Egy év ( Tododeku történet)

9. Rész A 3. nap a táborban

- Jó reggelt gyerekek!  - Aha, jó reggelt fél 5 van. Milyen jó reggelt? - Ma elkezdünk azaz elkezdtek igaziból edzeni, hogy növeljétek a képpeségeitek erejét.  Erre azért van szükség, hogy mielőbb megszerezhessétek az ideiglenes hősengédéjt. A gonosztevők száma szinte kritikusan megnőtt, és én az a feladatom az, hogy felkészítselek titeket minden veszélyre.  Térjünk egyenesen a lényegre.  - Alig tudtunk pár órát aludni, egy hajszálon múlik, hogy itt helyben összeesünk ő pedig máris azt akarja, hogy eddzünk. - Kezdjük Bakugou-val.  - Aizawa odadob neki egy labdát.  - Dobdd el ezt a labdát, amilyen messzire csak tudod.  A korábbi rekordod 705 és fél méter volt.  Lássuk, mennyit fejlődtél

Bakugou nagy lendülettel eldobja a labdát.  Elég magasan repül, de nem annyira, mint amire számítani lehetne.

- 709 és hat tized méter.  - Nos, Bakugou-tól nem vártam semmit, de mégis csalódtam benne.  - 3 hónap alatt rengeteg tapasztalatot szerzetetek, de ez csak az érzelmi és technikai összetevőket érinti.  Nyilvánvaló, hogy mindannyiótoknak dolgoznia kell a képessége erősítésén, ezért ezen a héten  pontosan ezt fogjuk tenni. Biztos hogy nehéz lesz, megsérülhettek, sőt meg is halhattok.  - Értem én hogy őszinte, na de hogy ennyire...   - De arra kérnélek titeket, hogy ne tegyétek ezt.  - Ööö ... köszönjük?  Asszem…

És ettől a pillanattól kezdődik (vagy folytatódik) a kinzásunk.

***

Az edzések javában fojnaknak.  Mindkét képességemet egyszerre próbálom használni.  Ehhez pedig arra van szükség , hogy mind a kettőt tudjam irányítani, és ha ez a jéggel minden további nélkül sikerül, akkor a tűzzel akad némi probléma.  Sokkal nehezebb uralni a tüzet, mert szinte egész életemben nem voltam hajlandó használni.  "Bizonyítsd be neki, hogy másképp is hőssé tudsz vánlni, ,nen úgy ahogy ő akarja, nem olyanná, amilyen ő, és nem úgy, ahogy rád akarja erőltetni.  Ha ez sikerül, akkor valóban erősebb leszel, mint az apád. " Ezek Izuku szavai, ezt a harcunk előtt mondta nekem.  Igaz, akkor nem szenteltem nekik nagy jelentőséget, de most ... Most sokkal jobban motiválnak engem, mint az,  hogy a bütények egyre gyakoribbak. Izuku támogatása mindennél sokkal fontosabb számomra.  De most ő is az edzéssel van elfoglalva.  Tigrissel dolgozik a képességén.

Edzés közben megjön a B osztály is, nem nagyon figyelek rájuk, de így is észreveszem az arcukra kiült sokkot és félelmet.  Egyértelműen nem számítottak ilyen képzésre.

A fájdalmas, hosszú és még egyszer fájdalmas edzés után elindulunk az ebédlőbe.  Mindannyian éhesek vagyunk, mint a farkasok.

- Emlékesztek mit mondtam nektek tegnap?  - Mondja a szőke köszönés helyett.  - A vacsorátok már nem a mi gondunk!

- Most magatoknak kell főznötök!  - A zöld hajú folytatja.  (Meg kellene volna tanulnom a neveiket, hiszen egy teljes hetet töltünk velük)

Csak fáradtan sóhajtunk erre a kijelentésre.

- Nézd, hogy letörtek! - Úgy tűnik jól szórakozik rajtunk, de mi ezt rohadtul nem élvezzük ennyire - Eszetekbe se jusson, hogy nyersen egyétek meg az ételt.  - Már majdnem elfelejtettem hogy mennyire szeretnek "hasznos" tanácsokat adni.

- Egy mentési akció során hasonló helyzet állhat elő.  - gondolkodil hangosan Iida.  - Ez a képzés része! A UA-től nem is vártam volna kevesebbet!  Srácok, készítsük el a legjobb curry-t!  - Próbál lelkesíteni minket.

Egyébként jól sikerül neki, társaságunk nagy része a zöldségekhez lép és elkezdi felvágni azokat, a többiek (köztük én is), felismerve, hogy nincs más választásunk, szintén elindulnaj és segítenek.  Meggyújtom a tűzifát - nagyjából ennyit tehetek, teljesen haszontalan vagyok a konyhában, kulináris képességem teteje egy egyszerű omlett.