Winter wind

II. Fejezet

(Egy szürke nap illatai)

Az elkövetkező napokban folytattam a szokásos szürke életemet. A napjaim nagy részét a szobámban való gubbasztás tette ki. Senkit nem érdekeltem. Mindenkinek meg volt a saját dolga, engem pedig elfelejtettek. Napi néhány szót váltottam az emberekkel mikor megkérdezték, mikor kívánok étkezni. Időm jelentős részében a könyvem folytatásán dolgoztam. Évek alatt szinte sehova sem haladtam vele, azonban Susan érkezése felkavarta az állóvizemet. Megpróbáltam átültetni az érzéseimet a művembe.

Végül néhány nap elteltével elhagytam a barlangom a puszta kíváncsiságtól vezérelve. Felderítő utam első állomása a konyha volt. A szakácsunk Morty, serényen munkálkodott az aznapi ebéden, ami éppen kacsasült volt párolt burgonyával. Következő állomásom a zongora és a fogadóterem volt. A hangszer előtt a szék ugyan úgy volt, ahogyan Susan hagyta. Itt csatlakozott hozzám hű fegyverhordozóm, Winter. Kalandozásunkat a tiltott rengeteg felé folytattuk: Saeko szobája a keleti szárnyba (milyen ironikus). Ahogyan haladtunk a folyosók rengetegében minden kép egy-egy bennszülöttként tekintett ránk a falakról. Kanyargásunkat a dzsungelben egy illat zavarta meg. Női parfüm. Jellegzetes édeskésen kellemes illat. Egy pillanatra azt gondoltam talán ismét itt van a vendégünk aztán a vízesésként fölénk magasodó lépcsőn megpillantottam Saekot. A kalandozásunkat itt befejeztünk, gondoltam magamban mikor Winter odaszaladt Saekohoz.

- Néha úgy gondolom, jobban kedvel téged, mint engem. – jegyeztem meg viccesen.

- Az állatok megérzik, hogy kik szeretik őket és ki jó ember. – válaszolt Saeko egy mosollyal fehér arcán.

- Talán készülsz valahová? Mármint a parfüm illetve ez az öltözék...esetleg egy férfi? – kérdésem után mosoly jelent meg a szám bal sarkában.

- Egy fiatal nő itt nyugaton nem öltözhet ki ha kedve tartja? Csak úgy, magának?

- Tudod erre felé ez egy tábla a férfiak felé: „elkeseredetten keresem a férjem, aki mellett beállhatok a társadalom gépezetébe, mint átlag feleség. Gyerekek és a heti szex száma a jövedelem függvényében."

- Remek, egy ilyen országban élek...egyébként ez egy nagyon szexista megnyilvánulás!- jegyezte meg szája szélén egy kis mosollyal.

- Hagyján hogy te itt élsz, de én még itt is születtem. – a szexista jelzők már leperegnek rólam.

- Néhány éve még minket tartottatok barbárnak, csak azért mert néhányan kardokkal harcoltunk a puskáitok ellen. Erre asszonyok százait látom nap, mint nap tüntetni az utcákon, mivel ez az ország nem ad nekik elég jogot.

- Sajnálom, hogy a férfiak országában kell élned. Abban viszont szerencsés vagy, hogy London a világ legbefogadóbb városa. Egy japán hölgy fel sem tűnik a feketék és indiaiak mellett. Egy szavad sem lehet. Habár Te még továbbra is játszod az aranyos külföldit, Saeko-san. – fejeztem be cinikusan.

- Nem tudom elégszer megköszönni, hogy aznap megmentettél és elhoztatok ide, de nekem London sosem lesz az otthonom, bármilyen elfogadó népek is lakják. Nem leszek angol, sosem. – felelte dacosan és elindult lefelé a lépcsőn aztán elhaladt mellettem.

- A nyelv az öltözék ez a tüzes hozzáállás...jobban hasonlítasz rájuk, mint gondolod Seako. – szóltam az elhaladó nő után.

- Baka! – hallatszott a hátam mögül.

- Tudod, hogy szeretlek! És tetszik a parfümöd! – szóltam utána. – Kérem vissza a cicám!

- Susan ajánlotta, Wintert pedig magammal viszem! – átnézett a válla felett egy huncut mosoly kíséretében.