Hogyan Tovább? ~Yuri On Ice FF~

6. rész

A tegnapi nap után már vártam a mai edzést, megjött a kedvem fejlődni, de ennek nem a fenyegetés volt az oka Yuri részéről. Lassan a gyászt kezdtem motivációba átfordítani magamban, azt akartam, hogy a szüleim akárhol is vannak most büszkék legyenek, és fent maradjon a nevük általam. Nicole folyton sorolta, mit rontott el bennem tegnap Victor, kezdve azzal, hogy elengedte a gyeplőt, és megint túlságosan a technikai elemekre fektetem a hangsúlyt az előadásmód helyett, így egész edzésen nem engedett egyet sem ugrani, különböző zenékre kellett rögtönöznöm valami odaillőt. A végére már mindketten elbohóckodtuk az egészet, és lassan a többiek agyára kezdtünk menni, szóval egy öleléssel elbúcsúztam az újdonsült barátomtól, majd elindultunk az edzőmmel valami ehetőt levadászni. A csarnok előterének ajtaján kilépve egy férfi volt ott, aminek nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget, de mikor felemelte a csuklyás fejét azonnal rájöttem ki az, és szinte könnyek közt ugrottam a bátyám legjobb barátjának nyakába, aki mindig is szinte a második bátyám volt, ha valakivel bajom volt mindig kettő embert kellett lefognom, hogy ne akarjanak helyettem intézkedni. 

-Mit keresel itt? -pillantottam fel rá, mikor már eleget élveztem az ismerős karok ölelését. 

-Neked is szia Inna -nevetett fel öblösen, majd ellökte magát a korláttól, aminek eddig támaszkodott, és biccentett egyet Nicole felé, akivel látásból már ismerték egymást. -Amúgy azért vagyok itt, mert meg akartam győződni róla, hogy jól vagy, és nem voltál már az országban, mire én hazaértem, szóval gondoltam utazok egyet -vonta meg a vállát a rá jellemző lazasággal. Pet, aki nem szerette a magyar becézéseket használni a Péterhez, Már kiskoruk óta együtt játszott a bátyámmal, szinte tényleg testvérek voltak már, sejtettem, hogy őt is megviseli majd a helyzet, de nem volt bátorságom írni neki. Újra átkaroltam őt, megszorítva a mellkasát, mire ő óvatosan megsimogatta a vállam. 

-Jól vagy? Neked nem esett bajod? -kérdezte, de pontosan tudtam, hogy az első kérdése nem a fizikai állapotomra utal.

-Már jól vagyok, pár karcolásom van csak -mondtam halkabban, majd hátrakaptam a fejem, ahogy valaki elviharzott mellettünk, és a tigris mintás pulcsiról tudtam is, hogy ki, de mire utána szóltam volna, már fel is szívódott. Sóhajtva fordultam vissza Pethez, aki elkért engem a délutánra Nicoletól, és megígérte a halálos fenyegetés után, hogy egyben haza is visz. 

Csak a környéken sétáltunk, az éhséget hamar elfelejtettem Pet mellett. Ő volt az, aki a legjobban megértette, hogy mit érzek, és meg is hallgatta minden apró gondolatomat, vigasztalt, mikor éppen arra volt szükségem. Nagyon megkönnyebbültem egy nagy sírás után, kiadtam minden érzelmem magamból, ami már régóta nyomta a lelkem. 

-Voltál nála? -kérdeztem, és tudtam, hogy nem kell hozzáfűznöm, hogy kiről van szó. 

-Igen, bár nekem nem mondtak semmit, hogy mi van vele, beengedni is alig akartak -mondta megcsóválva a fejét.

-Azt mondták 50-50 százalék az esélye, hogy felébred, akkor még nagyon kevés vizsgálaton voltak túl, mikor engem elhoztak Victorék -mondtam halkan, mire megsimogatta a hátam. 

-Nem hiányzik Magyarország? -kérdezte ő is halkabban beszélve. 

-Így könnyebb, kevesebb dolog emlékeztet az egészre, most jól érzem magam itt Victorral -mondtam a vállának döntve a fejem. 

-Én várni foglak haza -mondta, majd egy óvatos puszit nyomott a hajamba. Ez a gesztus már megszokott volt, hosszú évek óta csinálta, mikor meg akart vigasztalni. 

-Nekem haza kéne mennem, Victor szétszed, ha nem otthon ebédelek nála, és feleslegesen főz -mondtam felegyenesedve. 

-Victor? Főz? Megtébolyult erre mindenki? -kérdezte felvont szemöldökkel, és el is nevette magát, miközben felállt.

-Ő sincs jól, nagyon próbál a lehető legjobban gondoskodni rólam, most, hogy ő nála élek, de nehéz dolga van, mikor én legszívesebben büntetném magam, hogy ők.. Ők elmentek, fájdalmasan, én pedig itt vagyok és a legnagyobb gondjaim is semmik ehhez képest - ráztam meg a fejem, mire ő elkapta a kezem.

-Nem a te hibád Inna, hidd már el legalább nekem. Nem segít se neked, se nekik, ha kínzod magad, éld az életet, amit kaptál, ne akard pokollá tenni. Ha magadtól nem csinálod meg teszek róla, hogy értékeld magad drága - simította egy ujját az állam alá, és megemelte a fejem. Egészen közel voltunk egymástól, ahogy éreztem a meleg levegőt, amit kifúj teljesen pírba borult az arcom. Egy kínos pillanat után elengedett, és tovább mentünk az új otthonom felé. Nem akart Viktorral találkozni, csak megölelt, majd egy utolsót intve búcsúként elindult az útjára, felhúzva a kapucnit a fejére.

~
(Heyho! Van itt még valaki? Kicsit elkezdtem rendbe szedni ezt a régóta futó projektem, ez a fejezet már teljesen új is. Értékelem a visszajelzéseket, ha akad még itt olvasóm ♡)