Nincs szükség köszönetre (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

※Egy※

Kocsi moraja tört csendet az utazásban. Lan Zhan megengedett sebességgel hajtott, becsatolt övvel, csak az útra koncentrálva figyelmét. Délután volt, az óvoda felé sietett, ahol kivételesen késésben volt az elhúzódó megbeszélések miatt. Harmincévesen, sok megbeszélést megélve, gondolta, már előre láthatta volna, hogy késni fog. Lan Zhan nem szeret várakoztatni, de a szabályokat sem fogja áthágni, hogy percekkel korábban érjen oda, ezzel saját életét veszélyeztetve. Ahogy centikre lehúzta az ablaküveget némi levegőért, beáramlott a kinti beton vizes illata, és a kinti világ zaja, ami elnyomta a kocsi moraját. Április eleje köszöntött, alig kezdődött el időszámítás szerint a tavasz, amit csak időnként lehetett megérezni fél vagy egy órákra a nap melegétől és a kevésbé hideg széltől. Messzi gyönyörnek tűnt az állandó jó idő eljövetele. 

Az óvoda barátságos barackszínű megjelenése minden szemnek kedves látvány. Az ajtóhoz vezető kikövezett út mellett, mindkét irányban elvétve nőtt fű, de napról napra egyre dúsabb és dúsabb lesz, míg végül a tavasz virágzására legszebb, legéletteltelibb színét veszik fel a fűszálak. Lan Zhan pillanatra ráncolta homlokát a pázsitot nézve. Valamelyik kutya gazdája nem szedte össze állata ürülékét. Lan Zhan elképzelte, hogy ebbe valamelyik gyermek véletlenül belelép, ami nem tetszett neki, főleg, ha az a valaki Sizhui. Órájára pillantott. Egy perccel több késés már nem számít. Elment a legközelebbi kutyaürülés tárolóhoz, és annak oldaláról fekete zacskót szakított le. Ügyetlen mozdulattal nyitotta szét, sosem volt kutyája, vagy szedte fel másét, hogy gyakorlott legyen benne. Lehajolt, és figyelmesen szedegette össze a több darabos ürüléket, utána összekötötte a tetejét és oda kidobta, ahonnét a zacskót leszakította. 

Belépve az épületbe, még mielőtt a termek felé vette irányát, elment megmosni kezeit. Újra tisztának érezve magát, szokottnál gyorsabb, de nem sietős léptekkel indult el Sizhui terméhez. Minél közelebb ért, annál erősebben jutott fülébe a következő generáció gondtalan hangja. Ámbár később érkezett, így sem tűnt úgy, hogy vészesen. A csoport fele jelen volt, mind játszottak vagy az asztalnál alkottak. Lan Zhan a maga egyszerű szépségében feltűnő jelenség. Hamar észrevette az asztalnál ülő óvónő, és mielőtt elindult hozzá, intett a rajzoló Sizhuinak. 

- Apa! - sietett mosolyogva Lan Zhanhoz Lan Sizhui. Arcán széles mosoly görbült, nagy szemei csak úgy ragyogtak világoskék öltönybe öltözött édesapja magasztos látványától. 

- Mm - bólintott Lan Zhan, és csak Sizhui tudta meglátni veleszületett közömbös arcán halovány örömét. - Kellemesen telt a napod? 

- Igen! - felelte izgatottan. Lan Zhan az efféle izgatottságnál tudja előre, mindjárt kifejti és meg is mutatja, mivel foglalatoskodott. Megpördült és nem futva, de gyors léptekkel visszament az asztalhoz, és azzal a lendülettel apjához, büszkén feszítve két oldalán egy rajzot. Nem művészi, a vonalvezetés aránytalan, a színek pedig kicsúsztak a vonalból, de a korának megfelelő rajztudás, és ami a legfontosabb, szívét-lelkét beleadta. 

Lan Zhan elismerően hümmögött. 

- Szép munka - dicsérte. Óvatosan elvette tőle a rajzot. Lan Sizhui várakozó szemekkel nézett. - Kirakhatjuk a hűtőre - ígérte. 

Lan Sizhui elégedetten bólintott apja ígéretére, ami azt jelentette, hogy szerinte is annyira jó lett a rajza, mint azt gondolja. 

Elbúcsúztak az óvónőtől, jó hétvégét kívántak neki. Miután Lan Zhan felöltöztette Lan Sizhuit, elindultak hazafelé. A kocsiban nem szólt rádió, és nem is a kocsi szüntelen csöndes zöreje szólt. Lan Sizhui tovább mesélte napját. Lan Zhan csak a piros lámpáknál vetett fiára kósza pillantást, de figyelmesen hallgatta és jegyezte meg minden szavait. 

- Apa, holnap hova megyünk? - felejtette el Lan Sizhui. Hét elején szó volt, hogy szombaton együtt elmennek valahova, de a neve kiment a fejéből. 

Lan Zhan lassított, piros lámpához értek. 

- Kiállításmegnyitóra - felelte tömören. 

- Ott rajzok vannak, mint az enyém? - nézett kíváncsian Lan Zhanra hátulról, a gyerekülésből. 

- Festmények - pontosított. - Festékkel készített alkotások. 

- Ó! És ki rajzolta? 

- Festette - javította ki türelmesen Lan Zhan. 

- És ki festette? - ismételte meg kérdését ugyanannyi lelkesedéssel. 

- Egy bizonyos Wei Wuxian - válaszolta készségesen. 

Wei Wuxian feltörekvő művész, akinek nemrég kezdett neve lenni a festők között, ezáltal felszínre jőve régebbi apróbb kiállításai létezése. Azon kívül, hogy férfi, semmit nem lehet róla tudni, se a korát, se a kinézetét. Ő egyszerűen csak Wei Wuxian. Feltételezhető, hogy a Wei Wuxian nem az igazi neve, azt is titok leplezi. Lan Zhan eddig csak néhány képen látta az újságokban Wei Wuxian munkáit. Saját ízlésétől messze áll, de megéri a pillantást, valóban tehetséges. Sizhuinak sem árt, ha új élménnyel bővíti világát.