-𝐀𝐧𝐠𝐞𝐥 & 𝐃𝐞𝐦𝐨𝐧-

Chapter Eighteen: My mind

>>Bevezetés<<

Belefájdult a fejem a pillanatba.Tudtam hogy az lenne a helyes döntés ha eltolnám magamtól, de valami nem e világit éreztem.Egy pillanatra elnyomtam magamtól Anpu-t.Tudni szeretnék egy pár dolgot.

— Anpu...Miért teszed ezt? — hunytam le a szemem.

— Nem hinném, hogy emlékeznél rám, de én jól tudom, hogy ki vagy.Gyere velem. — fogta meg a kezem, és magával húzott.

A hosszú folyosón keresztül is a kezemet markolta.Mintha nem akart volna elveszteni engem.De mégis miért?Minél erősebben szorította a kezem, annál jobban fájdult meg a szívem, de valamiért nem félek.

Anpu bevitt a szobájába.Hasonló a Luciferéhez, csak itt világosabb van, ami feltöltött energiával.Anpu leült az ágy szélére, amíg én élveztem a világosságot.Rápillantottam, és láttam rajta, hogy készen áll a beszélgetésre.

— Szóval? — fordultam felé érdeklődve.

— Mint jól tudod, az ember miután meghal, elveszti az emlékeit.Az angyalok és a démonok is egyaránt.Viszont velem ez nem történt meg. — hajtotta le a fejét.

— Ezt hogy érted? — mentem oda hozzá, majd pár centire tőle, megálltam.

— Kicsik voltunk, a szüleink nagyon jóban voltak egymással.Szinte minden nap meglátogatták az édesanyáink egymást, hogy megigyanak egy kávét, és beszélgessenek.A legtöbb alkalommal, te is jöttél.Még mindig, ugyan úgy emlékszem arra a pillanatra, amikor édesanyád lába mögül rám néztél, és rám mosolyogtál.Az óta a nap óta, szinte mindig együtt voltunk.Együtt mentünk főiskolára, és együtt is szerettünk volna dolgozni, egészen addig a napig, amikor bejelentetted, hogy beleszerettél valakibe. — mélyült el a hangja.

A szobába szinte azonnal beborult a sötétség, de továbbra sem féltem.Hallgattam Anpu-t, és a múltamat.

— Hihetetlenül féltékeny lettem, ugyanis nem tudtad, hogy szerelmes voltam beléd.Másnapra pedig teljesen elborult az agyam.Át mentem hozzád, hogy bevalljam mit érzek, de elkéstem.Nem vettem észre időben, de a szerelmed kezei által meghaltál.Egy sorozatgyilkos volt.Összezavarodtam.A fiú rám nézett.Az arca csupa vér volt.Bosszút akartam állni, de amikor a szemeibe néztem, magamat láttam.Rájöttem, hogy ugyan ezt tettem volna veled, mint ő.Majd megöltem.Azután pedig felhívtam a rendőrséget.Bevallottam, hogy megöltem egy embert, és hogy van még egy hulla a házban.Miután ezt megtettem, megfogtam egy kést, hogy öngyilkos legyek, de mielőtt a kés átszúrta volna a húsom, megjelent valaki előttem.Lucifer volt az.Megkérdezte tőlem, hogy biztosan öngyilkos szeretnék e lenni, mire mondtam, hogy nincs más választásom.A beszélgetésünk egészen addig zajlott, hogy odaígértem neki a lelkem, cserébe ő visszahoz téged.És mire ráeszméltem, itt kötöttem ki.Nem értettem semmit.De amikor idekerültél, rájöttem, hogy milyen alkut is kötöttem Luciferrel. — temette a tenyerébe az arcát.

Rezzenéstelen arccal néztem rá.Mostmár értek mindent.Hogy hogyan haltam meg, hogy miért vagyok itt, és hogy miért esett olyan jól Anpu közelsége.Őszintén, megnyugodtam.Mert tudtam, hogy nem azért vagyok itt, mert merényletet tettem Isten ellen.Elmosolyodtam, mire Anpu furán nézett rám.Nem foglalkoztam vele, csak leültem mellé, és a kezére tettem a kezem.

— Sajnálom Anpu, hogy nem vettem észre, hogy hogyan érzel irántam.Ráadásul, nem kellett volna az orrod alá dörgölnöm, hogy mást szeretek.Ha nem tettem volna, akkor most egyikőnk sem lenne itt, és boldogok lehetnénk. — könnyesedett be a szemem.

— Én vagyok az aki bocsánat kéréssel tartozik.A saját önző vágyaim vezéreltek, és nem vettem figyelembe, hogy te mit szeretnél. — szorította meg a kezem.

Elmosolyodtam.Igazam volt.Egy démon is lehet kedves, és meg lehet őket váltani.

Nem mondtam több semmit, csak bólintottam egyet, majd megpusziltam a kézfejét.Mennyi mindenen mehetett keresztül azért, hogy engem megszerezzen.De sajnos, én már nem lehetek senkié, ugyanis ki kell jutnom innen.

>>Befejezés<<