Winter wind

VII. Fejezet

Hadd maradjak még!

1894 nyara volt. Friss házasok voltunk Elizabethel és éppen egy kellemes hétvégét töltöttünk otthon Cornwallban. Annak az évnek a tavaszán végeztem az akadémián és a birodalmi hadsereg lovastisztje lettem. Elivel az egész nyáron utazgatni szerettünk volna, de még utoljára hazatértünk. Highsteedben töltöttünk a napjainkat, ami a család otthona volt már több, mint 600 éve. A kastély Greenshores város partjainál feküdt, pontosabban a tengerben állt egy természetes szigeten, ami apálykor gyalog is megközelíthető volt, hiszen mindössze néhány száz métert kellett megtenni. A sziget magas sziklafalain még sosem mászott fel egy ellenséges hadsereg sem, lábainál pedig egy kikötő és a kaszárnyák terültek el. A tetején pedig ott ékeskedett az egész ország egyik legfenségesebb építménye, a családunk büszkesége. A magas falak egy gyönyörű palotát öleltek körül. A szürke épület a sziklákból nőtt ki a csodálatos tornyaival és erkélyeivel. Számtalan ablakán keresztül lehetett figyelni a várost és a tengert. Pincéi egészen a hegy mélyéig nyúltak be, titkos átjáróin pedig bármikor el lehetett azt hagyni. Itt születtem tehát, ebben a fantasztikus épületben és azon a nyáron éppen itt pihentünk. Az egyik reggel Elizabeth éppen a kikötőre néző erkélyen állt és figyelte a hangyaként mozgó megannyi embert.

- Sosem tudok betelni ezzel a látvánnyal Simon! – mosolygott rám.

- Az ember Istennek érezheti magát idefent, de az igazság az, hogy mi is csak emberek vagyunk, akik szerencsésnek születtek. - feleltem neki miközben a tengert néztem.

- Tényleg mi születtünk szerencsésnek? – kérdezte miközben rám nézett világosbarna szemeivel.- Mármint őket nem bélyegezi meg senki a családnevük miatt és nem kötelezik olyan dolgokra, amiket nem akarnak megtenni. Nem kell katonává válniuk, csak mert az apjuk úgy dönt, nem teszik számukra kötelezővé a párválasztást egy puccos bálon, mintha az lenne a világ legegyszerűbb dolga. – akkor még nem igazán értettem mire céloz és ezt szóvá is tettem.

- De, hisz ők sosem juthatna fel ide, bármennyire is küzdenek, a legjobb esetben is csak megközelíteni tudják ezt a helyet. – képletesen gondoltam, Eli pedig értette is.

- Nem is akarják, így boldogok! Azzal házasodnak, akivel akarnak, annyi gyermekük lesz, amennyit akarnak, és nem kell egy életet át harcolniuk sem... - a szemében láttam az aggodalmat irántam, hiszen ez év őszén szálltunk partra Szicíliában.

- Tehát úgy gondolod, hogy mi nem is lehetünk igazán boldogok? – kérdeztem kissé megilletődötten.

- De! Biztos vagyok benne, ha együtt vagyunk, bármire képesek lehetünk! – tényleg elhitte, amit mondott, ennek hatására pedig Én is.

- Szeretem Önt, Lady Hays! – hajoltam közel hozzá, a szemeim pedig akaratlanul is a melleire kalandoztak, hiszen fehér blúza igen sokat mutatott aznap.

- Ide nézzen Lord Hays! – emelte fel a fejemet és irányította a tekintetét a szemeibe. – Ha eleget nézel ide, egyszer talán ide is nézhetsz! – kezdte el gombolni a blúzát.

- Hmm, szerintem most már eleget néztem ezeket a csodás szemeket, már jöhetne a következő szint! – kezdtem el csókolgatni a nyakát, aztán pedig felkaptam és bevittem az erkélyről.

- Állj, állj, állj! – szakította meg a csókcsatánkat.

- Mi az? – kérdeztem kissé felháborodottan.

- Én nem mondtam az előbb: szeretlek Simon! – válaszolta aztán ismételten megcsókolt.

Letettem az ágyra közben pedig már teljesen kigombolta a blúzát. A mellei majd kirobbantak a felsőrészből ezért azonnal levettem róla, miközben Ő a nyakamat csókolta. Az egész testem libabőrben úszott és éreztem, ahogyan Eli is szinte remeg az izgalomtól. Ahogyan a mellei kibuggyantak ismételten elcsodálkoztam a méretein pont, mint minden egyes alkalommal, amikor szeretkeztünk. Ledöntöttem az ágyra és masszírozni kezdtem őket, majd a számba vettem rózsaszín bimbóit és a nyelvemmel kényeztettem őket. Eközben ő folytot hangon nyögdécselt és a hajamba túrt. Lassan feljebb másztam és ismételten csókolni kezdtem az ajkát. A dudorodó nadrágom az ágyékához simult, amitől észrevehetően nehezebben kezdett el lélegezi. A balkezével elkezdett matatni a nadrágomnál, míg végül megtalálta a gombot, azonban nem jár sikerrel. Mérgében megfordulásra késztet, így már ő volt felül.