✨Tökéletes Élet/ Csak Nem Az Enyém✨

7.

Chloe arcában még mindig láttam a dühöt amit, mint kiderült a tábor tulajdonosának a lánya váltott ki belőle. Segíteni szerettem volna neki, de mindig, minden téren visszahúzódó voltam. Fel szerettem volna vidítani, és ne érezze magát rosszul. Ígyhát mivel próbáltam a feszültséget csökkenteni, bevetettem azt, amivel ő megalapította a barátságunk kezdetét. Rácsaptam a combrája és rámosolyogtam. Chloe kerdőn pillantott rám, komoly arccal, de megilyedtem.. lehet nem jól kezeltem a helyzetet. Ám ekkor elvigyorodott és megölelt. Reméltem, hogy ezzel segítettem neki, és úgy éreztem megtaláltam az egyetlen barátnőmet.

-Köszönöm! -suttogta a fülembe, amire én még erősebben öleltem.

-Azzal a lánnyal meg ne foglalkozzunk, szerintem túl éljük nélküle is a tábort. -persze ezt én is csendben mondtam, hisz mögöttünk ült, egy szinte másik cafkával, és nem akartam még nagyobb szart keverni.

-Nekem oké! Na szóval hol tartottunk szuka? -ez mellett a lány mellett nem tudtam nem nevetni.

Az út 3 óra volt. A célunkba pedig tizenegy órakkor értünk be. A buszon megismertem Chloet, aki megkért, hogy Chlo-nak szólítsam, mert barátai is ezt teszik. Megtudtam, hogy nagyjából azokat a dolgokat utálja, amiket én is, szakasztott másom a csajszi. Arról is tudomást szereztem, hogy New York városban éli a mindennapjait. Rengeteget utazhatott, mert én Georgia államban élek, azon belül Atlantában és a tábort Woodbury-ban rendezték meg. Az említett kis (inkább hatalmas, Atlanta hatalmas) városokámtól úgy nyolcvan kilóméterre. Nekem az a másfél óra is sok volt autóban ülve töltve, de Chlo-ra gondoltam, aki ennél vagy tízszer többet utazott, hogy itt lehessen. Mi a lótúró.

Kiszálltunk a buszból, és egy cserkészsrác vezetett minket a szobáinkhoz.

-Köszi! Innen már tudjuk az utat.-megköszöntük Chlo-val az útbaigazítást, majd beléptünk a mi kis házunkba, nevezzük inkább annak, hisz volt benne kettő gyönyörű franciaágy. Konyha és egy hatalmas fürdőszoba, hatalmas káddal, és olyan WC ami felmelegíti a popsid. Na és itt gondolkoztam el, hogy ez biztos a miénk?

-Chlo ez tuti a miénk? Mármint kétlem, hogy anyám ilyen drága szobát foglalt volna nekem.

-Igen, a miénk. Megkértem a szüleim, ha már végre távol lehetek a családomtól, akkor megadják annak a módját. Szóval igen, ez a miénk, és csak is a miénk. Nincs harmadik személy, ez privát csajszi. -az állam leesik, ennyire kőgazdagok, hogy egy táborba ilyen luxi szoba jut nekik?

-Nem Chlo, ez a tiéd, ez így nekem túl tolakodó, és személyes.

-Aj hagyd már, én veled akarom élvezni a távol töltött időm, oké? És legalább még jobban megismerjük egymást. Őszintén nekem sem sok barátnőm van, de úgy érzem a mi barátságunk már most nagyon szoros, sőt elválaszthatatlan. Szóval pofa be csaje, pakolj ki és élvezd! -vigyorodott el.

-Borzalmasan hálás vagyok, de tényleg, és én is így gondolom.

-Na egy-kettő pakoljunk mert lekéssük a tábortűzet, a sok helyes sráccal, akik ott helyben gitároznak nekünk. -nem akartam elkeseríteni, hogy szerintem ezek, csak a filmekben és a könyvekben vannak így, ezért bólintottam és a holmiaimat behelyeztem a szekrénybe.

