Goodbye, New York | enhypen

FEJEZET: 1.

A JAPÁN NAGYI ÉS AZ UNOKÁJA

Ketten a világ ellen, én és a legjobb barátnőm, ahogyan mindig is voltunk.

Ketten indultunk Amerikába, hogy meglátogassuk azokat a helyeket, ahol fikcióban játszott a kedvenc anime sorozatunk. Lehet gyerekesnek hangzik, de már évek óta terveztük ezt az utat, és most valóra válthatjuk.

S, így kerültünk a reptérre, a repülőgépre, ami Amerikába, pontosabban New Yorkba tartott.

-Szerinted sírni fogunk? Én biztosan fogok, már előre tudom.- fordult felém a lány, nagy bambi szemekkel, amiket aligha takart el a frufruja.

Igen, ő biztosan sírni fog.

-Hát, nem tudom. Nem lenne a legelőnyösebb látvány az, ahogyan két külföldi lány random a könyvtár előtt sír. Idiótáknak néznének minket.- fordultam a kicsi ablakhoz, hogy kinézhessek rajta.

Olyan magasan voltunk, repültünk a felhők között, az volt életem legszebb pillanata.

A szabadság érzete.

-Kit érdekelnek? Akkor sírok amikor és ahol akarok!- duzzogott a barátnőm keresztbe font karokkal.

-Akkor majd otthagylak, és csak téged fognak hülye külföldinek hívni.- nyújtottam ki rá a nyelvem játékosan, ami miatt még jobban felháborodott, és az út végéig hozzám sem szólt.

Hát, néha tényleg nem tudom elhinni, hogy ő az idősebb közülünk...

○ ○ ○

Ahogyan leszálltunk, olyan elveszettek is voltunk. Nem gondoltuk át teljesen, hogy milyen helyzetben is leszünk, egy idegen kontinensen, idegen városban, ahol idegen nyelven beszélnek.

Persze mi is beszéltük az angolt, de másmilyen volt az angol származásu emberekkel komunikálni, mint az angol órák a suli padban.

-Szóval, hol is van a motel?- fordultam Jázmin felé, aki már szerencsére a telefonján kereste az útvonalat az ideiglenes szálasunkhoz.

-Egy óra tömegközlekedéssel innen, szóval még a buszmegállóhoz is el kellene jutnunk, vagy fogunk egy taxit. Bár a buszjegy olcsóbb, és 10 percre van innen, szóval szedd a lábaid.- indult meg hirtelen a tömegben, így nagy nehezen de sikerült utól érnem.

Még csak az hiányozna, hogy eltévedjünk, és még egymást is keressük.

-Egy óra busszal, és utána mennyit kell még sétálnunk?- kérdeztem rá, miközben utána loholtam.

Csupán egy nagyobb hátizsák volt mindkettőnknél, amiben egy hétre elegendő ruha volt, az irataink, és készpénz.

-Maximum 15 percet, a Kínai negyedben van a motel.-

-Kínai negyedben? Most viccelsz velem? Miért pont ott?- kérdeztem idegesen. Sokat hallani a Kínai negyedről, és a hírek háromnegyede nem éppen a legszebb. Kifognak rabolni, vagy megölni, vagy megerőszakolni és megölni, utána eladják a szerveinket!

-Mert ott volt a legolcsóbb.
Nyugodj már meg, amikre most éppen gondolsz, csak a filmekben történhetnek meg. Olyan szerencsénk nem lesz, hogy pont egy Kínai gangel találkozzunk.- vont vállat hanyagul.

Köszönöm szépen, ez aztán megnyugtatott!

-Elnézést, megmondaná hány óra van?- hallottunk meg egy kisfiús hangot. Mindketten egyszerre fordultunk meg, ahol egy vörös hajú, talán 10-11 éves fiú állt.