Miután

Hatodik Fejezet

Miután úgy vélem, hogy a hajam tökéletes loknikban omlik a hátamra, kétoldalt hajcsatot tűzök bele, hogy ne lógjon az arcomba.
  - Nem próbálod ki valamelyik szemfestékemet? - érdeklődik Steph, mire megint belenézek a tükörbe.
  A szemem túl nagynak tűnik az arcomhoz képest, ezért mindig visszafogottan sminkelem magam. Általában csak szempillaspirált és egy kis ajakírt használok.
  - Talán egy szemceruzát? - kérdezem bizonytalanul.
  Steph mosolyogva odanyújt nekem három szemceruzát. Egy bordót, egy feketét és egy barnát. Egy darabig a kezemben forgatom mindhármat, és nem tudom eldönteni, hogy a barnát vagy a feketét válasszam.
  - A bordó remekül állna a szemedhez - állapítja meg, de én csak elmosolyodom, és megrázom a fejem. - Nagyon különleges szemed van - folytatja. - Nincs kedved cserélni? - teszi hozzá viccesen.
  De hiszen Stephnek gyönyörű zöld szeme van. Miért akarna cserélni velem, akár tréfából is? Mindenesetre a fekete ceruzát választom, és a lehető legvékonyabb vonalat húzom vele a szemem köré. Steph büszke mosollyal figyeli a ténykedésemet.
  Ekkor megszólal a telefonja, és felkapja a táskáját.
  - Itt van Nate - jelenti be. Én is fogom a táskámat, még egyszer lesimítom a ruhámat, és belebújok a lapos sarkú fehér cipőmbe. Steph rosszalló pillantással méregeti a lábbelimet, de nem szól egy szót sem.
  Nate az épület előtt vár, a kocsija minden ablaka le van tekerve, és harsány rockzene árad ki rajtuk. Körülnézek, és észreveszem, hogy mindenki minket bámul. Lehajtott fejjel közeledem az autó felé, és ekkor megpillantom Hardint, aki most bukkan fel az utasülésen. Biztosan keresgélt valamit. Te jó ég...
  - Hölgyeim... - üdvözöl minket Nate.
  Hardin csak egy dühös pillantást vet rám, amikor beülök Steph mellé a hátsó ülésre.
  - Ugye tudod, hogy buliba megyünk, és nem templomba, Theresa? - mondja, és a visszapillantó tükörben meglátom a gunyoros mosolyát.
  - Kérlek, ne hívj Theresának. Jobban szeretem a Tessát - figyelmeztetem. Honnan tudja egyáltalán a nevemet? A Theresa az apámra emlékeztet, és nem örülök neki, ha így szólítanak.
  - Rendben, Theresa.
  Hátradőlök az ülésen, és megcsóválom a fejem. Úgy döntök, hogy nem bocsátkozom vitába vele, mert időpocsékolás lenne.
  Útközben kinézek az ablakon, és megpróbálom kizárni a fejemből a hangos zenét. Nate leparkol egy forgalmas út szélén, amelyet egyforma, magas épületek szegélyeznek. Az egyikre nagy fekete betűkkel rá van írva a diákszövetség neve, de nem tudom elolvasni, mert a falakat teljesen befutja a repkény. A fehér kőépületet vécépapírral tekerték be, és a bentről áradó zaj is illik egy fiúk lakta diáktanyához.
  - Milyen nagy... Hány ember lesz itt? - Nagyot nyelek, amikor meglátom, hogy a kert tele van emberekkel. Mindenki vörös poharat tart a kezében, és néhányan a füvön táncolnak. Érzem, hogy én nem az én műfajom.
  - Telt ház lesz, úgyhogy csipkedd magad - válaszolja Hardin, majd kiszáll a kocsiból, és becsapja maga után az ajtót. A hátsó ülésről látom, hogy többen lepacsiznak Nate-tel, vagy egy kézfeltartással üdvözlik, de Hardinról tudomást sem vesznek. Leginkább az lep meg, hogy egyikük sincs úgy széttetoválva, mint Nate, Steph es Hardin. Talán mégis sikerül barátokat szereznem ma este.
  - Jössz? - mosolyog rám Steph, és ő is kiugrik a kocsiból.
  Bólintok, leginkább azért, hogy bátorítsam magam, aztán kimászok az ajtón, és ügyelek arra, hogy utána gondosan lesimítsam a ruhámat.