Winter wind

I. Fejezet

(Váratlan vendég)

A mai napig tisztán emlékszem arra napra. Egy átlagos áprilisi napnak hittem, de Ő megjelent és feldúlta a nyugodt és rendezett életem.

Lágy zongora dallamra ébredtem aznap reggel. Eleinte azt hittem, hogy egy romantikával túlfűtött álmom nyúlt át a való világba és játszadozik velem. Viszont meghallottam Martin hangját amint dühösen szólít fel valakit a távozásra. Ebben a pillanatban rájöttem, hogy ez nem álom, Martinnal nem álmodnék. Lassan kikászálódtam az ágyamból és felöltöztem. Az ágyam lábánál a macskám fogadott. A kis Winter várta, hogy felébredjek. Fehér teste lassan a lábam köré fonódott és dorombolni kezdett. Egész életemben jobban szerettem a macskákat, mint a kutyákat. A kutyákból számomra mindig is hiányzott az a nemesség és kimértség, ami a macskák fő vonzerejét adta nekem. A cicák, azok az állatok, akik kihasználják a gazdájukat és ebben annyira az emberekre ütnek nemde?

Miközben öltözködtem tovább hallgattam a lenti vitát és felfedeztem, hogy Martin egy hölggyel „társalog". Mikor kiléptem a szoba ajtaján kezemben Winterrel a zongoraszó ismét felcsendült. És ekkor felfedeztem, hogy ez Chopin, Winter Wind...a kedvencem. A lépcsőn lefelé haladva a falon a kastély előző tulajdonosainak portréi néztek vissza rám. Híres katonák, akik kiváló stratégiai érzékükkel tettek tanúbizonyságot a hűségükről és érdemelték ki azt, a Temze kastélyt. „Hol vagyok én ezekhez a hősökhöz képest?" gondoltam magamban. Viszont ahogy lejjebb haladtam egyre inkább tudatosult bennem, hogy a kastély szépen lassan elvesztette a szerepét és fontosságát. Minél lentebb értem a lépcsőn annál inkább csak a hírnévvel és a pénzel mit kezdeni nem tudó embereket láttam. Megkeseredtek és az erődből lassan kastélyt építettek. Ahol eddig raktár volt lassan szoba lett, az ágyúk, a pincébe lettek száműzve a helyőrség létszáma pedig lassan száz fő alá esett. Ilyen mikor valaki nem tud mit kezdeni a pénzével. Az én véleményem szerint a pénz olyan, mint a nők, legtöbbször a férfiak nagy részét nem teszi boldoggá hosszú ideig. E két dolog körül forog a férfi élet: pénz és nők. Sajnos egy ilyen világban élünk.

A lépcső alján Martin várt rám ideges arccal.

- Uram! Elnézést, de ez a hölgy bejelentés nélkül érkezett Önhöz. Amikor mondtam, hogy még alszik egyszerűen leült a zongorához. – mutatott dühösen a zongora felé.

- Ki ez az ismeretlek kisasszony, aki Chopint játszik? – kérdeztem érdeklődően.

- Miss Susan Williamsonként mutatkozott be nekem. – felelte.

- Ez esetben ismerjük, meg ezt a hölgyet nem gondolja?

Bevallom őszintén érdekelt ez a titokzatos Susan. Ki lehet olyan merész, hogy kora reggel felkeres, majd leül a fogadótermem közepében zongorázni a kedvenc darabom? Amikor befordultunk a sarkon megláttam Őt a zongora előtt. A porszemcsék ragyogva kúsztak a függöny mellett beszökő fényáradatban. Lassan hátrapillantott a jobb válla mögött és ránk nézett. Ebben a pillanatban a fény valami csoda folytán vízként öntötte el a zongorát. Szőke kontya és vajszínű ruhája a fényáradatban angyallá varázsolta. Lassan hátra tolta a székét és felált. Ez a néhány másodperc, ami könnyen lehet, hogy abszolút másképp történt, teljesen átírta az életemet. A meder, amelyben eddig csordogált az életnek nevezett patakocskám kiszélesedett, felhígult és megvadult...

- Sajnálom, ha esetleg felébresztettem Lord Hays, a nevem Susan Williamson. Egy kéréssel fordulnék önhöz! – nézett rám határozottan, aztán nagyot nyelt. – Ha lenne szíves meghallgatni!

- Elég lényegre törő kisasszony! – feleltem -. Nem mindennap kelhetek Chopinre, tényleg Martin miért nem kelek minden nap Chopinre? – néztem rá kérdően, mire Ő a szemét forgatta elfordult. - Viszont szívesen kihagytam volna ezt az élményt. Mi olyan fontos, hogy ilyen korai órán zavar kegyed?