Miért maradnál?

8. fejezet

– Nem szeretnélek elveszíteni – felelte ajakbiggyesztve, huncut mosollyal a szája szélén.

Shen Qingqiu erre felvonta a szemöldökét.

Nem kell drámainak lenni, Bingge!

Meg a palotában hol veszne el?! Oké, ha külön válnának bizonyára eltévedne, de úgysem véglegesen… egyelőre, hiszen a szökését ki kell viteleznie, különben pórul járna. A főszereplővel állt szemben. A világ működése mindig Bingge oldalán volt, egyszerűen minden jól sült el számára a végén, akármiről volt szó. Legalábbis a regényben úgy volt.

Hacsak nem vérengző bestiákat tartott, akik a végét okoznák, nem eshetett baja… Noha Shen Yuan kétségtelenül eléjük menne. Nem halálvágyból, hanem mert az történetben a különböző bestiák voltak a legérdekesebbek. Azonban most itt volt Shen Qingqiuval a „bestia” Bingge képében, akinél egyre jobban úgy tűnt, hogy csillapíthatatlan szomja van a csókolgatására…

– Megnyugtatja ezt a tanítványt Shizun érintése – jegyezte meg Bingge mézédesen, miközben Shen Qingqiu kérdő arcára tekintett.

Engem meg nyugtalanít!

Bár a kézfogásból baj nem történhetett, igaz? Mindössze ki akart kelni az ágyból végre. Alig egy napja ismerték egymást, hacsak nem számította ismerettségnek a regényből való megismerését, mikor a modern világban Shen Yuanként tengette a napjait.

Bingge mégis miért volt ennyire tapadós? Éveken keresztül utálta a mesterét, miért akarná egy másik verzióját? Komolyan, ez kiakasztotta Shen Qingqiut.

– Valóban? Ez a mester megtisztelőnek tartja, hogy Bingge ilyen… felemelően gondol a jelenlétére.

– Természetesen, hiszen Shizunról van szó – mondta Bingge, s felkelt az ágyról, Shen Qingqiut a kezénél maga után húzva.

Shen Qingqiuból egy meghökkent hang hagyta el a száját, amikor az ágyból a másik férfi karjaiba került egy ölelésben. Bingge vállaiban kapaszkodott meg, csukva tartva a szemeit. Egy pillanat alatt a főszereplő körbefonta a derekát karjaival, Shen Qingqiu pedig a nyaka köré tette kezeit a vállairól. Az arcukat egy leheletnyi távolság választotta el egymástól.

Képtelenül hosszúnak tűntek Bingge szempillái. Nem tudta, Bingge mit nézett az arcán, azonban megkönnyebbülés járta át, hogy ezúttal szünetet adott a kissé csóktól repedezett ajkainak.

Mellkasuk annyira egymáséhoz simult, hogy nem tudta eldönteni, hogy az ő vagy Bingge szíve zakatol-e irdatlan sebességgel. Nevetségesen izmos is volt, ez nem a képzelete játéka lehetett. De ezen meg sem kellett lepődnie. Mégiscsak a főszereplő volt. Shen Qingqiu a fejét Bingge vállára hajtotta, és halkan sóhajtott.

A főszereplő forróságot és tiszta erőt árasztott magából, ahogy karjai körülötte voltak, nem engedve a szorításukból. Úgy tűnt, ki akarta élvezni minden egyes percét Shen Qingqiu melegének. Bingge túlságosan is boldog látszott a helyzettől, ami a közelség lehetőségét kínálta fel számára. Shen Qingqiu érezte, hogy a férfi nem akar elválni tőle. Kár, hogy ez nem volt részéről kölcsönös.

– Shizun… – suttogta Bingge Shen Qingqiu fülébe, egyik kezével pedig a mestere fekete fürtjein végigsimított a hátán, mintha megnyugtatásul szolgált volna neki, hogy a kedves Shizun az ő karjaiban van, és nem máshol.

Bingge számára Shen Qingqiunak itt volt a helye. Legalábbis amíg a közelségében tartózkodott, hiszen lennének még módjai, hogy közelebb kerülhessenek egymáshoz, mint a feleségeivel. Azonban a mesterével más lenne.

– Bingge, elengedhetsz – mondta Shen Qingqiu, s felemelte a fejét, megpróbálva távolságot teremteni, de Bingge nem engedte. Szorosabban magához húzta. Még nyöszörgött is, mintha egy kiskutya lenne, akitől meg akarják vonni a törődést.
– Eleget álltunk így, sétáljunk – kérte, megveregetve finoman Bingge hátát az ölelésükben.

