✨Tökéletes Élet/ Csak Nem Az Enyém✨

16.

-Te mocsok! - lököm meg a Sam mellkasát. - Na meg te.. - nézek szemrehányóan Kate-re. - Undorítóak vagytok, tudjátok? És milyen alapon zaklatjátok az embereket telefonon?

-Miről beszélsz Zoe? Nyugodj le! - lép oda hozzám Sam. - És nem zaklattam senkit sem, pláne nem telefonon és főleg nem téged!

-Ne védd Kate seggét! Tudom, hogy ő találta ki ezt az egészet, de rohadtul nem volt vicces érted? - csuklott meg a hangom.

-Soha nem bántanálak, ezt remélem tudod. - zár a karjaiba Sam, vagyis csak zárt volna, ha ezt a pillanatot Kate meg nem zavarta volna.

-Te ribanc! Mit képzelsz magadról, hmm?? - elkezdtek potyogni a könnyei és tovább kiabált velem. - Még, hogy én vagyok undorító? Te enyelegsz folyamatosan más barátjának a seggében. Elrontottál egy stabil kapcsolatot! És végre találtam valakit, aki meghallgat, de te őt is elveszed érted? Attól még, hogy gondolom mind a kettővel ágyban voltál, nem kéne így viselkedned! Ezzel csak kimutattad az igazi énedet, aki egy vérbeli ribanc!

-Miket hordasz itt össze? Egy barátom sem volt, te igen hülye, sőt semmiféle testi kapcsolatom senkivel! 15 éves vagyok ember! És van egy tanácsom is csak neked címezve: Válogasd meg először, hogy kinek adod be te a derekadat az ágyban, mert nagyon úgylátszik szívem, hogy téged kihasználtak! - üvöltöttem le.

Elindult felém és elkezdte tépni a hajamat. Én sem haboztam tovább, elkezdtem rángatni a ruháját, és eltolni magamtól, mert iszonyatosan fájt a fejbőröm már ettől az idiótától. Megéreztem két kezet a derekamom, de igazság szerint nem érdekelt. Csak bosszút szerettem volna állni Kate-en, mert tényleg nagyon megilyedtem az üzenetektől.

-Engedd már el a ruhám, hát nem érted - ordibált - drágább volt, mint te magad! És amúgy is, minek pocsékolnám rád a szabadidőm? Én nem csináltam semmit, de ezek szerint valaki nagyon felhúzott. - nevette el magát, az agyvizem újra felforrt, ha fogalmazhatok így.

Ismét a két kéz, de most vissza is rántott, amint indultam neki annak a nagyon drága ruhának. Visszarántottak és egy ölelésbe zártak. Nem is akárki.. A Megmentőm, ismét.. Bár most a Kate életét és ruháját mentette meg. A karjai között sikerült lenyugodnom, és a lélegzetem is helyreállt. Soha senki sem váltott ki belőlem ilyet, mármint sem olyan dühöt, mint Kate, és sem olyan megnyugvást nem éreztem még, mint Finn karjai között.

-Nyugi, hidd el, hogy nem ők voltak. - suttogta bele a fülembe Finn. Erre kiugrottam a karjai közül és lekiabáltam.

-Akkor mégis ki, hmm?? Valakit nagyon erdekelhetett a magánéletem! És ez neked nyilván nem nagy szám, de nekem igen tudod, mert nagyon befostam!! - mire beszédem végére értem, teljesen elhátráltam mindenkitől és elszaladtam a szobánkba.

Nagyon reméltem, hogy nem jön utánam senki, de tudjátok, hogy ez ilyenkor nem így van. Nem nyitottam ajtót, nem kívántam senkinek sem a társaságát.

-Zoe nyisd ki vagy betöröm azt a rohadt ajtót! - egyből felismertem a hang tulajdonosát, na szerintetek ki volt az?

Úgy döntöttem inkább kinyitom az ajtót, mert ha betöri az csak plusz kölcségekbe fog kerülni, és anyám biztos meg is nyúz élve. A kilicsen volt már a kezem és a kulcsot kerestem, mikor újra megszólalt.

-Én nem viccből mondtam!!

-Itt vagyok az ajtóban! Nyugodj már meg Finn! - Kinyitottam az ajtót, amin majd beesett és meg akart ölelni, de elegem volt belőle, elegem volt mindenkiből. - Jobb lenne, ha elmennél..

-Hagy maradjak, kérlek. - könyörgött - Mindent elmagyarázok!

-Neked mégis mit kéne? Te is védeni akarod Kate-et? - kezdem azt hinni, hogy kamaszodom és dühkitöréseim vannak.