Nincs szükség köszönetre (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

※Kettő※

A kiállításmegnyitó délelőtt kezdődött, és bár a festőnek nincs akkora neve társai között, nagy lehetőséget látva benne, megszavaztak annyi bizalmat a képeinek, hogy úgy kezelték a megnyitót, mintha koruk legnevesebb művészéről lenne szó. 

A galéria teremről teremre más-más színt viselt, ahhoz illően téve be mind a huszonhárom festményt. Nagy felhajtás, sok látogató, nagy végeredmény. Lan Zhan szokásosan öltönyben ment, fehér színt választva. Mellette Lan Sizhui világoskék rövid ujjú ingben és rövid gatyában ment. Csendben, de érdeklődően figyelt mindent és mindenkit, a képektől kezdve az emberek ruháját, furcsa kiegészítőket és néhol sajátos hajkoronákat a nők részéről. 

Wei Wuxian képei valósággal élnek, izzanak, és pulzálnak. Mindegyik kép másmilyen, más jelentéssel, és mindegyik kép olyan jelentéssel bír, amit a nézője lát. Wei Wuxian nem gyümölcsöket vagy gyönyörű tájképeket vetett vászonra látás alapján. A legelső kép, ami a Mosoly címet viseli, egy fejet ábrázol, aminek csak a száját látni, mert szemei vonalánál, belelógva a szájához, centikkel az álla alá, megtörött maszkok takarják. A bal oldali mosolyog, ahogy a maszk szeme is boldognak néz ki, mégis fekete könnycsepp gördül le róla. A jobb oldali maszkon több törésvonal látható, és az azon lévő száj lefelé hajlik, szomorúan, ámde a szeme, csak a bal oldalinak, boldognak néz ki, szinte már mosolynak, és nem folyik rajta könnycsepp. Az egész kép groteszk. A rajta lévő ember hófehér, tiszta bőrrel, sebek nélkül, csak árnyékolva van rajta némi szürke, amit a vörös és sötétlila maszkok kihangsúlyoznak. Háttérben a feketeségbe és sötétvörösbe lávaként törnek a kriptába illően gyászos, de szellemidézéshez izgalmas izzó villanások. Horrorba illő és egyszerre lenyűgöző, ahogy a vörös és a lila, amik egyáltalán nem illenek alapból össze, a festő megtalált az aranyközéputat, amiből tökéletes összhang virágzott örökéletűen. 

Mindegyik kép sajátos, legtöbb sötét hangulatú, sok vörössel, lilával, feketével és még több vörössel. Annyi igazság létezik, ahányan meglátják. Mindenkinek mást tükröz. Lan Zhan elismerte, valóban remek festő, és bár a színek néhány kivétellel ugyanazok, mindegy kép mást, egyiket sem lehet összekeverni a másikkal. Meglepetésére, a legnagyobb kép, ami a legegyszerűbb, kitűnik mindközül, és nem a mérete miatt, és nem is azért, mert egy egész falat és termet kapott. Lan Sizhui apja mögé bújva nézte a sötét képeket, ijesztőnek találta. Ám az utolsó terembe érve, előbújt mögüle és ámuló tekintettel nézte a fényt árasztó képet. Egy egész domb, tele rengeteg hófehér és szürke, néhol fekete nyuszikkal. Az ég kristálytiszta, a nap a legmagasabb pontján jár. Az ecsetvonások könnyedsége valósággal látható, és a türelem, ahogy a megszámlálhatatlanul sok nyuszi itt, ott és amott, mindenhol ott vannak, tökéletesen kidolgozva a fűben és a sziklákon. Lan Sizhui megpróbálta megszámolni a nyuszikat, de azok mintha elugrálnának, mindig elakadt.

- Ez tetszik a legjobban! - szólalt meg csöndesen, de erőteljesen an Sizhui. 

- Mm - bólintott egyetértően Lan Zhan, nem szakítva el tekintetét és a képről. - Nekem is. 

Pár perccel később, Sizhui diszkréten meghúzta Lan Zhan kezét. Lan Zhan lenézett, mire Sizhui az ajtó felé nézett sietősen. Lan Zhan szavak nélkül is megértette fia nézésének jelentését. Kikísérte a mellékhelyiségig, ahova, Sizhui kérésére, egyedül ment be elintézni fiziológiás szükségletét, mert már úgy gondolja, elég nagy hozzá, és ezzel szeret büszkélkedni a maga csendes, természetes módján. 

Lan Zhan méterekkel előrébb ment, ahogy azt megmondta fiának is, hogy ne zavarjon fölöslegesen helyet annak, aki tényleg arrafelé menne. Közben elintézett egy telefonhívást bátyjával a hétfői értekezlet időpontjának átrakásáról. Percek teltek el, mire befejezték a telefonálást és Lan Zhan lerakta, de Lan Sizhuinak nyoma sem volt. Még több perccel később, az emberek jöttek ki és be, de Sizhui nem. Lan Zhan kezdett aggódni, már éppen indult ellenőrizni, mi történik bent, amikor apó termetével előjött Sizhui, visszafojtott nevetéssel. Lan Zhan nem arról híres, hogy gyakran és könnyen nevet, kevés dolgot tart szórakoztatónak, ezt beismeri, de abban egészen biztos, hogy a mellékhelyiségben semmi vicces nincs, ami okot ad Sizhuinak rá.