Vanília és Eszpresszó (SubSeung fanfiction)

VI.☕

Szia...

Azért írok, mert a telefont egyszer sem vetted fel

Tudom, hogy direkt nem veszel rólam tudomást, amit meg is értek és nem is zavarnálak, ha nem lenne az egész életbevágóan fontos

Szeretnék bocsánatot kérni. Mindenért.

Sajnálom, hogy eltaszítottalak magamtól.

Sajnálom, hogy nem voltam képes bízni benned.

Hogy annyira elvesztem a fejemben, hogy nem vettem észre, mi van a szívemben.

Persze tudtam, hogy szeretlek, most is tudom. De azt nem tudtam, hogy mit dobok el veled.

Seungwoo, én annyira szégyellem magam. És annyira fáj

Úgy fáj ez az egész. Legszívesebben visszaforgatnám az időt, hogy újra veled lehessek

Hogy helyrehozhassam a hibáimat

De nem tudom

Annyira hiányzol

Sose mondtam neked, de mindig vártam, hogy este felhívj. Az volt a napjaim legjobb része

Meg amikor reggelente rám mosolyogtál

Annyira hiányzik a mosolyod

Mindig csak a negatív oldalra néztem, pedig annyi boldogságot okoztál nekem

Miért csak most látom be, hogy veled boldog lehettem volna, ha nem vagyok ilyen hülye?

Összetörtem a saját szívem

És a tiédet is! Úgy sajnálom, Seungwoo...

Egyik nap elmentem az egyetemre. Nem találtalak meg, de reménykedtem benne. Nem akarom, hogy eltűnj az életemből. Erre is túl későn jöttem rá.

Tudnál még szeretni egy ilyen hülyét, mint én?

Szeress. Kérlek szeress. Én is szeretlek.

Ha adnál mégegy esélyt, többé nem futnék el. Ígérem.

Megígérem

A vaníliás lattémre esküszöm

Vagy az életemre, bár az nélküled már semmit sem ér

Látta
2:53