Seliel ❴Ninjago❵

FIFTEENTH

A Nap lassan hágta át a Horizontot. Lassan mutatta meg fényeit Ninjago City felhőkarcolóin keresztül. Mégis gyönyörűség jellemezte eme látványt.
Én pedig ott ültem ágyamban, ziháltan, miközben csak egy kérdés pihent elmémben. ,,Ki az a Cole?"

Bármennyire is törekedtem e kérdés megoldásával nem jutottam válaszra, csak 1 órát vesztettem el vele.
Telefonom jelzése előtt ébredtem meg, így már esélyt se láttam arra, hogy 1 órára még lehunyhassam szemeimet.
Kikaszálódtam paplanom melegéből, s csupasz lábaimat a fehér szőnyegre téve, kellemes érzés járta át izzadt, s aprón remegő testemet.
Szinte még csak most bújtunk szeptember napjaiban, ami az iskola kezdetét szimbolizálta.
A modern stílusú, fehér szekrényem ajtajára volt felakasztva egy fogas segítségével iskolai egyenruhám, amire ha ránéztem mindig kétes emóciók öleltek körbe. A hajam színe korántsem hétköznapi. Élénk rózsaszín árnyalatomban, megbújik egy szemembe lógó, élénk színű, kék stráf.
Olykor imádtam, eme nem mindennapi hajviseletet, mely számomra természetes volt, mely nem kopott ki egy-két mosás után. Hanem mindig ránézve ugyanazt az élénkséget mutatta, ugyanazt az érzetet, mely arra utal, hogy ez vagyok én, ezzel kell élnem, ezzel lettem különleges. Ám, mint minden embernek, nekem is meg volt vele a tudalatti szomorúságom. A tekintetek, amelyek nem kedvességről nyílvánultak meg, az elhangzott szavak, amik hajzatomat jellemezték. S, akarva vagy akaratlanul, de mindig előmerészkedtek szívemben, ezzel feltépve a fájdalmat, amelyet minden éjjel elnyomtam magamban.
Éjjelt nappallá téve kerestem a megoldást, a megoldást, hogy olyan legyek, akit a haja színe miatt nem ítélnek el. Átlagos. Ám hiába festettem feketéré, felvéve hajamra az anyagot olyan volt, mintha csak egy száraz ecsettel simítottam volna végig fejem tetején.
A reménytelenség végül önbizalomhiányt szült.
A helység csöndes volt, egy árva hang sem zavarta meg eme nyugodtságot.
Nagymamám is letért nemes, virágos boltjához, amit csak úgy imádtak a vásárlók. Illattosnál, illatosabb csokrok fogadtak, amint beléptél e üzletbe.
A nyugodtság teljesen átjárja tested, az aroma kellemessége kitisztítja elmédet. Sokszor töltöttem itt napjaim gyermek koromban, ám szüleim halálával ez mindennapossá vált számomra.

Mindennap elmélázok készülődés közben, eddig megtörtént élettörténetemen.
Ma sem volt másképp e szokásom, mire észbe kaptam már készen álltam gimnáziumi éveim utolsó tanévére.
A hajamat, mint mindig, most is baseball sapka alá rejtettem, s csak kicsiny kontyom lógott ki csatos részénél.
Hiába volt újszerű társadalom, a polgárság megvetése mindig ott lézengett az égtisztítóktól tiszta levegőben.

Hátamra vetettem táskám és elindultam a tanoda irányába, miközben fejhallgatómon keresztül nyomtam el a külvilág robaját.
A zene, melyet éppen behozott a zenei lejátszó ismerős dallamokat árasztott magából. Mintha már küzdöttem volna eme muzsikaszóra életemért. ,,If you seek Amy" címen futott. S, akarva vagy akaratlanul, de folyamatosan visszakapcsoltam rá. Mintha csak egy elrejtett emléket szerettem volna megidézni.

A tanoda, mint mindennap ugyanazzal a hangzavarral kezdődött. Diákok szónoklata zengte be, eme nagy intézményt. Pletykák, pletykák hátan vonaglottak. Minden esemény, mely a nyárhoz köthető, minden érzelemtől dús emlék. Egyik terem becsukott ajtaján át is kilehetett venni Karolina bársonyos, s libabőrt okozó hangját, ám e csodás hangzást elrontja a lány lekezelő viselkedése. Nem tagadom, szép is és búgása sem hétköznapi, ettől függetlenül nem jogosíthatja fel magát arra, hogy ő legyen a tagintézmény királynője. Teljes szívemből gyűlöltem megvető szemeit, ármányos lexémáit.

-Seliel kisasszony! -szólított meg az iskola élő kamerája. Tűsarkújának hangját, pár méterrel arrébb is ki lehetett venni, hangja maga volt a varjú krákogása. Ezüstös haja, szépen mosottan, s beállítva pihent feje tetején. Öltözete egy bálba is simán megállta volna helyét. -Hányszor kell még Önnek elmondanom, hogy vegye le a sapkát az iskola területén, mert illetlen dolog! -magyarázta azt, amit már oly sokszor hallottam az évek során majd jött az a pár sor, mely a sapka levételét követte. -S kérem! Kezdjen valamit ezekkel az élénk hajszínekkel! Az elmúlt három év szónoklatai nem voltak tanulságosak Önnek? Seliel kisasszony! -tette csípőre kezét, s unottan nézett szemembe. Háta közepére nem kívánt, már a tanév első napján.