Scottie (Átok 1.)

10

the turtles – happy together

Kicsit több, mint két hónappal az örömteli egymásra tálalás után Scottie és én először hajtottunk a teljesen elkészült villa felé. Az Orca C113-asban ültünk és természetesen Sadie vezetett. Nagyjából három héttel ezelőtt elhatároztunk, hogy összeköltözünk, és némi győzködés után elértem, hogy a külvárosi villa legyen az állandó, közös otthonunk, ahol távol a város zajától nyugodtan élhetjük a közös életünket, mégha ez azt is jelentette, hogy átkozottul korán kell felkelnünk, hogy jusson idő kefelésre és időben be is érjünk a McIntyre Towerbe. Ó, igen a McIntyre Internationalhoz csábították Scottiet, mielőtt bárki lecsaphatott volna rá, amikor Daniel Werner végleg lehúzta a rolót és a Werner Enterprises megszűnt létezni. Most ez a szexi angyalka a mellettem lévő irodában munkálkodik és ez hatalmas elégedettséggel tölt el. Boldogan vállalta fel mások előtt, hogy összetartozunk, sőt kifejezetten kisajátított, amikor egy nő az utcán, étteremben vagy bárhol, megnézett magának. Az élet tökéletes volt, egy dolgot leszámítva, de ez is hamarosan rendezve lesz. Szóval amikor eldöntöttük, hogy a villában fogunk lakni, Scottie feltétele az volt, hogy szeretne végre hajtani néhány változtatást. Én pedig azonnal beleegyeztem. Le is bonthatta volna az egészet és építettem volna neki egy kibaszott palotát a helyére, ha ez lett volna a kívánsága. De végül csak néhány falat kellett lebontani, ajtókat áthelyezni és pár ablakot kicserélni nagyobbra. Pár bútortól megszabadult és kicserélte őket, de az összes munkákat, a bepakolással együtt, lezajlott az elmúlt hetekben. Most pedig a tökéletes otthonunk előtt szálltunk ki a kocsiból.
– Készen áll, bébi? – kérdeztem tőle, majd megfogtam a kezét.
– Amíg velem vagy, bármire – felelte az imádott féloldalas mosollyal az arcán.
– Mindig számíthatsz rám, bébi – mormoltam, majd ahelyett, hogy a bejárati ajtó felé vezettem volna, inkább a ház előtt húzódó füves terület felé húztam, ami innen nem látszódótt a hatalmasra nőtt, gondosan vágott, tojás alakú tuják miatt.
– Hova megyünk? – kérdezte értetlenül.
– Mutatni akarok valamit – mondtam, majd magam elé engedtem és felmentünk három lépcsőfokot és balra fordultunk, ahol végig mentünk a térköves járdán és megálltunk a megfelelő helyen, hogy a vadvirágokból kirakott felirattal szemben álljunk.
Térdre ereszkedtem a háta mögött, míg ő csodálkozva olvasta el a kérdést: Hozzám jössz?
– Axel... – suttogta, majd felém fordult és a szája elé kapta a kezeit, amikor meglátott engem a gyűrűvel a kezemben. Bársonyos fekete dobozban volt az elképzeléseim alapján készített gyűrű. Két arany szál egymásba tekeredeséből állt, amelyek egy nagyobb szögletes gyémántban egyesültek. Az egyik arányszám végig kisebb gyémántokkal volt kirakva.
– Scottie, te vagy a világom közepe és minden más is, ami azt körül veszi. Nem tudok és nem is akarok nélküled élni, szóval megtisztelnél engem azzal, hogy örökre enyém leszel? – kérdeztem tőle. Csak akkor tettem meg egy lépést ha biztos voltam a sikerben. Nem kockáztattam. Most is biztos voltam magamban. Scottie és én összetartoztunk.
– Mindig a tiéd voltam, Axel és mindig az is maradok – mondta könnyes tekintettel. – Igen, hozzád megyek – felelte végül, én pedig sietősen az ujjára húztam a gyűrűt, majd felálltam és megpörgettem a levegőben.
– Szeretlek, Axel – mormolta a fülembe.

Az élet talán most először igazán jó volt. Scottie mindent jobbá tett, nekem pedig fogalmam sem volt arról, hogy miért, de elmondhatatlanul boldog voltam amiért megtört az átok, és Scottie az enyém lett.

Vége.

A történet Thierry átkával, a Willow című könyv keretein belül folytatódik.