Egy év ( Tododeku történet)

5. Újra az iskolában

9-kor kelek fel. Apám már nincs otthon, és ennek nem tudok nem örülni.  Felöltözök, és a konyha felé veszem az irányt, hogy megreggelizzek.  De a nővérem gyorsabbnak bizonyult nálam, már a tűzhelynél áll és süt valamit.

— Jó reggelt!  — Köszönök rá.

— Reggelt! Milyen korán felkeltél! — Utal arra, hogy hétvégénte nem szoktam 11 előtt felkelni  — Mindegy, egyél gyorsan és indulj. Készítettem egy kis rántottát.

— Köszönöm.  De honnan tudtad, hogy elmegyek valahová?

— Nos, először is te magad mondtad tegnap, hogy hétvégénte meg fogod látogatni anyát, másodszor pedig utcai ruha van rajtad. — Valóban, már fel vagyok öltözve.

***

Éppen a metrón utazok, amikor egy üzenet érkezik a telefonomra, Midoriya írt.

Szia!  Mit csinálsz?

Szia! Épp anyát készülök mehlátogatni.

Zavarok?

Nem, még 5 megállót kell mennem a metróval.

Tehát mégis úgy döntöttél, hogy meglátogatod anyukádat.  Ez nagyszerű! :)

Ezt is neked köszönhetem.

Hogy hogy?

Tudod ... 11 évig féltem meglátogatni, féltem a reakciójától, féltem, hogy az érkezésem csak tovább rontja az állapotát, féltem, hogy nem akar majdd látni, nem akar majd beszélni velem és el fog küldeni melegebb éghajlatra.  Tehát nem mentem el hozzá.  De aztán…

Nem tudom, hogyan fejezzem be a mondatot, és véletlenül rányomok a "Küldés" gombra, és befejezetlenül küldöm el az üzenetet.  A fenébe! Most biztos hülyének fog nézni.

De aztán mi ...?

Úgy tűnik őt ez egyáltalán nem zavarja...

Amikor találkoztam veled ... Felnyitottad a szemem ... és ... elkezdtem más dolgokat is újragondolni.  Végül úgy döntöttem, hogy nem vagyok én semmiféle hős, ha még a saját anyámat is félek meglátogatni  ...

Örülök, hogy segíthettem!  ^^

És te mit csinálsz?

Semmi különöset, anya nemrég felhívott,mert aggódott.

Nem csoda.  Súlyosan megsebesültél, majd elraboltak. Az ő helyében én is aggódnék.

Ne.  Ne kezd te is.  Egy órába telt hogy megnyugtassam anyát.  Nem bírom ezt ki mégegyszer T_T

Mit nem bírsz ki még egyszer?

Ha te is elkezd aggódni miattam, nem szeretem, ha az emberek aggódnak értem.  U_U

De ez csak annak a jele, hogy szeretnek.

Tudom, de valahogy kényelmetlen ...

Akkor szokj hozzá.

Muszáj lesz.  ; -;

Bocsi, de mennem kell.

Semmi baj. Majd később beszélünk? :-)