Thank you!

Az elméd egy része

- Uhum! - csókoltam vissza úgy mintha most tenném utoljára. - Akarlak basszus! - sutba vágtam összes felelősség tudatom és tartásom érte, de nem érdekelt. Fel fele a lépcsőn nem egy képet vertünk le amik nagy puffanással és néha csörömpöléssel értek földet. De ez minket pont nem izgatott csak haladtunk a cél állomás felé azaz a hálószobába. Eközben vívtuk a heves csók csatánkat.  

- Istenem, meg őrjítesz! - vetődött velem együtt az ágyra. - Kurvára akarlak, érted?! - húzta le a pólóm újra és gyors, ideges mozdulatokkal ki kapcsolta a melltartóm amit rögtön el is hajított a szoba másik felébe. Pár pillanatig mindent abbahagyott amíg a két kis hamvas dombocskámat csodálta, majd mintha mi sem történt volna tapasztotta össze újra az ajkainkat. 

Perceken át semmi nem történt a csókokon kívül, amit furcsálltam is ki indulva abból, hogy mennyire fel van izgulva. Finoman abba hagyta a csók áradatot és búskomoran nézett le rám azokkal a gyönyörű kék szemeivel. 

- Nem tehetem... - mászott le rólam. Hatalmasra tágult szemekkel figyeltem ahogy görnyedt háttal ült az ágy szélén fél meztelenül. 

- Attól tartok, hogy nem értelek.. - másztam mellé. Finoman próbáltam meg fogni a vállát, de lassan el húzódott a kezem elől. 

- Hogy is érthetnéd?! - túrt idegesen a hajába eszelősen el vigyorodva. Egy kis hang a fejemben azt súgta, hogy fussak amíg csak tudok. De én maradtam. - Bele gondoltál már abba, hogyha véletlenül fel csinállak akkor mi lesz?! Nem dehogy gondoltál bele..

- Hát gondolom meg szülném és-..

- És akkor mi lenne? Élnénk, mint egy kibaszott boldog család?! - egy kisebb szünetet tartott míg ki fújta magát. - Lenne egy félig macska kölykünk aki egy ex bérgyilkos magjából jött..

- Nem vagyok macska! 

- Örülök, hogy a lényeget le szűrted! - állt fel nekem háttal el indulva a szemközti fal felé, ahol először csak támaszkodott pár pillanatig, majd egy hirtelen mozdulattal hatalmasat bokszolt a falba, ezzel egy ökölnyi lyukat ütve rajta. 

Könnyes szemmel rezzentem össze erre a cselekedetére. Komolyan rettegtem, hogy én lehetek a következő akibe lyukat üt. Miután fel eszméltem, egy gyors ugrással nyúltam a pólóm után ami az ágy másik felén a padlón pihent. Fel húztam magamra, majd sietős léptekkel indultam lefele a lépcsőn. Egy le esett képen majdnem el estem, de sikeresen vissza nyertem az egyensúlyom. Pár pillanat alatt húztam fel a cipőm és a kabátom. Már nyúltam a kilincsért amikor lépteket hallottam a lépcsőn. Könnyeimet nyeldekelve léptem ki a csípős hideg utcára. 

- LULA! - hallottam meg Bucky hangját magam mögül. De a világért nem fordultam volna meg, meg állásról pedig szó sem lehet. Haza nem akaródzott mennem, ezért célba vettem a Central Parkot. Egy pár utcával arrébb már nem hallottam Bucky hangját egyáltalán, de még a lépteit se.

Szerencsémre, ma este az összes nyomorult gazember otthon maradt. Szipogva ültem le egy padra a ködös parkban. Arcomat tenyereimbe temettem úgy engedtem meg magamnak a zokogást. 

Egyszerűen nem értettem Bucky-t. Amikor ott volt Steve akkor majdnem csak a kezemet kérte meg annyira nagy szerelemmel volt felém...de szerelem ez egyáltalán? Halálosan meg rémített engem mindenféle értelemben! Hiszen nem rég annyira fel húzta magát, hogy a falat ki boxolta! Meg ahogy beszélt velem vagyis rólam..fájt kegyetlenül! 

