Az Iker - A Természet Lánya

16

Wanda vasárnap reggel újult erővel vágott neki a napnak, a csillagvizsgáló toronyban kis békére talált, jót tett neki a friss levegő, így vidáman ugrált le a lépcsőn, azonban előtte intett egyet pálcájával és egy új rend ruha jelent meg rajta. A Nagyterem felé tartva nem futott össze sok ismerős arccal, de amikor belépett a helyiségbe, rögtön megpillantotta Ront és Hermionet. Gyorsan odalépdelt hozzájuk és letelepedett a lány mellé, aki éppen egy szalvétába csomagolt pirítósokat.
- Minden rendben? – kérdezte, ugyanis mindkét barátja néma volt, Ron ráadásul egykedvűen turkálta az ételt, ami nem szokott vele előfordulni. Hosszú hallgatást kapott válaszként, mire felsóhajtott, de mielőtt bármit mondhatott volna, Hermione felpattant.
- Mennem kell, jó étvágyat Wanda – barátnője magas, és kissé ideges hangjára felvonta szemöldökét, de Hermione már ott sem volt.
- Mi történt Ron? – érdeklődött, fürkésző pillantással figyelve a fiút – Ron, mi a baj? Harry mondta, hogy összevesztetek, és – a Weasley fiú hirtelen közbeszólt.
- Persze, hogy mondta – fortyogott – Mindent elmond neked, igaz? Az ikrek ilyenek, különleges kapcsolat, nem? Mit mondott, hogyan oldotta meg, hogyan dobta be a nevét? – hadarta egy szuszra Ron, Wanda pedig meghökkenve vizslatta.
- Ron – szólalt meg gyengéden – Szerinted Harry tényleg akarta ezt? – ügyelt arra, nehogy felemelje hangját, nem akart veszekedni – Tudod, mennyire veszélyes a Tusa? Egyelőre még nagyon jónak tűnik, de én utánanéztem egy-két régebbi versenynek. És a mostani feladatok sem lesznek éppen könnyűek vagy biztonságosak, Harry pedig akármennyire is ügyes, a többiek képzettebbek nála. Kérlek ne duzzogj Ronald, szüksége van a legjobb barátjára – csóválta fejét, mire a fiú rákiáltott.
- Nem – minden tekintet rájuk szegeződött, Ron pedig elvörösödve hajtotta le fejét – Harrynek annyian ott vagytok, mindig a figyelmetek középpontjában van. De hogyan is érthetnéd meg, nem neked kellett legfiatalabb fiúként felnevelkedned, amikor annyi mindennek kell megfelelned, és megugranod az elvárásokat. Egyke vagy, legalábbis egykeként nőttél fel és ráadásul egy Potter. Soha nem fogod ezt megérteni – gesztikulált hevesen Ron, majd felpattant – Mindig is Harry mellett fogsz kiállni, de nem várok mást, az ikertestvéred – motyogta a fiú, majd otthagyta a lesokkolt Potter lányt. Wanda holtsápadt arccal meredt barátja hűlt helyére még hosszú percekig, azonban nem sokkal később megzavarták. Valaki megérintette a vállát, mire összerezzent és hátrafordult.
- Szia Wanda – nézett le rá vigyorogva Cedric Diggory, mire óvatosan a fiúra mosolygott.
- Miben segíthetek? – érdeklődött, miközben felállt az asztaltól és elindult kifelé a Nagyteremből, néha Cedricre pillantva.
- Mire számítsak az első próbánál? – amikor becsukódott mögöttük az ajtó, a fiú megtorpant. Wanda aggódva nézett fel Cendricre, aki kíváncsian, kissé idegesen méregette.
- Nem mondhatom el. De nem lesz egyszerű, azt tudom. Cedric – érintette meg a fiú karját – Tudom, hogy végig tudod csinálni, csak fel kell készülnöd minden eshetőségre. De szívesen segítek – ajánlotta fel – Amennyire csak tudok – mosolygott biztatóan a fiúra, aki elhúzta a száját, de végül újra felvidult, vagy legalábbis annak tűnt.
- Köszönöm – egymásra mosolyogtak, majd tovább sétáltak. Az Előcsarnokban elváltak útjaik, Wanda az udvar felé tartott, Cedric pedig egy intés után a könyvtárba indult, csupán elkísérte az ajtóig a lányt. Az ifjabb Potter némán sétált a tó felé, gondolatai szüntelenül csak a Tusa felé kalandoztak. Dumbledore arra kérte, hogy látogassa meg ebéd után, a próbákkal kapcsolatban, de még rengeteg ideje volt addig, így úgy döntött, meglátogatja Hagridot. A vadőrt a kunyhója mögött találta meg, éppen a Tiltott Rengeteg felé tartott, azonban a hirtelen előtte termő Potter lányt megpillantva, megtorpant. Wanda mosolyogva intett a férfinak, aki amint odaért, megölelgette. A lány kicsit úgy érezte magát, mintha összepréselték volna, de jól esett neki Hagrid ölelése.
- Azt hittem, nem is látogatsz meg – csóválta a fejét vidáman az óriás, mire rögtön tiltakozni kezdett.
- Persze, hogy meglátogattalak Hagrid. Nagyon hiányoztál - mosolygott fel a férfira.
- És mi történt veled? – pontosan tudta, Hagrid mennyire élvezte volna, de inkább nem mondta el a teljes történetet.
- Tanultam – vont vállat – Milyen volt tanítani? – terelte a témát, miközben lehuppant egy nagyobb farönkre, és onnan nézett fel a vadőrre.
- Az a Malfoy fiú és az apja keresztülhúzták a számításaimat, de a testvéred és a barátaid végig támogatóak voltak – tudta jól, mi történt Csikócsőrrel és haragudott is Dracora, de még nem volt ideje felhozni a témát, így csak elhúzta a száját, és nem mondott semmit – Láttad már a Szurcsókokat? – kérdezte izgatottan a férfi, mire aprót bólintott. Az addigi legendás állatok és megfigyelésük órákon a háttérből figyelt, míg társai a szurcsókokat pesztrálták, és egyedül megvolt egy példánnyal, kíváncsian méregetve azt, ugyanis még nem látott hozzá hasonló lényt.
- A többiek kissé tartanak tőlük, nem gondolod? – somolygott, ugyanis látta évfolyamtársai arcán az iszonyatot az órákon.
- Majd megismerik őket – pontosan tudta, mennyire szerette az élőlényeket Hagrid, és hogy számára nem létezett szörnyeteg a világon, Wanda pedig mindig is csodálta ezért – Egyébként éppen a Rengetegbe indultam, tudod már mi lesz az első próba? – a vadőr csillogó tekintetét látva kezdte gyanítani – Megmutatom – követte a férfit, aki elindult a fák közé – Elég hamar meghozták őket, pedig van még szinte egy hónap a próbáig, de legalább tudom csodálni őket.
- Kiket Hagrid? – szinte futnia kellett az óriás után, hogy lépést tartson vele, de nem zavarta.
- Mindjárt meglátod – a mindjárt valójában kissé még odébb volt, még hosszú percekig gyalogoltak, amikor meghallotta a hangokat. Valakik beszélgettek, és csakhamar a szeme elé tárult úticéljuk. Hatalmas ketrecek között néhány varázsló álldogált, különböző sátrak voltak felverve a fák között, Wanda pedig közelebb lépve meglátta, mik aludtak a ketrecekben. A lények megigézték őt, és csillogó szemekkel közelebb lépett, azonban hirtelen bevillant számára a felismerés, és elrohant, otthagyva a megdöbbent Hagridot.

