Winter wind

III. Fejezet

A nap, amelyet nem tudtam elkerülni

Az elkövetkezendő napokban a kastélyt ismét sürgés-forgás töltötte meg, hála a készülődésnek. A szobák ismét ragyogtak, mint azokban az időkben, amikor még havonta voltak fényűzőbbnél fényűzőbb bálok. Az egész házat átjárta a frissesség illata, a tavasz elérkezett hozzánk is hála a rengeteg nyitott ablaknak. Az egész ház szinte lélegzett és ismét élt. Naponta többször bejártam a munkálatok helyszíneit, legfőképpen a Willmotz-erkély javításának eseményei érdekeltek, hiszen 150 éve ez az itt rendezendő események fénypontja. Az erkély az évek folyamán rengeteget vesztett egykori pompájából, a feladat tehát adott volt. Az esemény időpontját valahol Június végére terveztük és úgy tűnt beleférünk a határidőbe. Egy június eleji napon éppen a fogadóterem hatalmas ablakai kerültek pucolásra amikor Evanna az egyik szervező egy listával a kezében megállított.

- Uram! Elnézést, de ideje lenne lassan rátérnünk a meghívottakra.

- Szerintem ez még ráér Evanna, előbb élesszük fel ezt a szunnyadó szépséget. – válaszoltam és ezzel lezártnak is tekintettem a beszélgetést.

- Tudja Lord Hays minél előbb tudnak a vendégek, hogy számítunk, rájuk annál többen tudnak eljönni. Szíveskedtem összeállítani egy előzetes listát azokból, akiket illene meghívnunk. – igazította meg a szemüvegét a harmincas évei elején járó hölgy és átnyújtott egy két oldalas listát tele névvel.

- Lynch? – kérdeztem megrökönyödve

- Gondoltam a politikai elit minden tagjának jelen kellene lennie az eseményen.

- Kizárt, hogy meghívjam azt a pöffeszkedő alakot, és látom, hogy Godwin is szerepel a listán, tudja, ha ezek ketten eljönnének, akkor a raktárakban lévő bormennyiség édes kevés lenne. Nagyra értékelem az igyekezetét Vadakova kisasszony, de inkább ma meglátogatom a feleségem és elkérem tőle azt a névsort, amit még a régi ünnepségeinken alkalmaztunk, azon talán kevesebb nevet kell kihúzni. Apropó! Hány ember szerepel ezen a listán?

- 108, Uram.

- Hmm, nem ez lesz a legnagyobb itt rendezett ünnepség, de higgye el nekem, hogy nagyot fog szólni. – felettem mosolyogva az orosz hölgynek, akinek szemébe láttam a zavartságot és csalódottságot hogy a hosszú munkája szinte mit sem ért.

Szóltam Martinnak hogy készítse fel a kocsit az indulásra, közben pedig átöltöztem. Az ablakomon kitekintve világos szürke felhőket láttam ezért a biztonság kedvéért magamhoz vettem egy esernyőt is. Nem állíthatok be a feleségemhez vizesen. Még akkor, sem hogy ha a kocsitól a bejáratig nagyjából 5 métert kell megtennem. Felhúztam a jegygyűrűmet, hiszen még mindig házasok voltunk, a másik kezemre pedig az RDF tiszteknek járó arany pecsétgyűrűt. Minden százados fölötti tiszt kapott egy ilyet a háború alatt, melyen szerepelt a személyes azonosítójuk illetve a nevük gravírozva. Mondanom sem kell, hogy nem sokan hordták a fronton, hiszen egy ilyen ékszert viselő személyek, ha esetlegesen fogságba estek kegyetlen vallatásokra számíthattak. Ehhez hasonló gyűrűt kaptak azon RDF tisztek is, akik századosi rang alatt szolgáltak, annyi eltéréssel hogy az övék „csupán" ezüst volt. Az én birtokomban 43 bajtársam gyűrűje volt. Egy gyűrű azokból aranyból volt. Én így emlékeztem azon több ezer emberre, aki már sosem tér haza. A barátaim kihűlt ujjairól vagy vérző nyakából vettem le a gyűrűket mondván egyszer majd eljuttatom azokat a családjaikhoz...sosem volt bátorságom levelet fogalmazni, amiben áradozok arról, hogy milyen hősies halált haltak miközben egy idegen földet védtek. Élete utolsó perceiben az embert legkevésbé a méltósága érdekli, láttam a legjobb katonáimat az anyjuk után sírva meghalni, másokat saját belsősége borított, ezt nem lehet úgy megfogalmazni, hogy szépnek tűnjön, hazudni pedig nem szerettem volna, az az eshetőség hogy olyan emberek családjainak szemébe nézzék, akik az én hibámból haltak meg szóba sem került. „Egy gyáva ember vagy Simon Hays" hangzott el a fejemben nap, mint nap. Egy gyáva ember, akit jogtalanul tisztel a nemzete.