BokuAka csodálatos kalandjai

1.8K 111 26
                                    

18+ (bár úgy is tudom, hogy ez senkit sem állít meg)

Külső szemszög

Akaashi elég introvertált személyiség volt, ezért két óránál tovább nem bírta a buliban. A közeli tóhoz indult. Mikor odaért leült a stégre.

Bokuto szemszöge

Láttam, hogy Akaashi elindul a tó felé. Nem szóltam senkinek csak követtem. Mikor odaért leült a stég szélére. Olyan gyönyörű volt ez a kép, hogy akár örökké is tudtam volna nézni. Ehelyett úgy döntöttem, hogy megijesztem Akaashit. Lassan odalopakodtam hozzá és felkiáltottam.

- BUUUU

- WÁÁÁÁÁ – kiáltott fel Akaashi és egyensúlyát elvesztve a tóba esett és engem a csuklómnál fogva magával rántott. Egy ideig nevettünk, majd észrevettem, hogy a csuklóm még mindig Akaashi kezében van. Úgy látszik túl sokáig néztem, mivel Akaashi is odapillantott. És vörös fejjel elengedte a csuklómat. Majd ezután hosszú kínos csönd következett. Amit úgy próbáltam feloldani, hogy lefröcsköltem Akaashit. Ő pedig vissza fröcskölt.

- Ha háború, legyen hát háború- mondtam majd elkezdtem agresszívan fröcskölni Akaashit.

Játszottunk pár percig, majd Akaashi elfordult egy nagy zuhatag víz elöl.

Akaashi szemszöge

Mikor visszafordultam Bokuto ott állt az arcomtól körülbelül egy centire. Egyikünk se bírta már tovább. Két ujjával megfogta az államat és az ajkaimra tapadt. Hamar visszacsókoltam. Megharapta az alsó ajakamat, aminek hatására kinyitottam a számat ő pedig nyelvével minden szegletét felfedezte. Én pedig csak sóhajtozni tudtam. Nagyjából tíz percig smároltunk. Ezután elkezdtem dideregni, amit Bokuto is észre vett.

- Menjünk vissza. – mondta határozottan, mire én csak bólintottam és elindultam kifelé.

Mikor megérkeztünk csak Daichit és Sugát láttuk a medence mellett. Mikor Daichi meglátott minket odarohant hozzánk

- Holnap elmagyarázom, annyi a lényeg, hogy nem fogtok tudni a saját faházatokban aludni. Az erdőben van egy bungalló, ha azt az utat követitek oda juttok. – mutatott egy ösvényre ami az erdőbe vezetett. Bokuto kezébe nyomott egy kulcsot és visszament Sugához.

- Ez fura volt - szólalt meg Bokuto.

De nem volt más választásunk, elindultunk. Bokuto azonnal megfogta a kezemet. Az út csöndben telt. Amikor megérkeztünk Bokuto kinyitotta az ajtót majd beléptünk és megláttuk a franciaágyat. Bokuto megcsókolt. De most valahogy hevesebb volt a csókja. Azonnal beindultam. Felkapott az ölébe és elvitt az ágyhoz. Ledobott, majd elkezdte csókolgatni a nyakamat. Hamar megtalálta az érzékeny pontomat és elkezdte kiszívni. A szoba hangos sóhajtozásokkal lett tele.

