Nincs szükség köszönetre (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

※Hét※

Vékony kabátot kellett felvenni az aznapi hideg támadása ellen, amit eső kísért partnerként. Az idő ritka szürke és borongós volt, de az illatok, amit az eső hozott, a vizes fű beton illata, kényeztetés az orrnak. 

Wei Ying késő délután fekete esernyővel a kezében sietett a Shizun kávézóba. Sötét sportcipője a száraz kávézóban is vízben úszott. Esernyőjét a több kihelyezett esernyőtartó egyikébe tette, aztán célirányosan ment asztalhoz, ahol a hely tulajdonosa vörös ingben és fekete gatyában várta, előtte néhány papírral, amiket rendezgetett. Wei Ying tudta, hogy néz ki Luo Binghe, rákeresett a neten, mielőtt találkozót beszéltek meg. Wei Ying mosollyal köszöntötte a nála fiatalabb Luo Binghét, aki viszonozta és rögtön leszögezte, hagyják a magázást. Wei Yingnek nem volt ellenére, rábólintott. Mindketten asztalhoz ültek, és rögtön Luo Binghe gyorsan belekezdett. 

- Egy hónap. Ennyi ideig lennének kiállítva a képeid, de hetente más-más alkotásokkal. Mint azt láthatod - pillantott körbe Luo Binghe -, rengeteg feltörekvő művész képe fordul meg a kávézó falain. Két hétig szoktak ugyanazok lenni, aztán a következő művészek festményei kerülnek rivaldafénybe. 

- Mire fel a kivételezés az én képeimmel? - kérdezte kíváncsian Wei Ying. 

Luo Binghe játékosan mosolyodott el, szinte már cukin. Már amennyire egy huszonéves férfit lelki törés nélkül cukinak lehet nevezni. 

- Bevallom őszintén, nem csupán üzleti érdekek vezérelnek - mondta Luo Binghe. - A párom rajong a képeidért, és időnként beugrik egy forrócsokoládéra. Azonban - tért vissza üzletember hangsúlyához -, azért ennyi időre szól a képeid kiállítása, és csak a te képeid ez idő alatt, mert bár feltörekvő művész vagy, hirtelen nőtt a neved. Wei Wuxian, képeid nem gyümölcsök és nem is néhány vászonra böfögött paca. A te képeidben van élet, és lehet benne mit látni, amiből következtetést lehet levonni. - Wei Ying hálásan, enyhe meghajlással ültében fogadta a szavakat. - A kávézóm nem veszített kezdeti hírnevéből, és terjeszkedtem is. Mint üzletember, a fejlődésre törekszem. Ez pedig mindkettőnk számára előnyös lenne. A kávézómban sokan fordulnak meg, sokan nézik meg a képeket, így új vevőkhöz, kiállításokhoz, megrendelőkhöz jutnál. Feltéve, ha vállalsz megrendelést - tette hozzá. 

De erre Wei Ying fejét ingatta. 

- Nem vállalok. Csak azt festem le, amit magam előtt látok a vásznon. Nem az én stílusom mások családját vagy háziállatát megörökíteni. Persze, ha rám lenne bízva, hogy mit festek, de zsákbamacskáért senki nem fizet.

Luo Binghe megértve bólintott. 

- Nem az én dolgom - zárta le Luo Binghe lustán mosolyogva. - A lényeg, hogy mindkettőnknek előnyös lenne. Közben, akit érdekelnek a képeid, megkereshetnek engem, ha szeretnék megvásárolni. A kiállítás után pedig én gondoskodnék arról, hogy eljussanak a képek új gazdáikhoz. 

Wei Ying szemei elégedettségtől csillogtak, mosolya feszesebben virult. 

- Megegyeztünk!

Wei Ying következő útja a műtermébe vezetett, ahol néhány órát festett, mielőtt hazament. Kivételes alkalom, hogy nem esett túlzásokba és tűnt el saját világában napokra. Fél nyolcra már lefürdött és bekuckózott, kihúzható kanapéján dupla takaróba bugyolálta magát, miközben telefonján nem is figyelte, melyik horrorfilmet indította el. Kint vihar tombolt, az eső vadul csapkodta az ablaküveget, és nem úgy tűnt, hogy egyhamar eláll. 

