Az Iker - A Természet Lánya

05

- Köszönöm – söpört ki egy szőke tincset az arcából és megmentőjére nézett, de mikor felismerte lefagyott – Draco? – kapta szája elé a kezét és vadul dobogó szívvel meredt az előtte állóra.

- Igen. Ismerjük egymást? – lepődött meg jól láthatóan a fiú és lassan elengedte a karját.
- Nem, nem valószínű én csak – habogott össze-vissza, lehajtott fejjel, hogy semmi esélye ne legyen a fiúnak felismerni. Tudta, hogy el kellett mondania neki, de nem jutottak eszébe a szavak – Lottie O'Brien – nyújtott kezet végül, de abban a pillanatban rájött, mekkora hiba volt ez részéről, ugyanis felemelte fejét és tekintetük összefűződött, Draco pedig lassan elfogadta a felé nyújtott kezet.
- Draco Malfoy – ahogy kezük összeért átjárta valami fura, de kellemes bizsergés és képtelen volt elengedni a fiút, aki le sem vette az arcáról a tekintetét, majd egy pillanat múlva mintha forró vas lenne, elengedte őt és ellökte magától. Szürke szemeiben felismerés csillant, pár másodperccel később már dühvel és meglepettséggel vegyítve.
- Nem – rázta fejét Draco, mire újra a földet kezdte bambulni – Wanda? – mielőtt válaszolhatott volna, a szőke folytatta – Elnézést, csak képzelődtem – rázta fejét keserű mosollyal az arcán a beszélő, mire Wanda élesen beszívta a levegőt és megszólalt.
- Nem – nézett mélyen a szemébe.
- Hogy mi? – sápadt el a Malfoy fiú – Nem. Nem lehet. Wanda, meghaltál! – emelte fel a hangját Draco, mire idegesen körbenézett majd mivel fogalma sem volt, barátja mikor hagyja magára hadarni kezdett.
- Először én is azt hittem, de csak elvesztettem az eszméletemet és amikor magamhoz tértem egy erdőben találtam magam és – folytatta volna, de a fiú közbevágott.
- Nem érdekel, hogy hogyan. Miért?
- Mert tanulnom kellett és – meglátta az előtte álló arckifejezését – Oh... Miért így? – mielőtt folytathatta volna valaki nekirohant és megölelte.
- Wanda azt hittem... - a többi szót nem értette, mert barátnője a vállába mormogta – Basszus – húzódott el Hermione és jött rá, hogy Draco ott állt – Én...
- Tudja – motyogta a lány és a fiúra nézett – Draco – a szőke megrázta fejét és hátrált, majd eltűnt a tömegben – Francba – temette kezébe arcát, de szinte rögtön összeszedte és kihúzta magát – Fiúk?
- Ott jönnek – mutatott a háta mögé a Granger lány – Wanda, figyelj...
- Megvagyok. Ez csak Harry is Ron! Hol vannak a többiek? – forgolódott feltartott pálcával, de Hermione megfogta a vállát és maga felé fordította.
- George és Fred vigyáz Ginnyékre – nyugtatta meg – Gyere.
- Nem – rázta fejét – Megkeresem őket – jelentette ki – Mione, vigyázzatok egymásra, ha gond van, küldök egy patrónust. Ha ti gondban vagytok, akkor Shine szól nekem – mosolyodott el, és koncentrálni kezdett, pár pillanat múlva pedig megjelent rókája mellettük, de Hermione nem láthatta.
- Kicsoda?
- Hosszú, a lényeg, hogy tudni fogom, mi van veletek. Vigyázz rájuk – intézte utolsó mondatát állatához, majd elrohant a másik irányba, ahonnan leginkább hallotta a kétségbeesett kiabálásokat. Kiábrándító bűbájjal eltűntette magát, majd bevetette magát a tömegbe, egyenesen a halálfalók felé tartva, ám hirtelen elhalt a sikítozás és a táborra kísérteties, zöldes fény vetült, így már nem csak a tűz világította meg a sátrakat.Wanda rögtön az ég felé fordult, és falfehér arccal meredt felfelé. Ugyanis az a valami, ami zöldes fénnyel világított, a Sötét jegy volt, Voldemort jelképe. Ahogy körülnézett, elszabadult a pokol, még inkább, mint addig, már nem csak a pizsamában lévő varázslók és boszorkányok kiabáltak és rohangáltak fel-alá kétségbeesve, a halálfalók is menekültek, ahogy bírtak. Ő holtsápadt arccal indult visszafelé, amikor is megpillantott kettő nagyon is ismerős vörös hajkoronát, így futni kezdett és megkönnyebbülve állt meg barátai mellett.
- Wanda, jól vagy? – ölelte meg Fred, majd a többiek is.
- Igen, ti jól vagytok? – vizsgálta meg mindegyiküket, és megkönnyebbült, amikor igenlő választ kapott – Hála Merlinnek – sóhajtott, pár pillanat múlva pedig megjelent mellettük Bill.
- Gyertek, hazamegyünk – ragadta karon Ginnyt és kivezette őket a tömegből.