Bingge tapadóssága gyógyíthatatlan volt. Mi várt még rá egy ilyen főszereplővel?

– Rendben, Shizun.

A féldémon vonakodva engedte el a mesterét, aki pár lépést tett hátra, a földet bámulva. Shen Qingqiu megvakarta a pirosló nyakát, mielőtt felnézett Binggere, de a vörös szempár már éhesen őt szemlélte, mintha még a mestere érintésére vágyna, hogy megnyugvást hozzon neki. De hogy mitől pontosan, azt Shen Qingqiu nem tudta volna megmondani.

Bingge egy határozott mozdulattal megragadta a másik kezét, aztán maga után húzta, majd kilépve az ajtón, megállt a mesterével szemben.

Úgy néz ki ez a mester, mint egy kisgyerek, akinek fogni kell a kezét, hogy el ne vesszen?!

Habár forrongott belül, igyekezett mellőzni a szúrós pillantását a főszereplő felé. Nem akarná magára haragítani azzal, hogy esetleg az eredeti mesterére emlékezteti. Tudta, az erőviszonyok kiegyenlítetlenek voltak köztük.

– Elengedheted a kezem. Ez a mester nem fog eltűnni mellőled – mondta ki életének újabb hazugságát.

Pedig nagyon szeretett volna, nem akart itt maradni. És ezt remélte is megvalósítani.

Shen Qingqiu nyelt egyet. Mi van, ha ha szökés közben elkapja? Beleborzongott abba, hogy Bingge fejében elkattan valami egyszer, és megkínozza, mint egykoron a kegyetlen eredeti mesterét.

– Ez a helyes válasz, Shizun, mert különben ez a tanítvány nagyon szomorú lenne, ha máshogy vélekednél – szorította meg a mestere kezét, majd gúnyos ártatlansággal elvigyorodott. – De egyébként sem hagynám, hogy a kedves mesterem elvesszen mellettem. Megbecsülöm azokat, akik fontosak nekem.

Bingge az utolsó mondatot majdnem suttogva ejtette ki mély hangján, úgy mintha Shen Qingqiunak szerencsésnek kellett volna éreznie magát, ott lapult a hangsúlyában.

Mitől vagyok fontos neked? Akármit láttál a kardod vagy Meng Mo segítségével, az nem feléd irányult, főszereplő! Te legfeljebb egy napja ismersz személyesen, és máris úgy kezelsz, mint egy meghódítandó jövőbeli feleséget. Vagy mint egy már meglévő feleséget?

Mi ment ennyire félre? Nem igaz, hogy Shang Qinghua szánalmas írása a főszereplőjében így kiütközött. Tisztában volt vele, a béna szerzőnek a jó karakterek írása sem tartozott az erősségei közé sok mással együtt, ám Bingge terén többet várt. Mi történt a jó és szilárd karakterizációval nála? Binggenek meg sem kellett volna fordulnia a fejében, hogy a mesterét a vesztén túl akarja, hiába nem ő volt az eredeti. Pláne, hogy ő férfi volt.

Bingge részéről honnan indult, hogy iránta elkezdett érdeklődni? Shen Qingqiu képtelen volt elhinni, hogy a háremlord a mesterét egy másik világban látta rendesen viselkedni, és azért egyből megkedvelte. Ez egyszerűen hülyeség volt!

– Ez a mester megérti.

Egyáltalán nem értette, hogy őt miért kezeli úgy, mintha bensőséges kapcsolat lenne közöttük. Ráadásul egyre kevésbé értett bármit is Binggevel kapcsolatban.

– Ne húzzuk az időt, sétálni szerettél volna, nem? Engedd meg ennek a tanítványnak, hogy segítsen ebben. Megmutatom neked a legszebb helyeket, Shizun.

Mézesmázosan hangzott, ahogy elbűvölő mosollyal mondta, és lelkes tekintettel, mintha pusztán az boldoggá tenné, hogy segítséget nyújthat Shen Qingqiunak.

– Természetesen – Shen Qingqiu bólintott, s elindultak lassú léptekkel, azonban a keze továbbra sem volt szabad Binggenek hála. – Elengedheted a kezem, tudod, hiszen itt maradok.

Shen Qingqiu rosszalló pillantást vetett Binggere, megpróbálva kicsikarni magából egy udvarias mosolyt.

– De én azt nem akarom, elvégre fáradt vagy még, Shizun. Mi van, ha észrevétlenül összeesel? Hogy vigyázhatnék rád, ha nem érzem legalább a te kezedet az enyémben, hogy tudjam, itt vagy mellettem?