Thank you!

Így képzelted?

- Ki rohantál innen és..nem is tudom, el csúszhattál a lépcső fokon heverő képtől.. - meredt el keseredetten maga elé Bucky, ahogy az ágy szélén ülve vázolta a történteket. - Mire ki jöttem a szobából már éppen zuhanó repülésben voltál a földszint felé..éppen hogy csak a nevedet tudtam kiáltani. - így már érthetőbb, el se hagytam a házat. Óvatosan a homlokomon lévő sebhez nyúltam, vagyis inkább a rajta lévő kötéshez. - Hatalmas mázli, hogy nem lett nagyobb bajod ebből..vagy legalábbis remélem nem lesz! 

- Köszönöm, Bucky! - fogtam meg fél kézzel az állkapcsát, csakhogy magam felé fordíthassam azt a jeges akvamarin színű tekintetet. Igyekeztem el mosolyodni, annak ellenére, hogy milliónyi kérdés keringett a fejemben épp.

- Lula..én annyira féltem, hogy nem nyitod ki a szemed többé! - kezdtek folyni könnyei, át a kezemen a takaróra csöppenve.

- Nem lesz semmi baj, butus! - eresztettem el egy hatalmas mosolyt. Egy másodperc alatt rántott magához, a lehető legszorosabban ölelve. Elképesztően jól esett ez a fajta aggódás, hiszen így rá cáfolhattam a tudatalattimra és az okoskodására. Ezt a megható jelenetet már csak egy dolog zavarhatta meg. Mivel egész éjjel tartott ez a cécó, így a fel kelő nap sugarai pont a szemembe sütöttek, ezzel ki égetve a retinám, hiába csuktam be őket. - Érted? Minden rendben! - nyomtam egy apró csókot az ajkaira. - Inkább reggelizzünk, mert éhen halok! 

- Kis bélpoklos! - kapott fel, majd ölbe fogva vitt le a konyhába egészen az étkező asztalig cipelve. - Így ni! Legalább már az biztos, hogy nem esel le újra, maximum a székről! 

- Nyá! Hitetlen... - méregettem morcosan. 

- Rántotta jó lesz? - borzolta össze a hajam, akár egy kis állatnak. Bár végül is az vagyok..

- Jó lesz! - vigyorodtam el újra, miközben ő már fordult volna a hűtő felé. Minden olyan gyorsan történt..egy üveg csörömpölés és egy fémes csattanás..mi a rák volt ez?! 

Fel emelve tekintetem Bucky-ra, csak annyit láttam, hogy fém karját feje elé tartva áll. Egy kis folton ki lyukadt a pólója. A hajnal első sugarai játszottak a lyuk által ki látszódó  fémen. A következő pillanatban Buck engem lökött a földre, nekem pedig több se kellett. Egy gyors bukfenc és máris macskaként tudtam bújni a szekrény alá. 

Nem tudom mi történhetett, csak a hangokból tudtam meg ítélni mi folyhat a házban. Egy férfi ordított és valami reccsent ezután, ez se fa volt vagy bútor..fúj! Egy másik üvöltést követően egy ablak tört ki hatalmas csörömpöléssel. 

- Lula! Gyere! - kiáltotta el magát Bucky. 

Gondolkodás nélkül rohantam ki a szekrény rejtekéből, és vetetettem magam a karjai közé. Mire értem kiáltott már egy félig be zipzárazott dzsekiben várt. Így tudott könnyedén el rejteni az anyag alatt, majd fel húzni rajta teljesen. Úgy kapaszkodtam mintha az életem múlna rajta, bár valami ilyesmi forgott kockán. Bár kapaszkodnom kellett, mégis igyekeztem nem fájdalmat okozni a férfinak. 

Valami ponyva zörgés, majd kulcs csilingelés és fel hördült a motor alattunk. Az új pozíciónak hála már nem kellett úgy kapaszkodnom, szépen békésen össze gömbölyödhettem. Ötletem se volt hova megyünk, csak azt tudtam, hogy minél messzebb innen. Az se kizárt, sose látom többé New York utcáit és rettenetesen magas felhőkarcolóit..

Talán már egy óra is el telhetett de mi még mindig úton voltunk az ismeretlenbe. Kezd aggasztani, mi lesz ha ma már meg se állunk?! Mióta meg nyugodtam és alább hagyott a halál félelem, azóta nos..elég éhes vagyok. A további fél órában viszont el nyomott az álom és én újra ott voltam...

Talán most kevésbé ködös a park. De továbbra is éjszaka van itt, és teljesen egyedül vagyok. Merre lehet az öreg ember? Az orra alá akarom dörgölni, hogy nem volt igaza! Hiszen szeret! Más különben nem sírta volna el magát..nem? 

