Miután

Első Fejezet

Az ébresztő bármelyik percben megszólalhat. Fél éjszaka ébren voltam, forgolódtam, a tapéta mintáit tanulmányoztam, újra és újra átvettem magamban az első félév órarendjét és beosztását. Mások bárányokat számolnak, de én még ilyenkor sem tudok elszakadni a tervezgetéstől. Tizennyolc évesen életem legfontosabb eseménye előtt állok. Nem csoda, hogy izgulok.
Aztán meghallom anyám hangját a földszintről.
- Tessa!
Nagyot sóhajtva kikászálódom az ágyból, gondosan lesimítom a paplant, ráterítem és megigazítom az ágytakarót. Ez az utolsó reggel, hogy itt végzem el a szokásos napi teendőim egyikét. Mától kezdve máshol lesz a hálószobám és az otthonom.
- Tessa! - hangzik fel anyám újabb kiáltása.
- Fent vagyok! - szólok vissza. Hallom, hogy anyám a szokásosnál nagyobb zajjal csapkodja a konyhaszekrény ajtaját. Tehát ő is ugyanolyan ideges, mint én. A gyomromban görcsös csomó van, és a zuhany alatt imádkozom, hogy a nap folyamán enyhüljön ez a feszültség. Egész életemben erre a napra készültem, minden feladatot ezért végeztem el. Az első napom az egyetemen...
Az utóbbi években egyre növekvő izgalommal éreztem, hogy közeledik a pillanat. Hétvégéken tanultam, míg a többiek buliztak, ittak, vagy olyasmit csináltak, ami a tinédzsereket bajba szokta sodorni. De én nem ilyen voltam. Én voltam az a lány, aki a nappali padlóján ülve magolt, míg az anyja telefonon csevegett, vagy órákon át nézte a televíziós vásárlási csatornákat, hogy beszerezzen néhány holmit, amivel javíthat a külsején.
Sosem voltam még olyan boldog és izgatott, mint amikor megérkezett a levél a Washington Central Universitytől, és vele együtt az értesítés, hogy felvettek. Anyám sírva fakadt, és nekem úgy tűnt, hogy órákon át zokog. Nagyon büszke voltam, hogy a sok erőfeszítés méghozzá a gyümölcsét. Bekerültem az egyetlen egyetemre, amelyre jelentkeztem, és az alacsony jövedelmünk miatt elég ösztöndíjat szereztem, hogy csak minimális diákhitelt kelljen felvennem. Egyszer megfordult a fejembe, hogy elmegyek Washingtonból, és máshová járok egyetemre. Az anyám elsápadt, amikor felvettem neki az ötletet, és utána egy órán át járkált a nappaliban. Ezért gyorsan megnyugtattam, hogy nem gondoltam komolyan.
A zuhany egy kicsit enyhíti a izmaimban felhalmozódott feszültséget. Sokáig állok a forró víz sugár alatt, megpróbálom lecsillapítani a zaklatott elmémet, de közben annyira elmerülök a gondolaimban, hogy mire végre beszappanozom magam és megmosom a hajam, már alig marad meleg víz, hogy leborotváljam a lábam.
Magam mögé tekerek egy nagy törülközőt, és közben hallom, hogy az anyám megint a nevemet kiáltja. Nem tud uralkodni az idegességén, de én nem fogok kapkodni, hanem gondosan megszárítom a hajam. Anyám aggódik az egyetemi kezdésem miatt, ám én már hónapokkal korábban megterveztem ezt a napot, óráról órára. Elég, ha egyikünk izgulja magát halálra. Mindent elkövetek, hogy ez ne én legyek, ezért ragaszkodom az eredeti beosztásomhoz.
A kezem kicsit remeg, amikor felhúzom a cipzárt a ruhámon. Engem nem érdekel a ruha, de az anyám ragaszkodott ahhoz, hogy ezt vegyem fel. Végre megnyerem vívott csatát, és a szekrényem mélyéről előveszem a kedvenc felsőmet. Miután felöltöztem, kicsit enyhül az idegességem, ám ekkor észreveszek egy szakadást a felső ujján. Visszadobom az ágyra, és belebújok a cipőbe, mert tudom, hogy az anyám türelmetlensége minden másodperccel fokozódik.
A barátom, Noah mindjárt itt lesz, hogy elkísérjen minket. Noah egy évvel fiatabb nálam, de nemsokára betölt a tizennyolcat. Noah okos, és csupa ötös tanuló, mint én voltam. Izgatottan várom, hogy jövőre csatlakozzon hozzám a washingtoni egyetemen. Nagyon jó lenne, ha már most jönne, annál is inkább, mert senkit nem ismerek ott. Szerencsére megígérte, hogy meglátogat, amilyen gyakran cska tud. Most már csak egy rendes szobatársra van szükségem. Ez az egyetlen dolog, amit még szeretnék, és amit nem lehet befolyásolni a leggondosabb tervezéssel sem.
- Theresa!
- Jövök már anya. Kérlek, ne hajtogasd a nevemet - kiáltok vissza lefelé menet. Noah az asztalnál ül, szemben anyámmal, és a karóráját nézi. Kék pólója illik a világoskék szeméhez, szőke hajat gondosan megfésülte és bezselézte.
- Szia, egyetemista! - Ragyogó mosollyal üdvözöl, miközben feláll az asztaltól. Szorosan magához ölel, és becsukom a számat, mikor megérzem az erős parfümillatot. Igen, Noah néha túladagolja a kölnijét.
- Szia. - Én is mosolyogva üdvözlöm, és igyekszem elrejteni az idegességemet, miközben lófarokba fogom középszőke tincseimet.
- Azért várhatunk még pár percet, amíg rendbe teszed a frizurádat - jegyzi meg halkan az anyám.
A tükörhöz lépek, és bólintok. Igaza van, ma a frizurám is legyen kifogástalan. Anyám persze nem felejtette el felhívni erre a figyelmemet. Igazán besüthettem volna a hajam, ahogy neki tetszik, egyfajta búcsúajándékként.
- Beteszem a táskákat a kocsiba - ajánlkozik Noah, és kinyújtja a kezét, mire anyám a tenyerébe ejti a kocsi kulcsait. Noah megpuszil, és a táskákkal a kezében távozik, anyám követi.
Szemügyre veszem az elkészült frizurámat, és elégedetten állapítom meg, hogy a második próbálkozás jobban sikerült, mint az első. Közben a szürke ruhámon még egyszer végigsimítok a szöszhengerrel.
Miközben a telepakolt kocsihoz megyek, a gyomrom megint görcsölni kezd. Meg jó, hogy egy kétórás út vár rám, és közben enyhülhet a feszültségem.
Fogalmam sincs, milyen élet vár rám az egyetemen, és magam is meglepődöm, amikor egyre gyakrabban merül fel bennem a gondolat: Vajon lesznek barátaim?