Lement a film fele, mikor a telefon a véres kaszabolásnál hirtelen bejövő hívást mutatott, és fájdalmas kiálltások helyett az alapcsengőhang rikácsolt. Mindig eszébe van, hogy meg kéne változtatnia, de soha nem jut el odáig. Elolvasva a kijelzőn villogó nevet, halvány mosoly szaladt száján. Nem várakoztatta tovább, fogadta a hívást. 

- Lan Zhan - szólt bele Wei Ying a telefonba. 

- Jó estét - köszönt Lan Zhan. 

- Megint kíváncsiskodsz, hogy milyen napom volt? - kuncogott Wei Ying. 

- Hm - hümmögött Lan Zhan, és Wei Ying látta lelki szemei előtt az elegáns, apró bólogatást a túloldalon. - Ha nem zavarom Wei Yinget - tette hozzá. 

Wei Ying takaróstól dőlt hátára, fejét a párnába nyomva. 

- Nem zavarsz. Ma történt valami jó - kezdte mesélni, közben a plafonon táncoló fények játékát nézte, az utcáról beszűrődő fényeket. - Ki lesznek állítva a képeim a Shizun kávézóban. Egy hónapig! - mondta büszkén. - Általában csak két hétig szokták, de Luo Binghe, a kávézó tulajdonosa kölcsönös hasznot lát, ha csak az enyéimet és tovább teszi ki. Ráadásul hetente kéri a képek leváltását. 

- Gratulálok, Wei Ying - dicsérte őszintén, örömmel a hangjában Lan Zhan. 

Lan Zhan őszintén vagy sehogy gratulál, így a tőle származó dicséret, mint szavai, mindig őszinték. Wei Yingben mégis megszólalt a kisördög és megkérdezte: 

- Tényleg ennyire érdekel, ami... velem történik, hogy ennyire örülsz a sikeremnek? - futott végig csodálkozás hangjában. 

- Minden érdekel, ami Wei Yinggel történik - felelte azonnal Lan Zhan. 

Wei Ying szorosan fogta a takarót maga körül. Érezte, hogy gyorsan témát kell váltania, ezért az elsőt ami eszébe jutott, már hangot is adott neki.

- Neked milyen napod volt? - jött a kérdés, kicsit gyorsabban a megszokottól. 

- Sizhui újabb rajzzal ruházta a hűtőt - mesélte Lan Zhan. Hallatszik, hogy büszke fia rajzaira, de olyasmit is kihallott, ami azt feltételezte, lassan új hűtőt kell venni, ha tovább rakják a jól sikerült rajzokat. 

Wei Ying jót mosolygott, ahogy elképzelte a rajzokkal teli hűtőt, és Lan Zhant, aki büszkeséggel gondolja át, hogyan tovább. 

- Mit rajzolt? - kérdezte Wei Ying. 

Lan Zhan nem felelt egyből, minthogyha meglepődött, hogy a fiáról részletesebben érdeklődik. 

- Nyuszikat. 

Wei Yingből kitört a nevetés. 

- Ahhoz képest, hogy nem vérszerinti fiad, hasonlóak vagytok - nevetett tovább Wei Ying. Lan Zhan hümmögéséből Wei Ying apró mosolyt hallott ki. Lan Zhannak rengeteg különféle hümmögése van. Mérges, szomorú, boldog, elismerő, közömbös, elfogadó, és a mosollyal egybefont hümmögésnek is, mindnek saját zenéje van, amit ennyi év után sem felejtett el. 

- Sizhui találkozni szeretne Wei-gegével, a vicces bácsival - szólalt meg Lan Zhan. - Természetesen nem muszáj.

- Ó? Szóval Sizhui szeretne velem találkozni.

- Hm. 

- Csak Sizhui? - mondta huncutul Wei Ying. 

- Mindig szeretném látni Wei Yinget - jött a tömör, lényegretörő válasz Lan Zhantól. 

Wei Ying oldalra fordult, kicsit mozgolódott a kényelmes pozíció megtalálásáig. 

- Holnap ráérek - mondta nyugodtan, tréfálkozás nélkül Wei Ying. - Ha jó nektek. 

- Mn. Tökéletes - mormogta Lan Zhan. 

- Jó az, ha hatra átmegyek hozzátok? 

- Várunk - felelt meg egy igennel.