Vanília és Eszpresszó (SubSeung fanfiction)

V.☕

Seungwoo a kávés randijuk óta egyszer sem hívta fel Subint. Akart neki hagyni egy kis időt, amíg lenyugszik, így reggelente a kávézóban sem mondott neki többet a szükségesnél, főleg hogy a fiatalabb szinte egyáltalán nem szólt hozzá. Seungwoonak hiányoztak a beszélgetéseik, az esti nyugodtak és a reggeli flörtölősek is, de egyelőre nem akart nagyon nyomulni, mert most, hogy Subin megsértődött rá, fennállt a veszélye, hogy egy rossz lépéssel még messzebb taszítja őt magától. Subinnal minden nehéz volt, aminek nem kellett volna annak lennie, de Seungwoo nem bírt lemondani róla. Érte lángolt a szíve, és mellette akart maradni lehetőleg egész életében, ezt pedig nem akadályozhatta meg senki, talán csak maga Jung Subin egy újabb visszautasítással.

Subin össze volt zavarodva. A helyzete Seungwooval kezdett számára kezelhetetlenül bonyolulttá válni, miközben az érzései egyre csak kétfelé húzták őt, szinte már kettészakítva érzékeny lelkét. Egyik pillanatban még a reggeli kávéjáért beugró fiú karjaiba vetette volna magát, a másikban pedig inkább lekuporodott volna a pult mögé, hogy ne is lássa őt, bár hiába nem látta, attól még ugyanúgy körülötte forogtak a gondolatai a nap huszonnégy órájában. Seungwoo mindenhol ott volt vele. Amikor épp eszpresszót készített egy vendégnek, vagy amikor egy másiktól borravalót kapott. Amikor meglátott messziről egy nála magasabb fiatal férfit, vagy amikor a telefonja hívást jelzett, mégha csak az anyjától is. Az egész napja rá emlékeztető eseményekből állt, Subin a legerősebben mégis elalvás előtt érezte a másik jelenlétét. Olyankor mindig felrémlett előtte Seungwoo mosolygós arca és kedves hangja, amin a fiú annyi szépet mondott neki korábban, és amit már egy ideje nem hallhatott a saját habozása miatt. Nem menekülhetett tovább a szerelem elől, akárhogy is próbálkozott, de valahányszor eljutott odáig gondolatban, hogy akkor ideje lenne randira hívni a nagy Őt, mindig visszatartotta valami. Rendszerint a félelem, hogy Seungwoo egyszer olyat tesz, amivel, ha akaratlanul is, de megbántja őt, illetve hogy a pénzéért olyan extra juttatásokat remélne, amiket Subin nem adhat meg neki. Seungwoo gazdagsága több okból is problémás volt, mert még ha tiszta jószándékból ajánlja is fel az egyetem díját, Subin szüleinek akkor sem lesz könnyű megmagyarázni, hogy ő nem a pénzéért van vele, hanem mert szereti. Mert akárki akármit mond, ezen a ponton Subin már teljesen biztos volt benne, hogy szereti ezt a fiút, aki nélkül szinte üresnek érezte az életét.

Miután egy egész héten keresztül próbálta magát rávenni, hogy egy sziánál többet mondjon Seungwoonak, amikor találkozik vele, Subin megfogadta, hogy ma addig nem megy haza, amíg meg nem beszélt vele egy randit. Ez kemény vállalkozás volt egy olyan megfontolt és szófukar embernek, amilyen ő volt, és ezzel Subin tökéletesen tisztában volt, azonban már nem akart tovább várni. Nem volt értelme. Egész reggel izgatott görcs volt a hasában, és a szokásosnál ügyetlenebbül szolgálta ki a vendégeit, miközben egyedül Seungwoora várt. Épp az időközben kilötykölődött kávét törölte fel a pultról, amikor felnézve szembetalálta magát a magas fiúval, akinek a közelségétől vadul kalapálni kezdett a szíve, és aki most is ugyanúgy mosolygott rá, mint még mielőtt Subin visszautasította volna őt számtalan alkalommal.
- Szia Subin - köszönt kedvesen, amitől a fiú úgy érezte, mindjárt kiszakad a szíve a mellkasából.
- Sz-szia. - Bár a hangja cserben hagyta őt, a tekintetét határozottan Seungwooéba fúrta, aki érdeklődve figyelte a megváltozott viselkedését. - A szokásosat?
- Nem - felelt Subin meglepetésére az idősebb. - Egy vaníliás lattét szeretnék.

Miközben Subin elkészítette az italt, folyamatosan magán érezte Seungwoo tekintetét. Tudta, hogy a fiú nem véletlenül kérte az ő kedvenc italát, de nem volt ötlete, hogyan folytassa úgy ezt a flörtölős irányba elindult beszélgetést, hogy annak számára is kedvező kimenetele legyen. Végül amikor letette a pultra a teli papírpoharat, már annyira remegett a keze, hogy azt Seungwoo is könnyen észrevette, és ezért lassan összekulcsolta az ujjaikat, amit azért tehetett meg, mivel Subin ezúttal teljesen elfelejtett ellenkezni.
- Hé, minden rendben? - kérdezte halkan nevetve, de a másik most már nem is bírt a szemébe nézni.
- Nem...
- És elmondod, hogy mi a baj? - Seungwoo érintése felkavaróan hatott rá, mégsem akarta elengedni az idősebb kezét. - Subin, visszajöjjek később? Akkor beszélsz velem?
- Gyere vissza este. Záráskor - mondta végül és a szabad kezével Seungwoohoz tolta a poharat.
- Kísérjelek haza? - kérdezte meglepetten a fiú, miközben pénz után kotorászott a zsebében.
- Nem, csak... sétálj velem - motyogta Subin fülig vörösödve, és annyira zavarban volt, hogy szó nélkül tette el Seungwoo sokszoros borravalóját.
- Szóval sétálni szeretnél? Ez új, de rendben van - simított végig Subin kézfején a fiú, ahogy elengedte őt. - Egyéb kívánság? Virág, csoki, ilyesmi?
- Nem, te hülye! - szólt rá frusztráltan Subin. - Ez nem egy randi.
- Pedig nekem annak hangzott - nézett mélyen a szemébe Seungwoo, azonban ahogy közelebb hajolt volna, Subin a mellkasának támasztotta a tenyerét.
- Nem megyek el veled, ha így viselkedsz - jelentette ki szigorúan. - Itt a vaníliás lattéd, most távozz, kérlek.
- És mi lesz a másik édességemmel? - szólt vissza a másik egy kis idő múlva, ahogy kiállt a sorból és elindult a kijárat felé. - Őt mikor kapom meg?
- Amikor ő is akarja - felelt Subin, amire Seungwoo csak lemondóan megrázta a fejét.
- Már régóta akarod, Subin. Mikor vallod végre be magadnak? - fordult el, hogy kimenjen az ajtón, Subin pedig ottmaradt egy sor idegen emberrel együtt, akik mind tanúi voltak az előbbi jelenetüknek.