Nincs szükség köszönetre (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

※Nyolc※

Hamar eljött a másnap. Wei Ying este hat után néhány perccel csengetett Lan Zhanék lakásába, és mintha erre vártak volna, az ajtó rögtön kinyílt. Lan Sizhui nyitotta ki. Szemei szikrázó csodaként nézték Wei Yinget, nagy mosollyal. 

- Wei-gege! 

- Szia, Sizhui - integetett, viszonozva Sizhui mosolyát. 

- Sizhui! - szólt rá a közeledő Lan Zhan. - Engedd bejönni. 

- Ó! - kapott észbe Sizhui, és bólogatva totyogott pingvinként arrébb. 

- Elnézést - szabadkozott Lan Zhan. 

- Semmi - legyintett Wei Ying, és bement, becsukva maga mögött az ajtót. Levette vékony, vörös pulóverét és felakasztotta, aztán belebújt a Lan Zhan által elővett szürke papucsba, és beljebb ment a nappaliba. - Komolyan, Lan Zhan, ez ijesztő - nézett körül. 

- Hm? 

- Az, hogy gyerek mellett ilyen tisztaság uralkodik a lakásban!  Letennéd a padlóra az ételt és anélkül tudnám pálcikával megenni, hogy egy porszem vagy piszok rákerülne!

- Hm - bólintott aprót Lan Zhan. 

Lan Sizhui Wei Ying mellett termett és a kezét kezdte húzni. 

- Wei-gege, Wei-gege! 

- Hm? - nézett le rá Wei Ying. - Mit szeretnél? 

- Sizhui! - szólt rá erősen, de nem felemelve hangját Lan Zhan. Lan Sizhui megtorpant és apját figyelve elengedte Wei Yinget. 

- Bocsánat - motyogta Sizhui. 

Wei Ying félig felvont szemöldökkel nézett felváltva apa és fia között. 

Letelepedtek a kanapén. Sizhui középe ült, a Wei Ying és Lan Zhan két oldalt. Sizhui érintés nélkül csacsogott Wei Yingnek, és néhány rajzát is megmutatta. Wei Ying figyelt és helyeselt ahol kellett. Leginkább csak azt tudta mondani, hogy szuper és érdekes, így arcával mutatta ki érdeklődését ahhoz, amit nem értett. Sizhui elmagyarázta a mesehősöket, Wei Ying el is fogta, de már rég nem követte, így csak lépést tartani próbálni tudott. Nem unatkozott, és valóban, Sizhui élénk ifjú, remek személyiséggel, színes fantáziával, és fogékonysággal. Mellesleg kicsit meglepődött, hogy Lan Zhan tévét tart otthon, amin hagyja is mesét nézni Sizhuit, de lehet azért van tévéje, mert üzletemberként néha híradót néz, vagy valami unalmas műsort, amit Wei Ying az idősek otthonában, demensként se nézve meg. 

Sokadik rászólásra, amikor Lan Sizhui eltűnt a szobájában megkeresni egy mesekönyvet, Wei Ying őszintén megkérdezte: 

- Lan Zhan, zavar az ittlétem? Csak mert elmehetek, ha igen - mondta komolyan nézve a férfira. 

Lan Zhan nem leplezte zavartságát.

- Szó sincs ilyenről - szólalt meg Lan Zhan. 

-  Ha szó sincs ilyenről, miért van az, hogy amióta betettem ide a lábamat, furcsán feszült vagy? Látom, Lan Zhan, ne tagadd le! 

Lan Zhan rövid ideig hallgatott, mint aki megrágja szavait, és nem akarja kiköpni. 

- Sizhui - mondta végül csöndesen. 

- Mi van vele? - vonta fel szemöldökét Wei Ying. 

- Nagyon közvetlen veled. 

- És? - várta a megvilágosodás részét Wei Ying, de Lan Zhan nem folytatta, csak idegesen nézett. Aztán Wei Yingnek leesett. - Lan Zhan - hüledezett Wei Ying -, azt ne mondd, hogy azért tiltottad annyira, hogy rajtam csüngjön Sizhui, mert azt hitted, hogy ellenérzéseim vannak felé? 

- Megfordult a fejemben - vallotta őszintén Lan Zhan. 

- Istenem! Dehogy! - védekezett. - Lan Zhan! Tényleg ilyen embernek gondolsz, hogy ilyet tennék? 