Elkezdett lejjebb és lejjebb csókolni még el nem ért a mellbimbómhoz. Az egyiket a szájába vette, a másikat a kezével izgatta. Egyre hangosabban és hangosabb nyögtem. Próbáltam kimondani a nevét de mindig elakadtam. Végül csak ennyi sikerült: Bo. Mikor meghallotta hogy így hívom felnézett és huncut mosolyt küldött felém. Majd oldalt cserélt. Én közben az újdonsült becenevét nyögtem. Ezután a jobb kezét elém tartotta. Nem is kellett semmit mondania én rögtön a számba tettem ujjait és elkezdtem őket szopkodni. Ő eközben puszikkal borította be testemet. Pár perc múlva kivette ujjait a számból és lehúzta a fürdőnadrágomat. Most már ő is láthatta milyen kemény vagyok. A bokámat rárakta az izmos vállára és benyomta az első ujját és elkezdte mozgatni. Egy ideig fájt, de egy idő után kellemes lett. Majd berakott még egy ujjat és elkezdett ollózó mozgást végezni velük. Majd egy harmadik ujjat is hozzáadott. Mikor készen volt kivette az ujjait és levette a fürdőnadrágját. A férfiasságát a bejáratomhoz tette és lassan behatolt. Nagyon fájt. Ő közelebb hajolt és elkezdte lepuszilni a könnyeket az arcomról. Nem sokkal később már nem feszített annyira és szóltam neki, hogy elkezdhet mozogni. Egyszerűen fenomenális érzés volt. A nyögéseim igazából már szinte csak az új becenevéből álltak. Hamarosan megtalálta az érzékeny pontomat. Én a nevét kiabáltam. Nem sokkal ezután én az ő hasára ő pedig mélyen belém eresztette a spermiumát.

Bokuto szemszöge reggel

Reggel Akaashi mellett találtam magam meztelenül. Hirtelen nem tudtam mit keresek ott, aztán a tegnap éjszaka minden pillanata eszembe jutott. Majd belém hasított a felismerés: Akaashi nem mondta, hogy ezt szeretné. Nem mondta, hogy szeret. Én tulajdonképpen megerőszakoltam Akaashit. Gyorsan kimásztam mellőle és felvettem a fürdőnadrágomat, hogy hozhassak nekünk ruhát mielőtt felkelne. De amint kinyitottam az ajtót, ott volt egy papírzacskó benne két teljes ruházattal. Csak egy baj volt: mindkettő az enyém volt. Nem baj viseli a kisebbet. Elmentem a fürdőbe átöltözni. Majd leültem a szoba egyik sarkába. Eszembe jutott minden. Ahogy megfogtam Akaashit és...Nem bírtam tovább. Elkezdtem sírni.

Akaashi szemszöge

Felkeltem. Egy pillanatra elgondolkodtam, miért vagyok meztelen egy ágyon? És miért van ennyire hideg? Aztán eszembe jutott a tegnap éjszaka. De hol lehet Bokuto? Felültem ami egy kicsit fájt. Láttam Bokutot a sarokban összekuporodva.

- Bo? – erre Bokuto hirtelen felkapta a fejét. Láttam, hogy sír.

- Sajnálom Akaashi. Az engedélyed nélkül csináltam veled dolgokat. Remélem ezután is tolerálsz majd. De megértem ha nem. – mondta Bokuto miközben közelebb sétált.

- De én szeretlek Bokuto! Hogy is ne szeretnélek? Te vagy a legcsodálatosabb ember akit ismerek. Olyan kedves vagy. Meg persze jóképű és izmost. Tökéletes vagy!

- Nem Akaashi, te vagy tökéletes. Annyira gyönyörű vagy. És olyan figyelmes. Mit nem adnék egy fiúért mint te.

- Csak egy kérdésedbe kerül – mondtam elpirulva

- Leszel a barátom Akaashi?

- Igen – mondta, majd megcsókoltam.

Ezután felöltöztem. A ruhái nagyom nagyok voltak rám. De legalább Bokuto illata volt. Mivel nem igazán tudtam járni Bokutonak a hátán kellett visszavinnie. Nem sokkal később visszaértünk a táborba és azonnal Oikawa és Suga támadott le minket.

- Milyen volt az este? – kérdezte Suga perverzen.

- Fárasztó – mondtam.

Ezután mindenről kifaggattak. Mivel nem tudtam edzésre menni Bokuto visszavitt a bungallónkba. 

Ez volt az első 18+ jelenet amit valaha írtam, de remélem azért tetszett!

FéltékenységWhere stories live. Discover now