Real me /Jikook ff./

36. Rész

Jungkook szemszöge.

- Nem gondolod hogy beszélni kellene Yoongival? - fordul felém Tae, ahogy Jimin apró, köntösbe bugyolált valója eltűnik a lépcsőnél hogy a szobámba baktasson, ahol lefeküdni készül. Azt mondta álmos, de mindhárman tudtuk hogy ez hazugság, mégsem kérdőjeleztük meg Őt, csak hagytuk hogy azt tegye amit szeretne. Már másfél hete, mióta Yoongival találkozott azóta ilyen nyomott hangulatú, s bár az első napokban még igyekezett palástolni ezt, mostanra eljutottunk oda, hogy csak a rá való tekintettel nem faggatjuk Őt. Na meg úgyis tudjuk hogy ki miatt ilyen, és bár megtudnám fojtani amiért így viselkedik Jiminnel, hajlok arra amit Taehyung mond, mert már nehezen viselem hogy a kis, mindig boldog Picurom, ennyire el van keseredve.

- Agyalok rajta. - válaszolok felsóhajtva, miközben ujjaimat végig futtatom a tincseim közt és hátra hajtom a kanapé támlájára a fejem. - Csak kételkedem benne, hogy egyáltalán beszélne velem.

- Neki is fontos Minnie, így biztos hogy hajlandó lenne veled beszélni mégha te nem is vagy a kedvence most.

- Én sem bírom Őt. - mormogom vissza, mire Tae csúnyán néz rám válaszképpen. Tudom, hogy nem tetszik neki, de ettől még nem fogok hazudni. Idegesít a puszta jelenléte is Jimin körül, tekintve hogy tudom hogy érez, így érthető szerintem hogy miért nem a szívem csücske most.

- Ez most igazán nem lényeg.

Tudom, hogy igaza van. Most nem számít más csak Jimin, így kelletlenül ugyan, de bólintva értek egyet az öcsémmel.

- Szeretnéd, hogy áthívjam? - TaeTae már a kezébe is kapja a telefonját, hogy ha igenlő választ kap, akkor bevethesse azt. - Minniet meg elcsalom, mondjuk egy sétára. - dobja fel az ötletét, és bár nem igen van kedvem Yoongihoz, de belemegyek, mert egyszerűen magamtól képtelen vagyok már megvígasztalni Jimint. Tudom, hogy nyomja a lelkiismeretét ez az egész, az meg csak ráadás volt hogy az elmondása szerint Yoongi nem is leplezte az érzéseit, s nyilvánvaló volt hogy rosszul is esik neki, és hogy velem sincs túl jó véleménnyel. Ezért egyáltalán nem is csodálkoztam, hogy Jimin maga alatt van. Őszintén szólva jobban meg lennék döbbenve, ha hidegen hagyta volna a téma.

- Legyen így akkor. Szeretném mielőbb vissza kapni a mosolygós szerelmem.

Elhúzom a számat, Tae pedig kedvesen rám mosolyog, amit gondolom a Jiminre tett jelzőm váltott ki.

- Minden rendben lesz, Kook.

Idegesen járkálok össze-vissza a nappaliban, miközben várom hogy Yoongi betoppanjon végre. Jimin és TaeTae nagyjából tíz perce mentek el, mert bár azt hittük könnyű dolgunk lesz Jiminnel, Ő tudat alatt sem volt partner a tervünkben. Mikor az öcsém felvetette neki a séta lehetőségét, egyből visszakozott azzal, hogy nincs kedve, de miután Taehyung bevette az aduászát és kiskutyás szemeket meresztett a szöszimnek, már nem volt ellenvetése. Aztán viszont az volt a gondja, hogy én miért nem tartok velük, s mivel hihető hazugság nem jutott eszembe, így ezt is Tae oldotta meg, aki azt találta mondani hogy személyes ügyről van szó, amit nem akar előttem kivesézni. Ez is kicsit sántikált, ugyanis mi mindent megbeszélünk egymással, de Jimin végül ezen nem akadt meg. Minden esetre az indulási időpontjuk kicsit csúszott, így már nagyon pengeélen volt hogy összefussanak Yoongival, aki úgy tudja Taehyung látja vendégül.

Gondolataimból végül kopogás ráz fel, én pedig úgy indulok meg az ajtó felé, mintha puskából lőttek volna ki. Szinte feltépem az ajtót, a hevességem pedig az érkező Yoongit is meglepi.

- Szia. - köszönök neki, kicsit lihegve, amire a szemöldökeit ráncolja értetlenül. Nem tudom igazából minek címzi, a köszönésnek vagy a viselkedésemnek, de nem is igazán akadok fent rajta.