Egy év ( Tododeku történet)

3. Rész Hős gyakorlat

Amikor közölték velünk, hogy hősgyskorlatra kell majd mennünk, elég nyugodtan reagáltam.  Az egyetlen gondolatom az volt, hogy én biztos nem megyek Törekvő, 2. hős ügynökségéhez, az idiótához, aki az apámnak hívja magát, a gyökérhez, aki romba döntötte a családunkat.

Megszólal a csengő, és mindenki kimegy a folyosóra.  Én, mint mindig, egyedül állok, nem azért, mert senki sem akar velem beszélni, nekem így tetszik jobban: egyedül mindig nyugalmasabb.  Midoriya és Iida mellettem állnak és beszélgetnek valamiről, nem hallgatom a beszélgetésüket, de meg tudok hallani pár mondatot abból, amit mondanak, és arra a következtetésre jutok, hogy a hős gyakorlatot tárgyalják meg.

— Kaptál gyakornoki ajánlatot, Todoroki? — Azta.  Nem számítottam rá, hogy Midoriya szóba áll elem, amikor olyan beszélgetőtársa van, mint Iida.

— Igen, de  tőle van.  — Midoriya olyan arcot vág mint, aki azonnal megértette, hogy kiről beszélek.

— Kitől?  — Iida nem érti kiről van sző.

— Törekvőtöl. — Válaszol hejettem Midoriya

— De hát ez nagyszerű!  — Iida kijelentésére csak a sóhajtok.

Már felém fordult, hogy megkérdezze, mi a baj, de Uraraka eltereli a figyelmét.  Nagyon hálás neki ezért, semmi kedvem sincs elmondani Iidának, miért gyűlölöm apámat.  Midoriya és én egyedül maradunk, és hirtelen azt érzem, hogy a vállamra teszi a kezét.  Azonnal megnyugszom a lelkemet pedig elönti egy számomra még ismeretlen melegség.

— Todoroki, megértem, hogy a te szemedben az apád egy szörnyű ember.  És biztos vagyok benne, hogy nem akarsz olyan lenni, mint ő, de mint hőstől van mit tanulni tőle.

— Midoriya, felajánlotta, hogy az ügynökségénél teljesítpsem a gyakorlatot,de csak azért, hogy valóra váltsam a velem kapcsolatos terveit, és én nem készülök rá hallgatni vagy a nyomdokaiba lépni.

  — Nem is kell! Az a tény, hogy belépsz az ügynökségébe, nem jelenti azt, hogy ugyanolyan leszel, mint ő.  Csak tanulni fogsz tőle.  Lehet, hogy utálod őt apaként és emberként, de mint hőst, van miért tisztelni.  Ne érts félre, nem azt mondom neked, hogy hasonlóvá kell válnod.  Csak gondolj ezen egy kicsit, kérlek.

Újra.  Ismét ojasvalamire segít rájönnöm ami teljesen nyilvánvaló. 

— Igen, valószínűleg igazad van.  Én ... majd átgondolom ...

— Remek — És mosolyog. Nem is tudom mikor éreztem utoljára ilyen nyugalmat valaki társaságában.

***

Végül elfogadtam apámtól a gyakornoki ajánlatot: miután alaposan átgondoltam, amit Midoriya mondott, úgy döntöttem, hogy tényleg igaza van.  Most  Törekvő ügynökségéhez megyek, és Midoriya jár a fejemben, az-az az amit mondott.  Mindig gondolkodásra késztet. Már  2 alkalommal segített megérteni magam, és még csak meg se köszönetem.  És milyen barát vagyok?  Ha barátok vagyunk egyeltalán... Amíg gondolkodtam, észre sem vettem, hogy az ügynökséghez értem.  Most már nincs más hátra mint hogy elviseljem az öregemet.

***

Apám járőrözni vitt magával.  Nem igen van miről beszélnünk, ezért az idő csiga lassusággal vánszorog.  Aztán hirtelen tudatják velünk, hogy a várost megtámadták, és pontban ugyanekkor egy értesítés érkezik a telefonomra.  De most komolyan ki ír ilyenkor?  A többieknek is van gyakorlaton vannak... Előveszem a telefonom, hátha mégis valami  sürgős jött.  Midoriya üzent mindenkinek.  De csak a tartózkodási helyét küldte. Viszont Midoriya nem olyan aki csak úgy viccből elküldeni mindenkinek a tartózkodási helyét .  Ez azt jelenti, hogy történt vele valami, és  segítséget kér, és ha Midoriya kér segítséget, akkor ez valóban komoly.  Segítenem kell neki!  Megfordulok és rohanok segíteni a barátomnak. Barátomnak?  Nem szabad megfeledkeznem arról, hogy meg kell kérdezzem tőle, hogy a barátjának tart-e? Amikor apám megkérdezte: Hogy ova megyek, és mégis mit képzelek magamról?, annyit válaszoltam, hogy egy barátomnak segítségre van szüksége, és hogy később ő is jöjjön még néhány profival, miután végeztek a város támadóival.