Ez tényleg én vagyok?

11. fejezet

William szemszöge

Iskola után gyalog mentem haza, mivel a buszt lekéstem, meg amúgy is, nem volt kedvem buszozni.

Ahogy kisétáltam az iskolából, kellemes szellő csapta meg az arcomat. Úgy döntöttem, nem megyek haza. Kell egy kis friss levegő, és egyedüllét.

Gréta 2 hete nem írt, nem néz rám a suliban, nem beszélünk. Azt mondta, idő kell neki, de én már nem bírom. Gondolkozom rajta, hogy megmondom hogy vége, de nagyon fontos nekem. Szoval várok. :(

Azt se tudtam merre megyek, csak mentem amerre vitt a lábam. A vége az lett, hogy 2 órát sétáltam a semmibe. Konkrétan a semmibe.

Sok mindenen gondolkodtam, de legfőképp az elcseszett barátságomon. Grétán és rajtam. Jól elbaszta, mert én, okosan, elmondtam neki, hogy nem tudok benne bízni. És most egy jó ideje semmi. Semmi sincs köztünk, mert elbasztam az egésszet.

Sikeresen "elestem", melyet én akartam. A sebek már begyógyultak, de látszanak, így emlékeztet rá, hogy miylen egy paraszt vagyok.

Egyszer csak megláttam valakit a parkban (nem tom hányadikban), aki nagyon ismerős volt hátulról.
Baszki, ez Xander. Ez az ember kikészít.

Látszik hogy futott, meg van izzadva. Egy ideig nézegettem, ahogyan az izzadságcseppek lefolytak az arcán, majd szépen lassan lecsöplentek a derekára, lábára.

Most éppen ült, szóval úgy döntöttem, hogy meglepem hátulról. Odasettenkedtem, majd megérintettem a vállát...

- Miben segíthe... - kezdte el, de amint meglátott, nem folytatta.
- Szia Xander.
- Szia Will. Hogy hogy erre? - kérdezte, miután újra magához tért.
- Nem tudom. Kellett egy kis friss levegő.
- De rajtad meg mindig iskola táska van. Nem voltál otthon? - nézett végig rajtam.

Na igen. Xander egy izgulós, túlaggódós típus. Nyár óta sokat beszélgettünk, megismertük egymást. Szinte mindent tudunk a másikról. Na jó, azért van amit nem...!

- Hát nem. Kell egy kis friss levegő, egyedüllét, magány... - válaszoltam a kérdésére a távolba nézve.
- Aham. - dünyögte.

A beszélgetés itt ki is apadt. Én csak leültem mellé, és... és vártam. Hogy mire? Na igen. Ez az a kérdés, melyre még magam sem tudom a választ.

Nagy vonalakban egy pasira vártam már jó régóta. Néha keresek embereket a neten, és rájukírok, de a nagyja nem válaszol. :/

- Mi a baj?
- Nem tudom. Sok minden. - nem akartam neki kitálalni.
- Ahha...
- Uhum. - motyogtam.
- Mi az a zsebedben? - mutatott rá Arra.

Oh ne... Ez az egyedüli tárgy ami az igazi szüleimtől van, maradt. Egy nyaklánc, mely a végtelen jelet ábrázolja. Végtelen szeretetet. Örök időkig...
A nevelőszülim adták, mikor már érezték, hogy itt az ideje. Kb 10 éves voltam. Mindig magamon hordtam, csak most attól féltem, hogy az új suliban majd kicsúfolnak érte.

- Will? Mi az?
- Nem. Nem szeretném...
- Hát jó. - mondta, majd elnézett a távolba.
- Min gondolkozol? - kérdeztem, miután 10 perc múlva sem mondott semmit.
- Will, te meleg vagy?

Na itt álljunk meg egy szóra. Csak egy kicsikét állítsuk meg az időt. Ja nem, azt nem tudom. Mi az hogy iylen kérdez? Ez uyg mégis honna jutott az eszébe? Gréta? Hahh, nem hiszem hogy ilyenné vált volna, hogy rólam híreket terjeszt.

Bár sokan mondták, hogy látszik rajtam. De kérem...! Mindent ugyan úgy csinálok, mint egy átlag 15 éves srác. Annyi különbséggel, hogy ki van lyukasztva a jobb fülem és van egy gyűrűm. Hát huha.

Sokak szerint a viselkedésemmel van "gond", abból jöttek rá a dolgokra. De azt hittem hogy Alexander nem lesz olyan okos... Franc...!

- Nem. - válaszoltam.
- Aha... Jó.

Alexander szemszöge

Amint kimondja, hogy nem, egy világ omlott össze bennem. De várj, miért is? Én nem szeretem Willt ÚGY! Én nem vagyok meleg. Nem nem.

De mégis. Csalódott voltam. Azt akartam, hogy meleg legyen, és hogy... Hogy legyen valami...? Én ezt biztos akarom...........? Hm...

Lehet, hogy több érzést táplálok Will felé mint barátságot. Lehet hogy tetszik nekem!? De az... az úgy nem jó. :(

Nem bírtam ott maradni. Gyorsan elmormoltam egy mennem kellt, majd ott sem voltam. Most haza akartam menni, a nagyival megbeszélni a dolgomat. Ó biztos tudna nekem segíteni ez ügyben.

__________

- Lehet... Nem tudom. De mi van ha mégis tetszik? Mi van ha... ha én biszexuális vagyok? - alig tudtam kimondani a szavakat.
- Jajj édes kisunokám. Mi lenne? Nincs semmi abban. Ez már a 21. század kérem szépen. Itt minden megtörténhet. És sok mindenki lehet hogy nem fogadja el ezt, de az nem normális. Szóval nyugodj meg, gondolt át ezt az egész dolgot, és ha megnyugkdtál, hívj fel újra.
Nem kell döntened, hisz ez nem döntés kérdése. Az érzéseidnek nem tudsz parancsolni, és ne is akarj. Ha beleszerettél abba a fiúba, hát ez van, bumm. Ha egy lányba? Hát bumm. Nincs abban semmi különbség. Gondolkozz, rendezd el a gondolataidat. Aztán beszéljünk még. Az ősök pedig 1 hét és itthon vannak...!

Halihó mindenkinek!
Hát remélem tetszik. Próbáltam kicsit hosszabbat írni, hisz az előzőben Anna nem volt túl jó lelki állapotba, így nem írt sokat. De remélem ez most kárpótol titeket.
Jó olvasást.

Üdv, Mate🏳️‍🌈❤️