Lángoló Félelem [H.S.] ✔︎

édes cseresznye

- Alice... - hallottam Harry hangját miközben felkaromat simogatta. - Ébresztő!

- Hmmm... - nyöszörögtem. - Nem akarok még felkelni. - fordultam át az oldalamra.

- De már 10 óra is biztos elmúlt. - mondta mire hátamra feküdtem és kinyitottam a szemeimet. - Na végre!

- Te csak maradj csendben. - tartottam felé fenyegetően mutatóujjamat. - Nem is tudom mi történt, hogy ilyen korán fel méltóztattál kelni. - gúnyolódtam vele.

- Csak éhes vagyok és veled akartam reggelizni. - vonta meg vállait. Közben felültem és magamhoz vettem a táskámat.

- A te táskádból már kifogyott a kaja? - adtam kezébe egy barackot. Én narancsot választottam.

- Lehet. - húzta oldalra száját majd beleharapott a lédús gyümölcsbe.

- Nem vagyok meglepve. - gúnyolódtam majd én is falatozni kezdtem.

A lovainkat is megetettem végül, aztán megmostam az arcomat az öböl vízével. Harry is csatlakozott hozzám majd felnyergeltük Armastust és Pirnt. Tekintve, hogy tényleg később keltem, kevesebb idő maradt hátra az ittlétünkből. Inkább előbb elkészültünk és utána még élveztük egy kicsit a környezet adta varázst.

Letelepedtünk a partra és belelógattuk a lábainkat a hűsítő vízbe. Csöndben ültünk, csupán a minket körülvevő természetet kémleltük. Hallgattuk a vízesés hangját aztán eszembe jutott a tegnapi nap, mikoris meztelenül úszkáltunk a vízben. Sosem fogom elfelejteni. Annyit nevettünk. Folyton fröcsköltük a másikat és el is feledkeztünk arról mennyire is kitárulkoztunk a másik előtt.

Mondhatom, hogy Harry egy kellemes csalódás volt a számomra. Ugyan nem először jutok erre a meghatározásra, de mindig ledöbbent egy kicsit a tény, hogy közel engedtem magamhoz egy szimpla halandót és megbíztam benne. Nem tartom felelőtlenségnek, hiszen nem fél tőlem és nem is akar hátbaszúrni, legalábbis eddig ez jött le. Ugyanakkor jó érzés, hogy végre találtam valakit, aki mellettem van és nem undorodik vagy retteg tőlem. Harry nagyon kedves és empatikus személyiség, tudja mikor, mit kell mondani és, hogy hogyan tud olykor segíteni. Ritka az ilyen jószívű és odaadó ember. Örülök végül, hogy utánam jött.

- Viszlát vízesés. - intett a barnaság a víznek mikor már indulásra készen álltunk. Kuncogni kezdtem gesztusán. - Miért nevetsz? - lett morcos.

- Csak aranyos, ahogy így elköszönsz a helytől. - mondtam mire ellágyult tekintete és mosolyra görbült a szája.

- Szép emlékek fűznek már ide. - nyúlt át Armastus hátáról, hogy megfogja a szárt szorongató kezemet.

- Engem is. - grimaszoltam rá játékosan majd megrántottam Pirn szárát. Ideje volt indulni, vagy sosem értünk volna oda Cameliaba.

A késői ébredés okán nem vettük túl lazára a tempót. Mivel be kellett vásárolnunk és utána kicsit távolabb letelepednünk, muszáj időben lennünk ha nem akarunk sötétben bóklászni. Már pedig nem akarunk, szóval nincs tökölés. Vágtatva tettük meg az alig 3 órás utat egy 10 perces kajaszünetet beiktatva. Mihelyst megláttuk a várost magamra húztam a csuklyámat, és aztán mehettünk is befelé a szűk utcák rengetegjébe.

- Letesszük itt a lovakat? - biccentettem egy kerítésre a piac közelében, ahol több patás is legelészett. Harry bólintott mire leszálltam Pirnről és szárát a fagerendára kötöttem. Armastus hasonlóan lekötözésre került majd a kevés cuccunkat magunkhoz véve indultunk meg a piac felé.

- Gyönyörű ez a város. - nézelődött Harry. Nagyon édes volt, ahogy a házakat csodálta. Imádta, hogy szűk utcákból épült fel a hely. Bevallom nekem is tetszett. Ugyanakkor bennem motoszkált a tudat, hogy anyáék itt haltak meg. Bárcsak velük jöhettem volna el először ide.