A nyári szünet maradék részét az Odúban töltötte barátaival, ahova Hermione nem tartott velük, családjával volt, Adele pedig felajánlotta neki és Harrynek, hogy bemutatja őket édesanyjának, Tessa Potternek. Harry említette, hogy ő már találkozott a nővel, aki kedves, kissé tüzes teremtés, Wanda pedig izgatottan várta a találkozást. Aznap reggel már hajnalban ébren volt – nem mintha olyan sokáig aludt volna amúgy – és már hétkor a konyhában sürgött-forgott Mrs. Weasley körül, segített neki előkészíteni a reggelit. Tízre várták őket Harryvel, aki kilenc körül jelent meg, kómás fejjel, kócos hajjal és éhesen, míg húga már tűkön ülve figyelte az órát, majd mikor fivére enni kezdett, őt.
- Nyugi Wanda – mosolygott rá a fiú – Nem fogunk késni – lapátolta be az ételt a fiú, nem sokkal később pedig eltűnt Ron szobájában.

Kilenc óra ötvennyolc perckor a kandalló előtt állt fivérével és unokahúgával együtt, aki csak mosolygott izgalmán.
- A Fészekbe – kiáltotta el magát pontban egészkor, csak úgy, mint Adele és Harry, pár pillanat múlva pedig enyhén köhögve érkezett meg egy takaros nappaliba. A szoba a Griffendél klubhelyiségére emlékeztette, a színek hasonlóak voltak, a kandallóban barátságos tűz lobogott. A kis asztalon egy nagy tál frissen sült sütemény illatozott, mellette pedig négy bögre és egy kancsó állt. Aztán Wanda a nappaliban álló személyek felé fordult, és egy, az édesapjára kísértetiesen hasonlító, mosolygó nőt pillantott meg. A nő sötét haja válláig ért, szemei pontosan úgy csillogtak, mint a Weasley ikreknek egy-egy agyament ötletük kitalálásakor. Adele vonásaiban nagyon hasonlított édesanyjára, hiába örökölte haja és szeme színét édesapjától.
- Wanda Potter – mutatkozott be udvariasan, kinyújtva kezét.
- Teresa Potter, de csak Tessa – fogadta el Tessa a gesztust – Hihetetlen, mennyire hasonlítasz édesanyádra – mosolygott továbbra is – Üljetek le – kínálta őket hellyel, Wanda pedig leült Harry mellé és izgatottan figyelte a családját. Különös érzés volt erre gondolnia, ezt kimondania magában, de igaz volt, hiszen a körülötte ülők a vérszerinti rokonai voltak, a gondolatra pedig, hogy a családja körében teázik kellemes érzés öntötte el, nyugalom és öröm. Hiszen megtalálta őket, életben és jól voltak, ráadásul nem a minden lében kanál Dursley famíliával volt. Boldogan megszorította fivére kezét és belekortyolva teájába kérdezősködni kezdett. Nagynénje alig bírta követni a rengeteg kérdést amit feltett, ugyanis elárasztotta a Tekergőkkel kapcsolatos érdeklődésével, de megtudta, hogy apja meddig ostromolta szerelmével édesanyját, Remus Lupin hogyan próbálta visszafogni James Pottert és Sirius Blacket, Tessa hogyan élte meg az ötödik tekergőként az életét, és rengeteg csínyt, cselt és kalandot mesélt el nekik, valószínűleg nem először, de nem csak a lány itta a nő minden szavát, Adele és Harry is csillogó szemekkel, érdeklődve hallgatták történeteit. Wandának egy nap erejéig nem jutott eszébe az előtte álló tanév, Draco és Voldemort, csak boldog volt és nyugodt, amit később jó darabig nem engedhetett meg magának.