-Na jössz már csajszi? -sietetett Chlo.

-Igen, igen persze, menj előre én még kicsit összepakolok, aztán csatlakozom. - mosolyogtam rá, azthittem először nem akar mozdulni mellőle, de aztán bólintott és el hagyta a szobát.

Rengeteg dolgom volt. A rendrakás nem volt az erősségem azt hiszem soha. A ruháimat behajtottam a szekrénybe, a fürdőszobába való tisztálkodási dolgaimat elrendezgettem, hogy Chlonak is legyen mellettem helye. Próbáltam valami magamhoz illő hálórészt kialakítani, kisebb- nagyobb sikerrel. Készítettem egy kávét is, de túl tökéletes lett volna, ha nem borítom egy kicsit magamra. Nem érdekelt már, hogyan nézem ki, muszáj volt elindulnom a tábortűz felé. Nem hagyhatom magamra újdonsült barátnőmet.

Elindultam az ajtó felé, kiléptem a helyiségből, de összekoccantam valakivel.

-Annyira sajnálom. -kértem bocsánatot az előttem álló fiútól. Igen fiú volt. Hozzám képest magas volt, göndör, hosszabb haja volt, de nagyon jól állt neki. Orrán pedig egy szemüveg csücsült.

-Nyugi, semmi baj. Egyébként én Malcolm vagyok. -szólalt meg a srác. Malcolm ilyen nevet, elég különleges szerintem.

-Én Zoe vagyok, és annyira bocsi tényleg csak úgy siettem a barátnőmhöz és nem vettelek észre. -majd elsüllyedtem, el akartam szaladni Chloehoz és elújságolni neki mekkora balfék vagyok.

-Nem haragszom. -simította meg a karom, hát okéé ez fura. -Te is a tábortűzhöz sietsz, mert akkor mehetnénk együtt, ha nem gond persze.

Na most erre mit mondjak? Ha nemet mondok meglát a tűznél és méginkább elhord egynek, s másnak viszont nem volt kedvem hozzá. Ne értsetek félre, nagyon kedvesnek tűnt, de egyszerűen nem régen ismerkedtem meg új barátnőmmel és egyenlőre elég volt ő. Jó ez így elég antiszociálisan hangzik, de ez igaz volt, állíthatom.

-Öm, hát én igazából a barátnőmhöz sietek szóval.. -basszus ez nagyon átlátszó lehetett?

-Oké, rendben elkísérlek. -mosolyogva fordult felém a srác majd megvárta, hogy elinduljak, utánnam eredt. A kezével pedig kereste az enyémet.

De amint hozzáért a bőrömhöz elrántottam a kezemet.

-Bocsi! -kértem tőle bocsánatot és elrohantam Chlo-t megkeresni.

Hosszas keresgélés után megtaláltam a lányt, aki a tűz fényében hallgatta, hogy gitározik neki egy szőke fiú. Hű, nem gondoltam volna, hogy ilyen tényleg létezik. Mármint nem a fiún csodálkoztam, annyira nem volt magával ragadó, de kedvesen mosolygott barátnőmre és közben gyönyörűen gitározott. Nem akartam megzavarni őket, de muszáj volt odamennem, mielőtt megtalál Malcolm.

-Sziasztok! -Köszöntem ám a szőke fiú tekintetében megláttam, hogy rámfintorog. Gondolom most melegebb éghajlatra kíván. - Bocsi srácok, ha megzavartam valamit akkor inkább visszegyek a szobánkba Chlo.

-Nem, nem nyugottan maradhatsz, éppen hallgatom, ahogyan Jack gitározik nekem, iszonyatosan ügyes, nem? -Chlo arcára nem lehetett levakarni a mosolyt. Bejön neki a srác vajon?

Édes istenem Malcolm ide tart....