Vajon jó ötlet volt otthagyni egy maga Olivérrel vagy ez volt a legnagyobb hiba amit elkövettem barátságunk alatt. ilyen gondolatok jártak a fejemben még fel nem ébred addig pedig várnom kellett vagy 6 óra hosszát.
Majd végre mikor felébredt délután kettőkor írt egy üzenetet hogy mennyek át hozzá. Nem haboztam rögtön átmentem hozzá és mikor odaértem láttam rajta az ijedséget és hogy valami nincs rendben.
- Szia - mondtam ahogy a beléptem a szobájába majd az ágy felé indultam és leültem. Mi történt? - kérdeztem tőle határozottan.
- Mikor elmentél egy fél óra utána elhívott onnan majd elkezdett magyarázni nekem hogy Jacknek a bandája és az ő bandája hogy nem bírja egymást, majd leordított mert tegnap előtt velük voltam kint és még azért is mert téged ma, vagyis tegnap magammal vittelek mert az ő véleménye szerint te rossz hatással vagy rám. - mondta nekem. És még azt is mondta hogy jobb lenne ha nem barátkoznak veled. - fűzte hozzá.
- És neked ez így rendben van? Nem barátkoznál velem csak miatta? Vagy nem értem mit akarsz ezzel az egésszel mondani? - kérdeztem tőle sokkoltan.
- Nem ezt sosem tennem, sosem hagynálak cserben téged. De nem tudom hogy hogyan is tudnám megtörni ezt a láncot amivel ő fogva tart. - mondta.
- Hat figyeld szakitasz vele, csak az az egyetlen esélyed hogy ebből az egészből jól kigyere. - mondtam neki.
- De ha szakitotok vele akkor bántani fog téged. - mondta elhalkulva.
- Több van bennem mint hogy megijegyek egy ilyen kispalyastól mint ő. Meg mit bírna ő nekem. - mondtam határozottan, bár tisztában voltam hogy Olivér erősebb mint én, és hogy sokkal többet tud csinalni és meg ha kell el is takarít az útból. De nem mutathattam ki Kriszta előtt hogy félek mert akkor ebben az egészben benne marad meg tovább fogja tűrni az egész szituációt meg saját magában kárt nem tesz.
- De én féltelek téged bajod is eshet tudod hogy nem fél használni fegyvert. - mondta nekem ijedten.
- Egy fegyver nem ijeszt meg, még a bandája sem és nem érdekel mi lessz velem addig meg te vele leszel nem lessz jobb az egész szituáció. El fog szigetelni az összes baratodtol a végén a csaladottól is és ezek után itt fog hagyni összetörten, hidd el tudom milyen az ilyen fickó és ez neked nem kell. Csak bizz bennem és vess véget ennek, te ne szenvedj ha nem kell. Neked még ott a családod meg mindneki más, én pedig tudok vigyázni magamra. - mondtam, a szívemből szóltam. Neki meg ott a családja nem veszítheti el, nekem nincs mit veszítenem, és ez így a jó.
- De.. - folytatta volna, de én közbeszóltam.
- Nincsen semmi de, ha kell én írom le helyetted neki. - mondtam határozottan neki.
- Rendben, leírom neki. - mondta félénken. Majd írni kezdett nem néztem meg mit irt neki de szerintem hatásos volt, mert hívni kezdte minden egyes percben, mire én leblokkoltam a szamját. Gondoltam ez volt az egész és hogy midnen rendben lessz ez után. De Kriszta nem szeretett volna tovább menni ki, így azt mondtam, hogy rendben egy pár napig csinalhatyuk, hogy ne mennyunk ki de nem sokáig mert nem szabad örökké félelemben élni. Meg kell mutatni azt is hogy nem félünk tőle és hogy Kriszta éli tovább az életét akármi is történt a múltban.
KAMU SEDANG MEMBACA
Út a maffia szívébe
Fiksi RemajaHogyan jussunk el az alvilàg kezei közé és még ezt 18 évesen? Hadd mutassam be, hogy egy bandacsatából és egy szerelemből hova juthatunk. Sziasztok Izabella vagyok, 18 éves átlagos kamasz voltam még egy baràtnőm be nem mutatott egy banda vezérnek. A...