39

1.2K 41 1
                                    

*1 nappal később*

Itt állunk az állomáson és én még mindig a tegnap történtein rágódom. Gyorsan összefoglalva: Sajnos senki nem sérült meg és ez az egész Mardekárt lelombozta. Viszont ami még kiakasztóbb volt, hogy Harry konkrétan lekapta Dracot. Nyilván utána a szőkét erősen kellett fogni, hogy ne tegye föld alá Pottert de azért kiakasztott. És ezt még megborsozta az, hogy rá kb 30 percel Blaissel úgy nyalták egymást mintha itt lenne a világ vége. De, hogy vissza térjünk a jelenbe. Valószínűleg úgy néztem ki mint valami analfabéta ahogy csak bámultam magam elé.

-Kincsem jól vagy?-tette vállamra kezét a szőke.

-Mi? Ja, persze.. Persze..-bólogattam és próbáltam valami mosoly félét erőltetni az arcomra.

-Ha tegnapi dolgon rágódsz akkor engedd el mert ha nem tudod elengedni akkor nekem is újra előfog jönni az a pillanat.-hirtelen a feje eltorzult a undortól majd megrázta magát.

-Draco.. Láttam ahogy lekap Harry KIBASZOTT Potter utána pedig láttam, hogy a totál heteronak vélt barátom majdnem lenyel egy FIÚT!-csapkodtam a kezemmel idegességemben.

Hála az égnek megérkezett a vonat ezért egy idegig arra koncentráltam, hogy legyen helyünk. Szerencsétlenségemre túl gyorsan találtam egy üres fülkét így újra vissza furakodtak a tegnap emlékei. Erre még rátett egy lapáttal, hogy nemsokára megérkezett Blaise.

-Gerlepár!-biccentett és egy szó nélkül ledobta magát Dracoval szembe.

És itt következett be az a pillanat ami teljesen betette nálam a kaput. Megérkezett Harry is majd leült Zabini mellé.

-Ha hosszasan akartok egymás szájában keresni valamit kérlek szóljatok és én már el is mentem felkötni magam..-fintorgott az undortól Draco.

-Nekünk meg az Amyvel való andalgásod gyomorforgató..-feleselt a Griffendéles.

-Most lett belőled elegem!-a szőke felállt volna de kapcsolt az agyam és elfeküdtem a széken így a testem egy része lábain pihent.

Úgy nézett rám mint egy 5 éves akinek elvették a játékát épp ezért bevágta az áldurcát.

-Ha már ész nincs erő legyen..-Harry csak azért sem hagyta abba.

-Potter.. Ha nem fogod be elengedem és akkor nem lesz jó világ.-elég nehezen lehetett a fortyogó szőkét vissza tartani.

-Ebben viszont egyet értek Amyvel, Malfoy szava álltalában nem csak üres fenyegetődzés. És bárhogy nézzük nem vagytok egy súlycsoport.-bólogatott Blaise.

-Csak nekem van pár előnyöm. 1, nem fekszik senki az ölembe 2, van egy kevés harci tudásom és ezt nem is tagadhatjátok. Egyértelmű, hogy ki nyerne.-dőlt hátra.

Szerintem a szőkének itt kattant el az agya teljesen. Megfogott és feltolt mint valami rongybabát majd megkísérelte az eljutást Harryhez de kezénél fogva visszarántottam és lovagló ülésben elhelyezkedtem az ölében.

-Nyugi van szépfiú.-simítottam végig mellkasát.

-Először is kérem a csókomat.-vigyorgott.

-Milyen csókodat drága? Szerinted megérdemelsz bármiféle csókot?-húztam az agyát.

-Vagy a csók vagy föld alá kerül Potter.-nyomta orrát az enyémnek és keze lassan szoknyával fedett fenekemre csúszott.

Tekintetem rózsaszín ajkaira vándorolt amit enyhén be is harapott. Lassan közeledtem felé majd magamévá tettem mézédes ajkait. Kezem végigcsúszott izmos mellkasán majd nagynehezen elváltam tőle.

Barátság extrákkal [Harry Potter fanfiction] (+18)Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora