Nincs szükség köszönetre (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

※Kilenc※

Wei Ying ismét áldozata lett a munkának, és már napok óta nem mozdult ki műterméből. Mindene festékes lett, kivétel a padló, aminek nagy részét friss újságpapírok borított. Megszállta az ihlet. Miközben festett, bár szemeivel látta a végeredményt, gondolatai sok másik elágazásba futva nyomták belülről fejét új képekkel, amiket miközben az aktuális művét festette, tudós embernek érezve magát próbálta bent tartani fejében, elsőtől az utolsó ecsetvonásig, a legenyhébb és legmélyebb színárnyalatokig. Telefonját kikapcsolta, ajtót bezárta, és ha égne a ház, ő akkor sem hagyja abba a festést. Ugyanakkor ezúttal nem alvás nélkül töltötte nappalit és éjjeleit. Hozott magával otthonról párnát és takarót, hogy késő éjjel álomra hajtsa fejét. Két napja maradt minden fejében lévő színt vászonra vetni. Luo Binghe, a hónap közepén járva, mert lejárt a két hét az akkori falon lévő festményeknek, előre hozta Wei Wuxian kiállítását, ahelyett, hogy új művészek munkáit tenné ki a következő hónap elejéig. Wei Yingnek ezzel nem volt problémája, még csak izgulnia sem kellett, hogy nem tud mit kirakatni a kávézóban. Ránézésre megszámolni nem lehetett, mennyi kép dől egymásnak a falnál és várakozik a polcon. Wei Ying tudta, hogy mit akar. Tudta, melyik képeket szeretné a falakon tudni, ehhez pedig kellett még dolgoznia, hogy mindegyik megszülessen. 

Sötét ruháit harmóniában pöttyözte fehér és kék, piros és nem láthatóan fekete festék. A vásznon a vonalak szemkápráztató életre keltek, ahogy a finom és durvább ecsetvonások íratlan történetté szövődtek, mindezt a legtávolabb maradva a valóságtól, Wei Ying fejébe pillantást nyerve. 

A kiállítás előtti este, Luo Binghe emberei elmentek Wei Wuxian műterméhez, és elhozták a kiállítandó festményeket. Wei Ying egy kis időre megpihenhetett. Lakásában a kanapéra dőlt, és felhívta Lan Zhant. Este hét volt, apa és fia már bizonyára vacsoráztak, de ha mégsem, legrosszabb esetben visszahívja. De nem volt rá szükség, másodperceken belül felvette, és nem úgy tűnt, hogy zavarja. 

- Wei Ying - mormolta Lan Zhan. 

- Lan Zhan! 

- Befejezted a képeket? - érdeklődött Lan Zhan. 

Ez megmagyarázza, miért nem törte rá az ajtót nagy aggodalommal és nem hívta telefonon. Direkt nem zavarta a munkájában, a kiállításra való tekintettel. 

- Sosem fejezem be - nevetett. - De a kiállításra a képeket, igen. Legalábbis a következő hétre. Hetente cserélődnek a képek, de már rengeteg kész van ahhoz, hogy ne legyek rohanásban az idővel. 

- Mn. 

- Ó! - jutott eszébe. - Lan Zhan! Lan Zhan! 

- Igen? 

- Lan Zhan! Muszáj lesz elmenned megnézni a képeimet! Nagyon fontos! - erősített rá. 

- Hm. Elmegyek - ígérte Lan Zhan. 

Wei Ying nagyot ásított. 

- Én meg azt hiszem, aludni megyek el - motyogta. Lan Zhan szidalmazó hümmögésére Wei Ying gyorsan tisztázta magát a kimondatlan vádak alól. - Ezúttal aludtam elvonulásom alatt, esküszöm! - tette szívére kezét. - Csak tudod, amíg nem lettem kész, nem tudtam teljes nyugalomban aludni, nehogy ébredés után elfelejtsek egy ecsetvonást - magyarázta szenvedélyesen. 

- Menj aludni - utasította gyöngéden Lan Zhan. - Pihend ki magad. Rendesen - egészítette ki. 

- Lan Zhan - szólalt meg álmosságtól csöndesen. 

- Hm? 

- Ugye nem tervezel újra házasodni? - kérdezte a semmiből. Nem tudta, honnan jutott eszébe, és gondolkodni se gondolkodott rajta, csak kimondta.

- Csak ha Wei Ying is akarja - felelte nyugodtan. 

Wei Ying szélesebb mosollyal fojtotta magába kuncogását. 

- Megfontolom - mondta végül. - Végül is - dőlt oldalára -, elég jó parti vagy - elmélkedett hangosan. - Helyes vagy, a csekkek miatt nem aggódnánk, lesnéd minden kívánalmamat, főznél rám, gyakran szexelnénk... és talán nyuszikat is nevelnénk - játszott lustán a gondolattal.  

- Hm. Legyen így - mondta Lan Zhan, és Wei Ying kihallotta belőle az izgatottságot. 

- Meddig érvényes az ajánlat? - kérdezte Wei Ying. 

Lan Zhan nem felelt rögtön. 

- Amíg szükséges. 

- És ha idős korunkban is még gondolkozom rajta? 

- Nem bánom, ha ez azt jelenti, hogy Wei Yinggel öregedhetek meg. 

Wei Ying nem könnyen pirul el, de attól a mondattól az lángra kapott. 

- Lan Zhan, te tényleg szégyentelenebb lettél nálam! - viccelte el, de valójában jólesett és zavarba ejtette, hogy valaki, aki Lan Zhan, azon gondolkozik komolyan, hogy vele, mellette idősödne meg. 

Wei Wuxian új képei miatt a Shizun kávézó a szokottól is telibb volt, és kint, az üzlet mellett is sor gördült. Wei Yingnek meghagyták, hogy soron kívül bemehetek, aki karon ragadva Lan Zhant, bevitte magával őt is. Nem ültek le sehova, rendelni se rendeltek, csak végignézték a képeket, amik egytől egyik remekművek lettek. Azonban Wei Ying nem azok miatt akarta, hogy Lan Zhan eljöjjön. Szemeivel egy bizonyosat keresett, és mikor megtalálta, odasietett, intve Lan Zhannak, hogy jöjjön. Lan Zhan készségesen követte, aztán megállt Wei Ying mellett, aki visszafogott hangerőjű tádámmal a fal felé mutatott. 

Lan Zhan arcán alig látható görbület jelent meg rövid időre, bárki azt hihetné, hogy enyhe izomrángása van. Pedig az egy hamisítatlan mosoly volt. Wei Ying elégedetten fonta össze karjait és húzta ki magát. 

- Na? Na? Na, mit gondolsz? - bökdöste vállával Lan Zhant. 

A festmény nem nagy, különlegesnek se lehet mondani a tartalmát, semmi elvont vagy absztrakt vagy groteszk. Mégis, magával ragadó festmény lett, ami mintha a mennyek könnyed fénye járna át és világít meg. Kék ég, némi bárányfelhővel, és egy mező, aminek a jobb oldala megszámlálhatatlanul sok fehér és szürke nyuszival van tele, kicsikkel és nagyokkal egyaránt. Aztán bal oldalon, a saroknál, egy szürke, kicsit mohás szikla, aminek az árnyékában három nyuszi áll; egy nagy fehér, egy kis fehér, és egy nagy, de picit a fehérnél kisebb fekete. 

- Ezt dicséretnek veszem - vigyorogta Lan Zhan arcára nézve. Aztán mosolyra csukta száját, hogy mesére nyithassa: - Gondolkoztam rajta, hogy Wei Nyusziant nagyobbra csinálom Nyúl-Zhannál, hogy legalább festményen legyen meg az öröm, hogy magasabb vagyok nálad, de végül maradtam a sötét valóságnál - sóhajtotta a végét. - Sizhuinál nem kellett azon törnöm a fejem, hogy Siznyuli mérete mekkora legyen - nevetett fel halkan. 

- Gyönyörű - szólalt meg határozottan Lan Zhan, Wei Ying felé nézve. - Gyönyörű - ismételte, de a második gyönyörű kétértelműen csengett. 

- Nos, örülök, hogy tetszik - mondta Wei Ying. - Ugyanis egy hét múlva a tiéd!

Lan Zhan zavartan nézett, ezért Wei Ying folytatta. 

- Minden képem egy hétig marad - magyarázta Wei Ying. - Közben aki akarja, megveheti őket. Ezt a képet viszont tényleg csak mutatóba adtam. Nem eladó. Persze csak, ha elfogadod - tette hozzá gyorsan. 

- Elfogadom - vágta rá Lan Zhan. 

Wei Ying elégedetten bólintott.

- Remek! - csapta össze kezeit. - Most, hogy ezt tisztáztuk, indulhatunk.

Lan Zhan kérdőn nézett rá. 

- Hova? 

Wei Ying szemeimben huncutság csillant, amit széles mosolya is tükrözött. 

- Randizni! - jelentette ki.