Ez tényleg én vagyok?

12. fejezet

William szemszöge

Egy új kínkeserves hét.
Reggel a régi, megszokott órámra ébredtem. Gyorsan kinyomtam és kipattantam az ágyból.

Nem tudom miért, de ma kifejezetten jó a kedvem.

Gyorsan felöltöztem. Egy gallér nélküli inget vettem fel, ami fehér volt és hosszan csíkozott. Egy fekete feszülő gatyát. Múltkor mondta Grét, hogy Alexander egész nap engem nézett. Hát, had feszüljön az a gayta ott ahol kell...

Megreggeliztem és rohantam is a suliba. Vettem egy kávét, mert az sosem árt. Bár meggondoltam magamat és kettőt vettem.

- Szia Will. Tudnénk beszélni...? - jött a hang hátulról.

Hátrafodultam és...igenn! Pont akire számítottam. Ma is jól nézett ki.

- Szia Xander. Mi járatban?
- Hát... Ahova te is. Suliba.

Eléggé levertnek tűník. Nem tudom, talán megviselhette hogy német mondtam a kérdésére. De... Az nem lehet.

- Mi a baj...? Olyan levert vagy. - kérdeztem tőle.
- Csak mondani szeretnék valamit.
- Csupa fül vagyok. - mondtam, majd átnyújtottam az egyik kávét jogos tulajdonosának.

Nem szólt semmit, csak nagyot kortyot a kávéba. Meg törölte a száját és csak utána szólalt meg újra.

- Én...sokat gondolkodtam a hétvégén.
- Uhum. Én is.
- Nem fejeztem be... Tehát...nem tudom mi történt velem, de...de...

Nem bírom nézni ahogyan itt nyökög. Meg kell csókolom.

Hírtelen jött az ötlet. De muszály volt. Megfogtam a vállát, és megállítottam. Az idő mintha megállt volna. Gyorsan közeledtem az ajkai felé. Nem ellenkezett, láttam a szemében hogy akarja.

Megcsókoltam.
És....visszacsókolt!! Baszki. Alexander visszacsókolt.

Egy hang szakította meg az idilt.
- Sziasztok fiúk. Látom, elvagyok!

Gréta szemszöge

Aaaaa... Utálom az ébresztő hangját. Anya elment korán dolgozni, apa...apa alszik.

Szóval egyedül elmentem a konyhába vlmi reggelit csinálnom. Lehetóleg vlmi ehetőt...

Ma korábban indultam iskolába, nem tudom miért. Kíváncsi voltam ki van bent korán az iskolában.

Már az utcán sétálgattam. Az őszi szellő lebegtette a ruhámat. Egy szürke Hosszú gatya volt rajtam, egy fekete haspóló és persze egy piros hosszúújú pulcsi. Meg nyilván nem maradhat el a kocsi, vékony napszemüvegem. Amit imádom.
Igaz Williemet kiakasztom vele mindig, de én megőrülök értük.

Tehát. Az iskola felé tartottam, amikor megláttam 2 fiút...CSÓKOLÓZNI?!!

Ahogy közeledtek feléjük... BASSZUS EZ WILLIAM ÉS ALEXANDER. MI A FASZ VAN ITTT??? MIRŐL MARADTAM LEEE! NEM IGAZSÁG!

- Sziasztok fiúk. Látom, elvagyok - szóltam rájuk.

Azonnal szétváltak. Azt a rémült arcot le kellet volna fotóznom, ahogy rámnéztek. De miután tudatusolt bennük, hogy én vagyok, megnyugodtak. És persze én is, hogy nem akarnak megölni itt az utca közepén.

- Mivel iylen szépek vagytok ketten ma nem megyünk iskolába.
- De... Azt nem lehet. - mondta Alexander.
- De. Az anyja orvos. Leigazolja. - mondta Will.

Will a legjobb barátom. Bár ezt sokszor kellett neki magyaráznom, mert szegényke nem hitte el. Mivel neki nincs sok barátja. De hát...joh. Nekem azért sok van. De ha vele beszélek, olyan...olyan mintha egy nyitott könyv lennék. És ez jó. De csak Willnél.

Bár néha azt érzem kevés időt töltök vele, hisz...sok a barátom nah. Jah és mellette ott van a barátnőm. Igen, OLYAN barátnőm. Szóval... Willnek néha várnia kellett rám. Sajnálom ezért szegényt.

- Szóval...gyertek ma énhozzám. Anya ma ügyeletes, majd csak este jön, apa meg...kb 15 perc és elindul dolgozni.
- Jó... - mondta halkan Xander.

Elindultunk...szép kis csapat.. 1 lány megy elől, 2 fiú mögötte, akik egymás kezét fogják. Asszem ez a kézfogósdi Will ötlete volt. Vagyis inkább parancsa!

Szólnom kellene Tinának hogy ma nem megyünk suliba.
Tina a barátnőm. Nagyon szeretem.

Gyorsan hazaértünk. Mindenki levették a cipőjét, majd beljebb tesékkeltem őket.

- Most mindent elmeséltek. Mindenki! Will kezdi, mert az övét tudom.
- Hát... Nem sok mondani valóm van. Xander... - felé fordult; nagyon romantikus jelenet - már a nyári tábor óta tetszel nekem és...és mindig próbáltam feléd közeledni, de nem...nem akartam, vagy nem volt bátorságom vagy elutasítottál. Grét mondta hogy a suliban engem bámulsz mindig. És...ebből következtetem.

Na azt az arcot kellett volna látnotok. Ahogy Xander majdnem síva fakad, de nem teszi, mert hát mégis csak fiú...! Ahhh!

- Hát... Én pedig futottam az érzés elől. De most úgy voltam vele hogy nem érdekel mit mondassz elmondom. Emlékszel, mostanság megkérdeztem hogy meleg vagy-e. És azt mondtad nem...

Na itt leadtam az első pofont Willnek.
Kicsike szegény nem értette miért kapta...

- Ezt úgy mégis miért? - kérdezte szúrós szemmel rámnézve.
- Mert ott volt a lehetőség. De te német mondtál. - mondtam nyugodtan.
- Folytathatom...?

Egy bólintással jeleztük Xander felé, hogy igen, folytassa, kiverekedtük magunkat. Egy időre...khm, ja mi?

- Tehát...azt mondtad Will, hogy nem. Akkor egy világ omlott össze bennem. De úgy voltam vele, ha nem nem. De még kell tudnod az érzéseimet. Mert..hmmm. Mert nem tudom...!

Hát... Ezt jól megmondta. De sajnos pont hívtak. Ah, miylen véletlen.

- Embik. Ezt fel kell vennem. Addig itt hagylak titeket kettesben, jó? Nem lesz baj ugye?
- Nem. - jött a válasz.
- Lehetőleg ne a kanapén dugjatok, hanem a földön. Jah, gumit használjátok. - kacsintottam és már el is tűntem az emeleten.

Sziasztok.

Fhu. Ez hosszú lett. De nem baj, a sok idő tolódást remélem be tudtam pótolni. Sajnos ezt a részt is én írtam, Mate, de remélhetőleg a kövi már Anna fogja. Szép napot mindenkinek.

Üdv, Mate

Ui: A barátok a legfontosabbak