- Sárkányok? – rontott be az igazgatói irodába, nem foglalkozva Mcgalagony professzor meglepett pillantásával és Dumbledore nyugodt mosolyával – Tényleg sárkányok legyőzése lesz az első próba? – ekkor vette észre az igazgató és az igazgatóhelyettes mellett álló Ludo Bumfoltot.
- Kedves Ludo, természetesen megfontolom javaslatát. Magunkra hagyna minket? – miután a férfi távozott, Wanda hadarni kezdett.
- Igazgató úr, a legmélyebb tisztelettel, de ez hülyeség. Egy sárkányt nem egyszerű legyőzni, még egy képzett varázslónak vagy boszorkánynak is komoly baja lehet tőle, a bajnokok pedig még csak diákok! Ráadásul, ha jól láttam, az egyik egy Mennydörgő volt – gondolt vissza a csodaszép példányra – Harry van olyan szerencsétlen, hogy neki kell majd megküzdenie vele és nem akarom elveszíteni a bátyámat, remélem megérti professzor úr – Mcgalagony kissé megdöbbenten pislogott rá, de az igazgató úr még mindig mosolygott, mintha szórakoztatta volna a lány kifakadása.
- Nem a sárkányok legyőzése lesz a feladat – szólalt meg teljes nyugalommal a hangjában Dumbledore – Hanem a kicselezésük és az arany tojás megszerzése. Tulajdonképpen ebben szerettem volna segítségedet kérni, remek gyakorlásnak tartom a következőt: a tojásokat víz alatt kell kinyitni, és akkor érthetővé válna a sellők éneke – tudta, hogy az igazgató tesztelni akarja, és tetszett neki a feladat – A vers itt van – nyújtott át egy papírt a férfi – És az egyik aranytojás. A sellők vezére szívesen a segítségedre lesz.
- De hát – motyogta, miközben átvette a nehéz aranytojást és a papírt – A sárkányok – még kissé zavarban volt, de megnézte magának a kezében tartott tárgyat. Már volt egy-két ötlete, de ahhoz, hogy átgondolhassa, egyedül kellett maradnia.
- A sárkányok nem fogják tudni bántani a bajnokokat, erre leszel ott te, és persze Mr. Charlie Weasley és csapata – a lány aprót bólintott – Sok sikert – automatikusan megfordult és kihátrált az irodából, amikor pedig becsukódott mögötte az ajtó, realizálta is, mi a feladata. Lekicsinyítette a tojást és a papírt, hogy beleférjen a tenyerébe és elindult a könyvtár felé. Út közben erősen törte fejét, így nekiment valakinek és majdnem elesett, de a fiú megtartotta.
- Jól vagy? – mosolygott rá Cedric, miközben elengedte a karját.
- Persze, köszi – bólintott és erősen tartotta a rábízott dolgokat – Ne haragudj Cedric, de mennem kell, dolgom van – a fiú biccentett.
- Jó munkát – rámosolygott a fiúra és továbbsietett a könyvtárba.

Egész délután a könyvek között kutatott, mindent elolvasott a sellőkről, amit csak talált, na meg persze a Roxfort melletti tóról, és újra meg újra végigböngészte a mondókát, annyiszor, hogy végül fejből tudta. Majdnem lekéste a vacsorát is, de végül az utolsók között tudott enni, habár már egyik barátja sem volt ott. Vacsora után megírta a leckéit, majd lefeküdt aludni, de előtte elrejtette a tojást és a papírlapot, na meg a sok jegyzetet és vázlatot, amit készített a kutatómunka során. A baldachint bámulva végül úgy döntött, másnap keres egy helyet, ahol majd gond nélkül próbálkozhat a feladatával, azonban már annyira fáradtnak érezte magát, hogy végül engedett az álmosságnak és elaludt.