Seliel ❴Ninjago❵

FOURTH

Teljesen ledöbbentem a szoba látván. Tágas volt és az erőmhöz megfelelő színek jellemezték. Kék és fekete színkavalkádban úsztak a helyiség falai. Belépve a helyiségbe egy ajtó nyílt, ami most tárva nyitva hevert, így belátást nyertem rá. A fürdőszoba volt. Jobb oldalamon pedig egy nyitott konyha. Velem szemben pedig egy nagy elhúzhatós bejáró ékeskedett minek üvegei átláthatatlanok voltak. Kitártam azt, s akkor szemem elé tárult egy óriási nagy francia ágy, aminek huzatai ugyanabban a színben pompáztak mint a falak. Az ággyal szemben egy nagy tv virított, mellette pedig egy kisebb ajtó. Kíváncsian nyitottam ki, s akkor láttam meg a sok fogast, amin különféle bőrdzsekik ékesítenek. Alattuk pedig acélbetétes bakancsok minden mennyiségben. Voltak kis polcok is, amin pólók-, nadrágok-, harisnyák-, szoknyák és hosszú szárú zoknik virítottak. Ha jellemeznem kéne a ruhákat, akkor nekem a motoros stílus jut egyből az eszembe. Egy kis fecni virított a pólók között ráírva nevemmel. Seliel...
Ketté nyitva elolvastam, ami benne állt.

,,Állíts össze egy vagány szettet, amit mindenki megcsodál! Ha nem sikerül, akkor jusson eszedbe Chen mondata; Csak egyetlen egy maradhat!"

Egy szett összeállítás, amit mindenki megcsodál. Hmm... Majd nemsokára hozzá is látok a megadott feladathoz, csak előtte megnézem az erkélyet. Felmerült bennem egy kérdés! Ha a föld alatt vagyunk, akkor miért kell az épülethez erkélyt építeni. Éppen ezért is léptem ki csodálkozva a karzatra. A loggia válaszfalához lépve ráhelyezte két kezemet és merengtem a föld alatti üregbe. Itt-ott repedések is találhatóak voltak, ahol a gyér fény bejutást kínált.

-Fura nem? -hallottam meg egy ismerős mégis oly távoli hangot. -Hogy a föld alatt, ezen a létesítményen vannak erkélyek! -jegyezte meg.

-Igen elég fura... -nem néztem rá. Nem tudtam.

-Nem tudom eldönteni, hogy amióta felszálltunk a hajóra miért kerülöd a szemkontaktus Seliel! -nevemet bársonyosan ejtette ki, ami megmelengette fagyos szívemet.

-Nem kerülöm, csak... -vontam meg az egyik vállamat. -Csak fura látni két év után! -néztem fel szemeibe.

Még mindig gyönyörű csokoládé barna íriszei voltak, ami mindentől eltekinve ragyogtak. És olykor-olykor megcsillantak a kíváncsiság huncut csillagai is benne. Magával ragadtak, egyszerűen vonzotta szemeimet. Alig tudtam róla elkapni, mert akaratlanul is odavándoroltak. Hollófekete haja ugyanúgy íriszeibe lógtak. Talán arcra változott meg. Sokkal helyesebb lett. És olyan álkapcsa volt, amit egyszerűen kívánni lehet, hogy puszikkal hintsék be. Válla is szélesedett karja is izomtól duzzadtabb volt, mint 2 évvel ezelőtt.

-Igen régen volt már az a két év... -hajtotta le fejét, s rakoncátlan tincsei alól nézett fel rám.

-Mégis a fájdalmas emlékek erősen virágzanak fejemben... Mintha minden tegnap történt volna. -bal kezemet jobb vállamra vezettem és államat ráhelyezve néztem a földet.

-Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam őket is megmenteni! -biggyesztette le ajkát kesernyésen.

-Jaj, Cole ne mond ezt! Ígyis örök hálám jár neked, amiért az én életemet megmentetted! Hogy nem vesztem el, mint a szüleim, akkor is ha nehéz volt abban a két évben végigvészelni a gyászt! -léptem el a korláttól, majd a fiúval szembeni korláthoz léptem. Ő is így tett. Mélyen szemeibe néztem és lágyan elmosolyodtam. -Köszönöm szépen Cole! Mindent!

-Egy nindzsa dolga nem magát menteni, hanem azokat, akik magukat nem tudják megvédeni! -billentette oldalra fejét és úgy vigyorgott rám.