Miután

Előhang

Az egyetem fontos része az életünknek. Meghatározza az értékrendünket, és megszabja a jövőnket. Olyan világban élünk, ahol az embereket jobban érdekli, hogy melyik egyetemre jártál, mint az, hogy mi a vezetékneved. Gyermekkorom óta arra tanítottak, sőt idomítottak, hogy az egyetemi tanulmányaimra készüljek. Elfogadtam, hogy a szent cél rengeteg tanulást, és már-már megszállott céltudatosságot igényel. A középiskola első napjától kezdve minden választott tantárgy, minden beadott dolgozat arról szólt, hogy egy nap bekerüljek az egyetemre. Méghozzá nem akármelyik egyetemre. Az anyám a fejébe vette, hogy a Washington Central Universityre kell mennem, ahová ő is járt, de nem fejezte be a tanulmányait.
Fogalmam sem volt, hogy az egyetemi élet a tanulason kívül sokkal többről szól majd. Nem sejtettem, hogy néhány hónap múlva jelentéktelen kérdésnek tűnik, melyik szabadon választható tárgyat veszem fel a tanrendembe az első félévben. Naiv voltam, és bizonyos szempontból most is az vagyok. Nem tudhattam, mi vár rám. A szobatársammal való találkozás az első perctől kezdve megrázó és zavarba ejtő volt számomra, és ez az érzés tovább fokozódott, amikor megismerkedtem a barátaival. Annyira különböztek mindenkitől, akit eddig ismertem. Megbotránkoztatott a külsejük, és felfoghatatlan volt számomra, hogy mennyire nem törődnek a szabályokkal. Aztán hamarosan csatlakoztam az őrültségükhöz, és még élveztem is...
És ekkor lopakodott be a szívembe ő.
Hardin a legelső találkozásunk óta a feje tetejére állította az életemet, és erre a változásra nem készítettek fel a középiskolai szakkörök vagy a fakultációs tanfolyamok. Hirtelen úgy éreztem, mintha a tinikoromban látott filmek rólam szólnának, és a nevetséges sztorijaik az életem valóságává váltak. Másképp tettem volna valamit, ha sejtem, hogy mi következik? Nem tudom. Szeretnék őszinte választ adni erre, de nem tudok. Néha hálát érzek, mert elmerülök a szenvedély pillanataiban, csak őt látom, és az ítélőképességemet elhomályosítják az érzelmek. Máskor belém nyilall, milyen nagy fájdalmat okozott nekem. Sajnálom, hogy miatta elveszítettem azt a személyt, aki egykor voltam, és sosem felejtem a pillanatot, amikor úgy tűnt, hogy az egész világomat romba döntötte. Ilyenkor a válasz már nem olyan egyértelmű.
Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy semmi nem lesz olyan, mint régen, mielőtt Hardin berobbant az életembe és a szívembe. Mert most ,,utána" vagyok.