- Hosszú napod volt Lula? - hallottam meg egy mély, de nyugodt hangot a két méterre levő padon. Maszatos arcom a hang irányába kaptam, lehetséges lenne, hogy nem vettem észre? Meg eshet. A hang egy néger, kötött sapkát viselő férfitól jött akinek hatalmas barna, boci szemei engem figyeltek egy ideig, majd vissza vezette tekintetét a sűrű fákkal és bokrokkal tele tűzdelt parkra. Távolabbi kezében egy nagy kávés poharat tartott ami bizonyos időközönként a szájához emelt. - Vagy csak szerelmi csalódás? Az ilyen szép lányokkal meg esik! - pásztázta tovább a növényzetet. 

Más esetben el menekültem volna, de ebben a pasasban volt valami kellemes nyugodtság és béke ami a padhoz láncolt és arra késztetett, hogy hallgassam akár egy jól nevelt kis macska.

- Igen olyasmi.. - húztam beljebb a nyakam, egyszerre dúlt bennem a zavarodottság és a fázás. Lehet nem voltam túl melegen öltözve a 10 fokos októberi éjszakához egy farmerdzsekiben. Mit meg nem adtam volna egy meleg kandallóért most! 

- Mi történt? Már ha nem vagyok túl indiszkrét. - ivott egy újabb korty kávét ezzel valószínűleg ki ürítve a nagy poharat, mert a következő pillanatban a padjaink közt el helyezett kukában landolt a papír pohár. 

- Nem az..azt hiszem. - zavartan vakartam meg a tarkóm, majd süllyesztettem vissza a zsebembe a hideg elől. - Csak össze kaptunk egy fiúval, akiről azt hittem szeret, de nyilvánvalóan tévedtem!

- Hmm - nyugtázta a cipőjét bámulva, majd a zsebébe nyúlt amitől én össze rezzentem. Nem itt és nem most akartam meg halni, hiába haldokoltam belül. De mindössze csak egy cigis dobozt kotort elő, abból is egy szálat amit legott rögtön a szájába vett és meg gyújtott. - Ki is mondta a fiú, hogy szeret? - fújta ki a füstöt a kérdésével együtt.

- Nem..igazából csak éreztette velem főleg, ha bár egyszer mintha mondta volna. - nem tudtam eldönteni, hogy mondta-e vagy csak rosszul emlékszem. 

- Kis lány, néha kell hallanunk ezeket a szavakat! Persze éreztetni is kell, hiszen mit érnek a szavak tettek nélkül, de ha még ki mondani se tudja.. - dőlt hátra a padon egy újabb slukkot szippantva. 

- De mi van veled? Hogyhogy itt üldögélsz az éjszaka közepén és tanácsokat osztogatsz a szerelmi bánatban szenvedőknek? - szegeztem neki a kérdéseim inkább, minthogy válaszolnom kelljen erre bármit is, hiszen jól tudtam a lelkem mélyén, Bucky és köztem sose lesz semmi komoly. Hogy is lehetne?!

- Én azért vagyok itt, mert itt kell lennem! Neked. - dőlt előre a térdeire támaszkodva újra, de ahelyett, hogy a növényeket nézte volna inkább a szemeimbe meredt halálosan komolyan nézve, de mégis békésen.

- Mi? Mégis ki vagy?

- Sok féleképpen hívnak..

- Sok féleképp? Mondj egyet akkor! - nevettem fel zavaromban. - Hogy szólítsam kedves uram? 

- A tudatalattid. 

- Mi?

Egy pillanat alatt termettem újra a szürke téglás falú hálószobában. A fehér plafont bámulva igyekeztem össze szedni a gondolataim. Hogy kerülök ide? És mi az hogy tudatalattim? De rohadtul fáj a fejem. Mi ez a fény? Kicsit próbáltam még inkább ki nyitni a szemeim, de csak jobban meg fájdult a fejem. 

- Lula! Istenem, de jó, hogy magadhoz tértél! - huppant le mellém az ágyra Bucky. Könnyes szemmel, de hatalmas mosollyal figyelt. Kezei közé fogta az enyéimet, hideg fém karjától éles fájdalom hasított a testembe amitől fel szisszentem halkan. - Egész éjjel azt vártam, hogy fel ébredj az ájultságból! Bár eléggé meg ijedtem amikor meg láttam, hogy vérzik a homlokod, de várakozás közben, le ragasztottam és kb egy órája cseréltem kötést rajta. - mélyesztette kékségeit az enyémbe. 

- Bucky...mi történt? - nagy nehezen tudtam csak ki nyögni a kérdésem. Rettenetes hányinger gyötört, fül zúgással és fokozódó fej fájással. Életemben először kívántam a halált, olyan rémesen éreztem magam, a zavarodottságról már nem is beszélve.

- Semmire nem emlékszel?