Angyali Sóhaj - ELVESZETT IKER IV. könyv (Harry Potter fanfiction)

1.fejezet

- Harry! - biccentettem fivéremnek. Átléptem a küszöböt, nyomomban Alexanderrel. Oda sétáltam Harryhez és egy rövid pillanatig magamhoz öleltem. Harry bár megeresztett egy mosolyt, tekintete továbbra is komor maradt amikor elengedtük egymást.

- Mi a fene történt tíz perc alatt? - kérdeztem végül. Körbe néztem Hermione irodájában és most vettem észre, hogy maga a boszorkány nincs itt. Alig robogott el a vonat. Vajon az ikreim találnak új barátokat? És Skyenak vajon sikerül beilleszkednie a prefektusok közé?

- Ami azt illeti elég sok, főleg, hogy fél óra volt a tíz perced. - mondta Hermione, aki az imént lépett ki a rejtett ajtó mögül. Idegesen megigazította a fehér talárt ami rajta volt. Arca már kevésbé sugározta azt a megnyugtató békét, mint egy órával ezelőtt.

Hermione ebben az évben márciusban került a minisztéri székbe. Miután én ismét nemet mondtam. Még mindig nem gondolom, hogy én valaha is minisztériumi székbe kerülhetnék. Hogy jobban fogalmazzak az esélyem megvan rá, de nem vagyok miniszternek való.

- Mi történt, Hermione? - törtem meg végül én a feszült csendet. A boszorkány mélyet sóhajtott.

- Ma délelőtt tizenhárom mugli vesztette életét ugyan azzal a módszerrel. - mondta Hermione. Egy pergamentekkel megtömött mappát nyújtott át nekem. - Minddel ugyan azzal a varázslattal végeztek. A Sectusempraval. Az áldozatok vére pedig kevesebb volt a helyszínen, mint amennyinek lennie kellett volna. A szakemberek szerint az áldazatok mindössze harmincnyolc szálzalék vére maradt a helyszínen.

Elhűlve meredtem Hermionéra. Össze néztem a mellettem álló Alexanderrel. Ez valóban komoly ügy.

- Nyom? - kérdeztem miután megbírtam szólalni a döbbenetből. - Akad bármi amin elindulhatunk?

- Ron most is az egyik helyszínen van a csapatával, de már rég értesítettek volna, ha találtak valamit. - mondta Harry csalódottan. Ám ebben a pillantban kicsapódott az ajtó és Ron jelent meg mögötte, karjai közt egy tizenegy éves forma kislányt szorongatott.

- Az egyik házban találtuk. Még életben van! - hadarta. - Egyből a Mungóba vittem volna, hogyha nem tudnám, hogy itt vagy Katt.

A pillantnyi döbbenet, ami az imént említett férfi jelenléte nyújtott hamar köddé vállt. Ron az aurorok fekete terep talárját viselte. Vörös haja a fejére tapadt az izzadságtól.

- Tedd le gyorsan a földre! - parancsoltam rá, ahogyan magamhoz tértem.

Ron gyorsan mozdult és velem együtt ő is letérdelt, majd óvatosan a földre helyezte a kislány testét. A lány valamikor babarózsaszín ruhája csöpögött a vértől. Bodzafa pálcám a kezembe villant és halkan elkezdtem mormolni néhány diagnóztikai bűbájt. Egy halvány rózsaszín kör diagram jelent meg a kislány teste felett. Ez annyit jelentett, hogy a kislány vérveszteség és erős sokk hatása alatt áll.

- Hozza valaki ide Madam Pomfreyt és Perselust, meg Minervát ha lehet. - kértem őket, miközben pálcámmal nagy kört tettem a kislányt teste fölött. - Senki másban nem bízhatunk...

Amikor ide jöttem nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a helyzet. Bár Hermione nem szokott velem a minisztériumon kívűl a munkáról beszélni. Én is tartom magam a ki nem mondott egyességünkhöz, abban a kivételben, hogy én még mindig a Főnix Rendjének a vezetője maradok.

Harry és Ron nyomban ki is rohantak az irodából lélek szakadtában. Ismertem a Sectusempra ellen átkát. Perselus megtanította. Rajta kivűl talán csak Voldemort tudta, vagy még ő sem. De a halálfalók előszeretettel használták. Hiszen nem csak megölik, de meg is kínozzák ezzel az áldozatukat. Perselus már rég bánja, hogy feltalálta.