Miután

Negyedik Fejezet

  - Ö... Hol van Steph? - Megpróbálok határozottan beszélni, de a hangom inkább cincogásnak tűnik. Két kézzel szorongatom a vékony törülközőt a mellem fölött, és többször is lepillantok, meggyőződve arról, hogy eltakarja a csupasz testemet.
  A fiú rám néz, a szája sarkában halvány mosoly jelenik meg, de nem szól egy szót sem.
  - Nem hallottál? Azt kérdeztem, hol van Steph. - Most igyekeztem kicsit udvariasabb lenni.
  A srác arckifejezése még gúnyosabb lesz.
  - Nem tudom - böki ki végül, és bekapcsolja a fiókos szekrényen álló kis lapos tévét. Mi az ördögöt keres itt? Nincs saját szobája? Persze csak magamban teszem fel ezeket a goromba kérdéseket.
  - Rendben. Nos... Lennél szíves... távozni, hogy feltudjak öltözni? - A fiú észre sem vette, hogy egy törülközőt viselek. Vagy talán igen, de nem nagyon érdekli.
  - Ne áltasd magad, nem fogok odanézni - morogja barátságtalanul, aztán elfordul az ágyon, és a kezével eltakarja az arcát. Erős brit akcentusa van, amit eddig nem vettem észre. Talán azért, mert tegnap olyan modortalan volt, hogy nem is szólt hozzám.
  Nem tudom, mit válaszoljak erre a sértő megjegyzésre, ezért csak fújok egy nagyot, és a szekrényemhez megyek. Talán a fiúkat kedveli, azért mondta, hogy nem fog odanézni. Vagy nem talál vonzónak. Felkapok magamra egy bugyit meg egy melltartót, aztán belebújok egy egyszerű fehér blúzba egy khakiszínű sortba.
  - Kész vagy már? - kérdezi türelmetlenül.
  Na, most fogyott el a cérnám!
  - Légy szíves, ne legyél ilyen tiszteletlen! Nem ártottam neked. Mi a bajod? - kiáltom, a kelleténél kicsit hangosabban. A fiú meglepett arckifejezése elárulja, hogy a szavaimmal sikerült elérnem a kívánt hatást.
  Egy pillanatig némán bámul rám. Én persze a bocsánatkérésére számítok, de... kitör belőle a nevetés. A nevetése mély hangú, és még kellemesnek is tartanám, ha a személye nem lenne ennyire kellemetlen. Mindkét orcáján gödröcskék jelennek meg, miközben tovább mulat, én pedig úgy érzem magam, mint egy komplett idióta, és fogalmam sincs, mit mondjak. Általában kerülöm a konfliktusokat, ezzel a fiúval meg pláne nem lenne jó összetűzésbe kerülnöm.
  Kinyílik az ajtó, és Steph viharzik be rajta.
  - Bocs a késésért. Szörnyen másnapos vagyok - jelenti be drámai arccal, és a pillantása ide-oda cikázik kettőnk között. - Ne haragudj, Tess, elfelejtettem szólni, hogy Hardin ma benéz. - A lány bocsánatkérően megvonja a vállát.
  Szeretném azt hinni, hogy Stephel békésen együtt tudunk lakni, és még egyfajta barátság is kialakulhat közöttünk, de az éjszakai kimaradásaival meg a furcsa baráti körével ez egyre kevésbé valószínű.
  - A barátod eléggé udvariatlan. - A szavak önkéntelenül szaladtak ki a számon, pedig nem akartam panaszkodni.
  Steph a srácra néz, és most mindketten nevetésben törnek ki. Miért nevet ma mindenki rajtam? Kezd elegem lenni belőle.
  - Hardin Scott nem a fiúm! - tiltakozik Steph, és úgy kacag, hogy majdnem megfullad. Egy idő után megnyugszik, és szigorú pillantást vet Hardinra. - Mit mondtál neki? - förmed rá mérgesen, majd megint rám néz. - Hardinnak elég... érdekes társalgási stílusa van.
  Hat ez csodás. Steph tulajdonképpen beismeri, hogy ez a Hardin egy goromba pokróc. Az angol fiú megvonja a vállát, és csatornát vált a távirányítóval.
  - Ma este buli lesz, és neked is el kell jönnöd, Tessa - jelenti ki Steph.
  Most rajtam van a sor, hogy derüljek egy kicsit.
  - A bulizás nem a műfajom. És be kell szereznem néhány cuccot az íróasztalomra meg a falakra. - Hardinra nézek, aki természetesen úgy viselkedik, mintha egyikünk sem lenne a szobában.
  - Jaj, ne már! Ez csak egy buli! Már egyetemista vagy, és egy buli nem árthat meg - erősködik a szobatársam. - És hogyan akarsz elmenni a boltba? Azt hittem, nincs kocsid.
  - Felszállok a buszra. Már csak azért sem mehetek el a buliba, mert nem ismerek senkit - közlöm Stephel, mire Hardin megint felnevet. Tehát mégis figyel ránk, és nem szalasztja el az alkalmat, hogy gúnyodlódjon rajtam. - Úgy tervezem, hogy olvasok egy kicsit, aztán skype-olok Noah-val.
  - Nem mehetsz busszal szombaton! Ilyenkor iszonyú a tömeg. Hardin majd elvisz, és kitesz a boltnál, hazafelé menet. Oké, Hardin? És engem ismersz a bulin, úgyhogy gyere el. Légy szíves! - Steph könyörgő arccal összeteszi a kezét.
  Csak két napja ismerem. Bizhatok benne? A fejemben felrémlenek az anyám egyetemi bulikkal kapcsolatos intelmei. Stephfel még nem sokat beszélgettem, de elég kedves lánynak tűnik. De elmenni vele egy buliba...
  - Nem tudom... És köszönöm, nem kell Hardinnak elvinnie a boltba - közlöm határozottan.
  Hardin mosolyogva felénk fordul Steph ágyán.
  - Jaj, ne! Pedig már annyira vártam, hogy veled lehessek egy kicsit - válaszolja, és a hangjából olyan tömény gúny árad, hogy legszívesebbben hozzávágnék egy könyvet. - Ne strapáld magad, Steph. Te is tudod, hogy ez a lány nem fog eljönni abba a buliba - közli a szobatársammal nevetve, és az angol akcentusa még feltűnőbbé válik. A kíváncsi énem meg szeretné kérdezni tőle, hova valósi. A dacos énem viszont be akarja bizonyítani ennek az önelégült majomnak, hogy téved.
  - Végül is... Rendben, elmegyek - jelentem ki a lehető legkedvesebb mosollyal az arcomon. - Egy buli tényleg nem árthat.
  Hardin hitetlenkedve ingatja a fejét. Steph felsikkant örömében, és szorosan átölel.
  - Ez az! Remekül fogjuk érezni magunkat! - kiáltja elragadtatott arccal, én pedig magamban imádkozom, hogy igaza legyen.