Lan Zhan lesütötte szemeit. 

- Gyakran fordul elő, hogy a felek között valakit zavar a gyermek létezése - mondta halkan. 

Wei Ying összefonta karjait és összevonta szemöldökkel nézett Lan Zhanra. 

- De nem engem! - biztosította. - Sizhuiii! - kiáltott utána a gyerekszobába. Pillanatokon belül jött is, kezében a könyvvel, és megállt, nem messze tőlük. 

- Igen, Wei-gege? 

- Sizhui, mit mond Micimackó? 

Lan Zhan kíváncsian várta, ebből mit akar Wei Ying kihozni. 

- Szeretem a mézet - válaszolt készségesen Lan Sizhui. 

Wei Ying fejét rázta. 

- Nem, nem, nem! Nem ez! A másik!

Sizhui arca eltorzult az erős gondolkodástól, aztán elmosolyodott a válasz megtalálásától. 

- Gondolj, gondolj, gondolj! 

Wei Ying összecsapta tenyereit. 

- Pontosan! - kiáltott fel. Lan Zhan felé fordult. - LAN ZHAN! Látod, vagyis hallod. Gondolj, gondolj, gondolj. Gondolkodj! Olyan helyes fejed van, ne szennyezd a belsejét ilyen haszontalanságokkal. 

Lan Zhan szemei tágabbra nyíltak, ajkai résnyire, aztán rendezte vonásait, és hümmögve bólintott. 

- Ígérem, nem fogom - mondta. 

Ezután végre nyugodtan és békésen telt az idő, nem mellesleg tartalmasan. Lan Sizhui kiélhette csimpaszkodását, és miután apja nem szólt rá, mert Wei Yinget nem zavarta, Wei Ying lábszárán csimpaszkodott. A két felnőtt egymás mellé került a harmadik személy hiányától a kanapén. Wei Ying elkezdte az egyik mesét felolvasni a mesekönyvből, valódi átéléssel, tökéletes hangsúlyozással, amitől a lapos részek is domborulatokká váltak.  

Wei Ying a mese felénél járt, amikor hirtelen Sizhuinak eszébe jutott valami, ami szeretne megmutatni, ezért elengedte Wei Ying lábát, felpattant és szobájába sietett. Wei Ying Lan Zhanhoz fordult és kicsit közelebb ült hozzá, és feljebb emelte a mesekönyvet. 

- Lan Zhan, van egy kedvenc részem a történetben! 

Lan Zhan Wei Yinget figyelte, és várt, hogy kiderüljön, mi az. 

- Ez az - mondta Wei Ying komolyan, szórakozás nélkül, és Lan Zhan szájához hajolt. Lan Zhanon egy pillanatig döbbenet futott át, aztán engedte, hogy a kellemes érzés elárassza. A puha ajkak tizenhárom éve nem találkoztak, mégis ugyanúgy illettek egymáshoz, mint akkor. 

Lan Sizhui visszatért, kezében egy rajzzal. Összevont szemöldökkel ingatta fejét, hogy ez bizony nem jó. 

- Társaságban nem illik súgdolgózni! - szidta meg a két férfit, akiknek a fejük búbja a könyv mögött túl közel van egymáshoz. 

Wei Ying nevetve engedte le a könyvet és távolodott kicsit el Lan Zhantól. 

- Ezer bocsánat a súgdolgózásért - nézett Sizhui felé. - Ami egyébként súgdolózás - tette hozzá alig hallhatóan. 

- Sizhui - szólalt meg Lan Zhan. Kivette Wei Ying kezéből a könyvet. - Kérlek, vidd vissza a szobádba a könyvet - nyújtotta oda neki -, és válaszd ki a három legkedvesebb rajzodat, hogy megmutasd Wei-gegének. 

Lan Sizhui átvette apja szokását, hümmögve bólintott a könyv átvétele közben, aztán nagy izgatottan megint szobájába sietett. 

Wei Ying kérdésre fordult Lan Zhan felé, hogy még be sem fejezte a mesét, de megszólalni már nem volt ideje. Lan Zhan egyik bal kezével derekánál húzta közelebb magához Wei Yinget, másik kezével óvatosan érintette arcát, miközben ismét csókban forrtak össze. 

- Cseles - dicsérte meg Wei Ying, mikor lélegzetvételnyi szünetre elváltak ajkaik.