You used to be my bias, but now...

Part 3

Rendkívül meglepődtem amikor megmondták, hogy a Belfit Labtól jöttek. Egy rendkívül híres cég, náluk van az Enhypen is leszerződve. Azt mondták nekem, hogy egy megbeszélésem van a főnökükkel leszervezve, ezért menjek velük. Más dolgom úgy sincs, mivel a többiek majd csak 3 óra múlva fognak érkezni. Törölték a járatukat, és hát nem minden nap jut el az ember egy ilyen céghez szóval velük mentem, még ha nem is hangzik a legjobb ötletnek vad idegeneket követni.

Lassan már egy fél órája ültem kint a váróteremben amikor végre mondták, hogy az igazgató engem hívat. Mikor bementem épp telefonált szóval megálltam az asztal előtt nagyjából másfél lépéssel és türelmesen vártam. Valakivel vitatkozik, de nem értem teljesen, mivel a koreai tudásom még mindig nem az igazi. 

-Ohh Y/n kisasszony, üdvözlöm a cégünknél, kérem foglaljon helyet. Alig vártam már ezt a megbeszélést - kezdte el a beszélgetésünk.

- Jó napot - mondtam mosollyal az arcomon - Hogy érti, hogy már várta?

- Már három hete lebeszéltük a mai találkozót, ezért várom már izgatottan, hogy a szerződést megkössük és együtt dolgozzunk.

- Önöknél fogok dolgozni? - kérdeztem meglepve. Én nem tudok semmit erről az egészről.

- Azt hittem Shakura vagy Akihoro már tájékoztatott mindenről.

- Hát nem tették... Általában semmit se közölnek velem a munkáimmal kapcsolatban. 

- Áhh értem... Akkor még jó, hogy elintéztem, hogy később érkezzenek. Így legalább tudok önnel beszélgetni - hallgatott el néhány másodpercre, majd folytatta. -Egyébként észrevettem, hogy nagyon jó a koreai tudása ahhoz képest, hogy ilyen fiatal és még sose járt itt. De úgy gondolom komfortosabb lenne önnek, ha angolul folytatnánk a beszélgetést.

Mennyi mindent tud rólam, ez elég érdekes...Azt is furcsa újra hallani, hogy fiatal vagyok 3 éve mondták nagyjából utoljára. Most már 18 éves vagyok, szóval nem nagyon szokták mondani nekem. Viszont jó érzés, hogy megdicsérte a nyelvtudásom, keményen dolgoztam érte.

Igazából választásom nem is volt, hogy beszéljünk tovább koreaiul vagy váltsunk angolra. Ő eldöntötte, hogy az lesz és már angolul is beszélt. Eléggé ilyen nagybácsis jellemnek tűnik az igazgató. Körülbelül 25-28 évesnek saccolom be és gyönyörű világosbarna szeme van, rögtön szembe is tűnt amint rám nézett vele. Rendkívül kedves és törődő jelleme van, ahogy eddig észre vettem. Valószínűleg kevés ideje lehet minden másra ennyi munka mellett...

- Várjunk csak, ön intézte el, hogy késsenek? De hát miért? És miről szeretne beszélni velem? - kapcsoltam kissé késve.

- Igen, én voltam. Mivel furcsálltam, hogy magácskával eddig egy szót sem tudtam váltani. Még akkor sem amikor ezt kértem. És persze az üzletről szeretnék magával beszélni majd, de most csak megszeretném egy kicsit ismerni. Igaz nyomoztattam maga után egy keveset, de mint tudjuk mindig más az amit az internet mondd és ami valójában történik.

Lassan már egy órája beszélgettünk. Kényelmesen éreztem magam amikor vele beszélgettem. Megbízhatónak találtam. Egészen jól megismertük egymást. Kiderült, hogy mindketten szeretünk festeni. Megbeszéltük, hogy egyszer majd festünk együtt is valamit, ha mind a kettőnknek lesz szabad ideje. Szóba került az is, hogy bokszolok és mondta, hogy az ő lánya is ezt a küzdősportot űzi. Mint kiderült van egy 7 éves lánya, aki mellesleg gyönyörű. Mutatott róla pár képet és csak ámultam, nagyon hasonlított az apukájára. Meséltem a traumáimról is, bár próbáltam rövidre zárni, mert nem nagyon szeretek erről hosszasan társalogni. Annyit elmondtam neki, hogy amióta Namjoont ismerem azóta ritkábban érzem magam idegesnek vagy feszültnek és ha mellettem van hamar megtud nyugtatni. Itt lehet kicsit többet beszéltem Namjoonról, mint terveztem...

- Szóval fontos neked nagyon ez a Namjoon, igaz?

- Igen, nagyon - habozás nélkül egy bólintás kíséretében válaszoltam. - Egyébként elnézést a kérdésért, de megkérdezhetném a nevét?

- Jajj, de udvariatlan vagyok, be se mutatkoztam. Taehyungnak hívnak.

- Ohh teljesen rendben van. Igazából én se mutatkoztam be - kacagtam fel.

- Mert én tudtam a nevedet.

Ám ekkor hirtelen valaki berontott a szobába és felkapott az ölébe, majd magához szorított. Erre felpattant a székéből Taehyung is. Én rögtön tudtam ki volt az, mivel egyetlen ember csinálja ezt mindig velem.

- Hé hé, nyugi Namjoon. Nincs semmi bajom, nem bántott senki. Miért kapsz fel így? Baj van?

- Aggódtam érted. Bocsánat, hogy ennyit késtem és egyedül hagytalak úgy, hogy még sosem voltál ebben az országban. Úgy siettem ahogy csak tudtam.

- Nyugi, nem történt semmi baj. Egyébként Mr.Taehyung gondomat viselte.

- Nem kell a Mr., hívj csak simán Taehyungnak, nem kell a formaiasság - szólt közbe Taehyung.

Mikor Namjoon meghallotta a férfi hangját rögtön lerakott és vissza változott a merev és komor énjéhez. Most, hogy így nézem Taehyung és Namjoon nagyon hasonlítottak, annyi eltéréssel, hogy amíg Namjoon csak velem volt ilyen aggodalmas és nagyon kedves Taehyung mindig ilyen volt és általában mindenkivel. Érdekesnek találtam a hasonlóságot, de nem jegyeztem meg nekik.

- Bocsánat, nem akartam elrabolni a gyereket - folytatta egy mosollyal Taehyung.

- Semmi gond. Köszönöm, hogy figyeltél rá - válaszolt rá Namjoon egy biccentés kíséretével, ami háláját jelezte.

- Héé nem vagyok gyerek! Ne kezeljetek úgy, és ne hívj így Taehyung - szóltam rájuk durcásan.

- Igaza van jobb ha nem hívod így. Nekem egyszer eltörte az ujjam azért, mert így hívtam -mondta rá Namjoon rendkívüli komolysággal.

- Ez nem is igaz! Az véletlen volt, csak egy rosszul sikerült mozdulat. Egyébként is te mondtad akkor azt, hogy gyakorolsz velem. Akkor meg mit sír a szád?! - vágtam sértődött fejet és kinyújtottam rá a nyelvem.

Namjoon nem bírta ki és elkezdett nevetni. Majd szeretetteljesen rám nézett és megsimogatta a fejem.

- Na és akkor ki is a gyerek? - majd Taehyungra nézett. - Köszönünk mindent, jövőhéten találkozunk a megbeszélésen - szólt oda Namjoon és már húzott is magával kifelé. Éppen, hogy tudtam még inteni egyet Taehyungnak a távozáskor.