányoznak Jungkookie. Nagyon. - nézett fel rám Jimin könnyes szemeivel, majd a hajára simítottam s íriszeiből a hüvelykujjammal letöröltem a kitörni készülő könnyeit.

- Elhiszed hogy nekem is? Talán…talán ha nem csináltuk volna azt amit, akkor nem lennénk ebbe a helyzetbe... - mondtam neki szipogva. Őszintén szólva nem hibáztattam Jimint hogy elmondta ezt az egész dolgot Yoonginak, hiszen úgy is előbb utóbb kiderült volna, így felesleges lett volna ezt az egészet titkolni előlük.

- Aish, igazad van. Olyan idióta faszok vagyunk…végre...végre neked is lenne egy alakulód erre azt is elbasszuk egy ilyen dolog miatt. Csak azt akarom hogy tekerjük vissza az időt, és hogy bár ne történt volna meg. - sírt fel újra Jimin s vele együtt ezúttal én is.

- Most mondanám hogy igyunk erre az egészre felejtés gyanánt, de ha sárga földig innánk magunkat, akkor is ezt emlegetnénk, s sírva fetrengnénk a földön, miközben hibáztatjuk saját magunkat, bár eléggé jogosan. - sóhajtottam fel fájdalmasan, Jimin pedig egyetértuően helyeselt bólogatva.

- Szerintem ivás helyett járjunk el újra edzeni, addig is kikapcsolódunk s egy ideig nem fog az egész eszünkbe jutni. Nincs igazam Jungkookie?

- Végülis…úgyis tervben volt hogy majd fogunk menni, szóval miért is ne? Benne vagyok. Legalább valami hasznossal töltenénk az időt. És nem a történteken rágódnánk. - hunytam le a szemeim, hiszen kezdtek fájni, a fejemmel együtt.

- Egyébként meg visszatérve Yoongiékra…ne aggódj, majd kitalálunk valamit, hogy legalább beszéljük meg velük ezt az egész dolgot, mert száz százalékosan biztos vagyok benne hogy ők is ugyanebben a cipőben járnak mint mi, legalábbis érzem, itt belül. - tette a mancsát a mellkasára.

Jelenleg semmi más kívánságom sincs, csak az hogy Taehyungot magam mellem tudhassam. Újra akartam érezni a csókjait, az érintését, s hallani a mély orgánumú hangját, melyet annyira imádtam. Ígérem mindent megteszek majd hogy újra mellettem legyél.. szerelmem.

~taehyungforrocsokija