Összekötve (Sebastian Stan Fanfiction)

II.Fejezet

A rendelőben ülve vártam, hogy szólítsanak. Ma volt az első vizsgálatom a babával. Megkérdeztem Seb-et, hogy el akar-e jönni, de azt mondta még nem áll készen. Igazából nem nagyon beszéltünk azóta, hogy elmondtam neki, hogy terhes vagyok. Ő időt kért én pedig megadom neki és nem erőltetek semmit. Még most sem nagyon tudom mit akarok kezdeni ezzel a helyzettel. Seb-nek sem lehet könnyű és megértem, hogy ameddig lehet szeretne ezen gondolkozni. Szerintem még mindig nem biztos benne, hogy övé a baba. Lehet, hogy a helyében én sem hinném el.

River Taylor. – szólt az orvos mire idegesen és egyben izgatottan felálltam és elindultam a terem felé.

-Jó napot! – léptem be

-Jó napot! Foglaljon helyet. Egyedül jött? – nézett rám

-Igen. – ültem le

-Szóval csinált egy terhességi tesztet, ami pozitív lett ugye?

-Igen.

-Rendben feküdjön le és húzza fel a pólóját. Mindjárt utána nézünk. – mosolygott rám kedvesen

Engedelmesen tettem, amit mond.

-Na nézzük azt a kis csöppséget. – helyezett a hasamra egy kis zselét -Igen itt is van. Körülbelül 5 hetes lehet a magzat. – fordította felém a monitort

Könnyes szemmel néztem a képernyőre. El sem hiszem, hogy ott van a kisbabám. Eddig szerintem nem is tudatosult bennem, hogy ez a valóság. Egy kis pötty és mégis ahogy megpillantottam annyi szeretetet éreztem iránta, mint még soha.

-És jól van? Minden rendben vele? – töröltem le pár könnyen, ami utat tört magának

-Igen minden rendben vele. Gratulálok!

Boldogan jöttem ki a teremből kezemben szorongatva pár képet a babáról. Leültem a varóban és elővettem a telómat.

Én: Szia most végeztem.

Én: *képet küldtél*

Én: Ő a kis csöppség. Kb. öt hetes.

Sebastian: De pici istenem. És jól van? Jól vagytok?

Elmosolyodtam az üzenetén. Sosem érdeklődött még a baba iránt.

Én: Igen minden rendben vele. Egészséges kisbaba.

Sebastian: Akkor jó. És te, hogy vagy?

Én: Szerintem most tudatosult bennem, hogy mi is történik. Félelmetes, de jó értelemben, ez az egész helyzet.

Sebastian: Igen bennem is. Figyu szerintem beszélnünk kéne rendesen, mint két felnőtt ember. Érted megyek.

Én: Rendben. Megvárlak kint.

Sebastian: Sietek.

Nem hazudott tényleg sietetett. A kocsiba beszállva mosolyogva nyújtottam át neki a képeket.

-Annyira pici. – simogatta a fotókat – El sem hiszem, hogy...

-Hogy a tiéd tudom. – fejeztem be helyette szomorúan

-Nem, nem River elhiszem. Hülye voltam, amiért nem hittem neked, csak annyira hirtelen ért és haragudtam is rád, amiért semmibe néztél. Hidd el nekem, hogy boldog vagyok a kicsi miatt és mindenben segíteni fogok neked. Nektek.

-Tényleg? – néztem rá meglepetten

-Igen. – bólintott- Éhes vagy? Menjünk együk valamit. Mit szeretnél enni?