Ez tényleg én vagyok?

5. fejezet

Alexander szemszöge

Reggel gyorsan felébredtem, ráadásul korán. Ránéztem az órámra, mely 5.47.-et mutatott.
Sajnos nem tudtam visszaaludni, így felöltöztem, majd megreggeliztem.

Semmi értelmeset nem tudtam csinálni, így elmentem sétálni. Igen, Alexander 6.00-kor elment sétálni a fülhallgatójával. Egyedül. Bár akkor még nem gondoltam, hogy ez a séta teljesen megváltoztatja az életemet gyökeresen...

Minden csendes volt, alig lézengett pár ember az utcákon. Nem volt uticélom, csak mentem amerre a lábam vitt.

William szemszöge

- Itt vagyok, mond mi baj? - jött a parkba Gréta.
- Ez. - sírtam.

Átnyújtottam a telefonomat. A galériát nyitottam meg, ahol egy képre nyomtam rá.
Gréta ahogy olvasta, egyre jobban vörösödött az arca a dühtől.

- Ez, ez felháborító. Elásom! Elásom!! - ordibálta Gréta.
- Gréta, légyszí!
- Mi az, nem hallja senki!
- Igazából de! - jelent meg egy ismerős alak.

Xander velünk szemben állt. A dühöngő Grétára, majd rám vezette tekintetét. Viszont az előbb említett személy most elkezdett közeledni felé!

- Tudod te milyen érzés bántva lenni? - francba.
- Oh, nem.. - motyogott Xander, majd elkezdett hátrálni.
-AKKOR MINDJÁRT MEGTUDOD!!! - ordította el magát barátnőm, majd az következett, amit nagyon nem akartam.

Gréta Xanderre vetette magát. Szó szerint. Xander szegény.. Nem, ő bántott. Azt sem tudta hol van. De nem baj!

- Hé... Ha... Hadj békén... Kérlhhk... - próbálkozott Alexander.
- Azt már nem. Te bántotta lelkileg Williamot, és ezt nagyon megbánod.
-Én.. én nem. Nem bájtanám s... soha. - motyogta Xander.
- Gréta, hallgassuk meg.
- De...
- Semmi de. Hallani akarom az ő sztoriját is. - mondtam.

- Én nem tudom, miről beszéltek. - mondta, miután már a padon ültünk messze egymástól.
- Akkor nézd meg ezt. - mondtam neki. - Inkább felolvasom!

"Will. Tudok a mocskos kis titkodról. És nem bántam volna, ha nem élvezed annyira a velem alvást a táborban. Ha bármit megtudok erről, az egész gimnázium tudni fog róla. Üdv, Xander."

- Erre varjál gombot. - mondta dühösen Gréta.
- Milyen felületről kaptad? - kérdezte Alexander.
- Facebook, messenger. - mondta.
- És mi a név? - kérdezett tovább.
- Admin8462. - mondtam szemrebbenés nélkül.
- Az nem én vagyok. - előkereste a telefonját. - Tessék, ez az én profilom. Ha nem hiszed, itt lennének a profil váltások. És nincs semmi ott. Nem is töröltem, mert mint látom az Admin8462 nincs törölve. Szóval nem én vagyok az.

Alexander szemszöge

Ezt nem hiszem el. Miért kellett neki ráírnia? Pont neki? Hisz ő... áhhh, tudom, hogy zsarolhatom meg!

- Tudom ki tette! Holnap ugyan ekkor ugyan itt. - mondtam, majd rohantam is ahoz a nyomorékhoz.

Tudtam hol lakik, hisz be volt táplálva a facebookra.
Ahh, öcsém. Francba. Gyorsba írtam mamának, hogy holnapig maradjon nála. Mama nagyon örült neki, de engem is féltett.

Na és végre itt. Ennél a mocsoknál. Ez a Daniel kikészít!!! Hogy mer iylet mondani neki.
Becsöngetek, majd gyorsan ajtót is nyitott az a csöves gyerek.

- Oh, szia Xander. - mosolygott Daniel.
- Nekem ne Xanderezz. Hogy mered?
- Mit is? - kérdezte.
- Miért bántassz olyan embereket, akikhez semmi közöd? - ordítottam az arcába.
- Nem tudom miről beszélsz.
- Tényleg? Talán ez majd észhez térít! - mondtam.

Elővettem a telefonomat, és megnyitottam a táboros képeimet. Megkeresetem azt, ahol Daniel egy lánnyal csókolózik. Nem tudom kivel, de a lények, hogy nem Emmával! Megmutattam neki, aminek láttam gyorsan észhez tért.

- Mit akarsz?
- Kérj tőle bocsánatot, és magyarázd meg az üzenetet. És többször ne zaklasd. Különben ott fog virítani a facebookomon ez a kép. - mondtam határozottan.
- Jó.
- Még ma, élőben legyen a bocsánat kérés. Itt lakik Will. - adtam át egy kis cetlit a kezébe.
- De...
- Kirakjam? - kérdeztem.
- Nee... Amúgy is, az hiba volt. A csaj mászott rám. Megbántam.
- Akkor Emmának is elmondhatod. De ez már nem az én dolgom. - mondtam neki, majd elindultam haza.

Halihó mindenkinek!

Remélem tetszik a rész.
Jó olvasást.
Üdv, Mate