Lángoló Félelem [H.S.] ✔︎

elvesztett szülők

- Alice. - bökte meg valaki a vállamat korán reggel mire kipattantak a szemeim és reflexből kigáncsoltam az illetőt. - Hé! Ez fájt. - ismertem fel a nyöszörgő fiú hangját.

- Ó, csak te vagy az? - kérdeztem a földön fekvő Harryt nézve.

- Veszélyes vagy. - kelt fel nagy nehezen.

- Tudom. Miért ébresztettél fel? - néztem rá morcosan.

- Elhoztam a lovamat és pár holmit is. - mutatott háta mögé, mire ellágyult a szívem.

Egy gyönyörűséges szeplős paripa állt mögötte. Hosszú sörénnyel és felpakolt nyeregtáskával. Azonnal megkörnyékeztem a jószágot. Megsimogattam a fejét és mélyen barna szemeibe néztem. Nagyon barátságosnak tűnt.

- Mi a neve? - néztem Harryre.

- Armastus. - mosolyodott el.

- Szerintem mi jó barátok leszünk. - simogattam tovább a lovat, mely kellemesen döntötte fejét tenyerembe.

- Komolyan? Jobban szimpatizálsz a lovammal, mint velem? - háborodott fel kezeit széttárva.

- Ő legalább csendes. - néztem Harryre majd magára hagytam a szeplős csodát.

- Igazán sértő. - tette csípőre kezeit a fiú.

- Ha valami nem tetszik, akkor el lehet menni kiskirályfi. - mondtam miközben felnyergeltem Pirnt.

Harry erre semmit sem reagált csak segített összepakolni. Ebben legalább hasznát vettem. Egyébként meg egy őrült vagyok, amiért beleegyeztem ebbe az egészbe. Komolyan nem is tudom, hogy hogyan gondoltam ezt. Már biztosan észrevette a hajam színét is, csak talán fél felhozni a témát. Hát, jobb is. Még a végén ropogósra sütöm szegényt.

- Indulhatunk? - kérdeztem miközben nyeregbe ültem.

- Persze. - bólintott Harry majd ő is megülte csődörét.

Megrántottuk a lovak szárait majd poroszkáló tempóban haladtunk egymás mellett. Harry meglepetésemre csendben maradt. Nyugodtan haladtunk a kijelölt ösvényen, aztán az egyik kereszteződésben megálltunk.

- Merre? - kérdezte rám nézve Harry.

- Megnézem jobbra, te nézd meg balra. Ha látsz kék jelzést egy fán, akkor szólj. - mondtam majd beljebb ügettem az erdőbe. Körülnéztem, de sehol sem láttam kék foltos fát.

- Alice! Erre gyere! - hallottam meg Harry hangját, mire megfordultam Pirnnel és a fiú után mentem. Lekanyarodtam az ösvényen aztán megláttam őt. Ott ült Armastus hátán és egy kék színnel megjelölt fára mutatott. Az arcáról levakarhatatlan volt a mosoly. Nagyon boldog volt, hogy megtalálta az utunkat jelző fát.

- Remek! - mosolyogtam rá. - Akkor haladjunk tovább. - biccentettem majd elindult utánam.

Be kell vallanom, hogy nem nyújtott rossz látványt a lovon ülve. Olyan volt, mint egy ifjú lovag, csak paraszt verzióban. Leváltott kék ingje jobban állt rajta, mint a tegnap esti fehér anyag. A mellénye ugyanaz volt, ahogy a nadrágja is. Tőrei továbbra is derekán csüngtek, viszont csizmáját bakancsra váltotta. Hallgatott rám és sokkal jobban felkészült. Ezt már szeretem.

- Miért megyünk egyébként az északi vízeséshez? - kérdezte hosszú csend után. Bár hallgatott volna.

- Mert van ott valami, ami kell nekem. - válaszoltam egyszerűen. Nem akartam kitárulkozni előtte.

- Micsoda? - nézett rám kérdőn. Tudtam, hogy meg fogja kérdezni.

- Anyukám naplója. - adtam be a derekam.