- Lula.. Lula.. - a mellettem jövő fáról szólongatnak. Fel pillantva az öreg nézett le rám mosolyogva, ingatva a fejét szép lassan. 

- Szóval itt vagy! - öntött el egy fajta meg könnyebbülés. A tudatalattim, mi? Miért nyugtat meg vajon ennyire a közelsége? Ha hívő lennék egész biztos azt hinném, magával az atya egy Úristennel van ilyenkor találkám.. - Szeret, és ebben egész biztos vagyok már! - nevettem szinte az arcába.

- Úgy gondolod? - termet egy szempillantás alatt mellettem. - Sétáljunk egyet

Automatikusan el indultam mellette, se kérdés, se semmi. Már elég régóta megyünk csöndben egymás mellett, de nem tudom mit mondhatnék vagy kérdezhetnék..

- Amit csak akarsz, ha gondolod. Hiszen én vagyok az elméd. - nézett továbbra is maga elé mosolyogva.

- Jól van hát akkor...lássuk. Hmm..miért pont egy parkban vagyunk?

- Régen szerettél a szabadban lenni és talán most is, hát ezért!

- Miért van éjszaka? Mostantól mindig, ha el alszom veled fogok találkozni?

- Mert alszol és elég valószínű.

- Oké, miért van köd? Ráadásul kevesebb, mint múltkor? - értünk egy fehér pavilonhoz, amire fel lépdeltünk.

- Mert nem tiszta a kép még.. - fogta meg a homlokom egy pillanat alatt, ezzel fel ébresztve.

- Lu, már azt hittem nem akarsz fel ébredni! - vakargatta a fülem tövét Bucky. Zipzár félig le volt húzva, így ki tudtam lesni. Egy sötét, neon fényekkel meg világított motelnél voltunk, vagyis annak parkolójában. - Kiveszünk egy szobát és holnap folytatjuk az utat. Oké? - igyekeztem bólogatni, hogy fel fogtam. Óvatosan kiemelt a meleg kabátjából és a nedves aszfaltra tett. Semmi kedvem nem volt hozzá, de erőt véve magamon bukfenceztem magam emberré. Minden olyan koszos itt! 

- Ahh, teljesen el macskásodtam már! - emeltem magasba kezeim, óvatos nyújtásokat végezve, amit a csontjaim főleg a gerincem hatalmas roppanásokkal hálált meg. 

- Jobb lett volna ha macska maradsz amíg be nem megyünk a szobánkba..bár mindegy van rá pénzem hisz csak 20 dollár. - nézett fel az egyik neon fel iratra ami pont ezt hirdette. "20$/ szoba".

- Erre nem gondoltam bocsi.. - hajtottam le a fejem bűntudatosan.

- Semmi baj butus cicus! - váltott vidám hangnemre, ahogy fém kezével a fenekembe markolva kezdett befele tolni a recepcióshoz. Hasadt személyisége van, vagy mi a franc ez?! Vigyorog mint a vadalma, hát ez meg őrült! 

- Mi a..

- Csak játszd a szerepet! Átlagosnak kell tűnnünk! - szűrte a fogai közt halkan, továbbra is vigyorogva. Jaaaaaa...így már értem! - Jó estét! Egy szobát szeretnénk ki venni, ha lehet minél hamarabb! - nyomott egy hatalmas cuppanós puszit a fejemre. 

- Estét maguknak is! Azonnal! - a recepciós egy alacsony kövérkés krapek, akinek be húznék egyet amiért ennyire, sokat tudóan vigyorog rám. Egy kacsintás kíséretében amit Bucky felé intézett, el is fordult, hogy egy kulcsot adjon. Némi matatás után elénk is tette a fém darabkát. - Jó szórakozást! Fizetni kijelentkezéskor kell majd. - mért végig akár egy hús darabot, miközben ki hátráltunk a kis helyiségből.

Hamar meg is találtuk a szobánkat a földszinten. Viszonylag otthonos csak lábszag van, bár ebben az országban bármelyik szobában az van..

- Gondolom éhes vagy már, pizza jó lesz? - emelte fel a kagylót. 

- Persze.. - huppantam az ágyra el terülve azon. - Egyébként hol vagyunk?

- Helló! Két pepperonis pizzát kérnék, a Rodeway motel 4-es szobájába. Rendben, köszönöm! - tette le végre a telefont. 

- Hé! Kérdeztem valamit! - dobtam a feje felé egy párnát, bár ő ezt simán el kapta meg se kellett fordulnia. 

- Kansas-ben...Emporia-ban, asszem.. - lépett a fürdőszobába továbbiakban sem nézve rám. 

- Hé - termettem az ajtóban, muszáj volt megnéznem olyan csöndben van itt bent. - Mi a baj? Bucky..