Real me /Jikook ff./

11. Rész

Jungkook szemszöge.

"Majd egyeztetünk." 

Ez állt Jimin üzenetében, amit pontosan négy nappal ezelőtt küldött nekem. Vasárnap még könnyedén viseltem, mert úgy voltam vele, hogy eléggé megbántottam ahhoz, hogy tudjam; szüksége van most egy kis időre és békén kell hagynom. Hétfőn is ezzel a gondolattal nyugtattam magam, de itt már nehéz volt megállnom, hogy ne menjek el a terméhez, hogy legalább azt láthassam, hogy van. A bűntudat szüntelenül marcangolt, és minden ezzel töltőtt gondolat után egyre inkább a világ legidiótább emberének éreztem magam, hogy eljátszottam az esélyemet, pláne ilyen szaralak módon. Így utólag belegondolva, nem is értem Jimin hogy adhatott nekem tisztalapot, ami ráadásul meglehetősen jó irányba kezdett alakulni, amíg én el nem csesztem azzal, hogy egy féltékeny barom vagyok, aki előbb cselekszik, minthogy használná az agyát.

Mert igen, már nem volt kérdés bennem, hogy azért akartam odaszúrni Jiminnek mert teljesen kiakasztott, hogy Yoongi megtehet valami olyasmit, amit én nyíltan nem csinálhatok, azzal a fiúval, aki az imént még az én karjaim közt volt. Minél többet agyaltam a történteken és a kavalkádos érzéseimen, annál inkább vált az is tisztává előttem, hogy baromira bejön nekem Jimin, és nem is értettem magam, hogy nem vettem eddig észre Őt, hisz tökéletesen az esetem volt, pedig a töredékét sem láttam belőle. Bár valószínűleg a hülye, és mint kiderült totálisan értelmetlen bosszúhadjáratom lehet az oka, de ezen igyekszem túllépni és azon fáradozni, hogy Jiminnel is elfelejtessek minden kellemetlen, megalázó pillanatot, amit a hülyeségemmel okoztam. Ez a csókjainkig jól is ment, ugyanis akármennyire is ott volt benne a félelem az irányomban, akkor, abban a pillanatban minden hibám elfelejtette és csak engem látott. Éreztem minden rezdüléséből, hogy hasonlóan érez, mint én, amíg én el nem csesztem, hogy ezzel ne csak élete megrontója legyek, de még az a gyökér is, aki szórakozni akar vele...

Kedden már erősen türelmetlen voltam, mert egy árva üzenetet sem küldött, még a tanulásunkkal kapcsolatban sem, annak ellenére, hogy annak viszont fülltanúja voltam, ahogy TaeTaevel cseverészett telefonon hétfőn délután. 

Végül a türelmem mára, vagyis szerdára fogyott el, amikor láttam reggel a suliba beérkezni. Éppen az ajtóban beszélgettem Jacksonnal és Jaebummal, de Ő egy kósza, érzelemmentes pillantáson kívül semmivel nem illetett. Nemhogy nem köszönt, de még az a megosztott pillanat sem tartott három másodpercig sem. Ez pedig bosszantott. Rettentően, pedig tudom, hogy oka van rá, hogy levegőnek nézzen, ha úgy tartja kedve. De azt mondta nem haragszik, akkor miért viselkedik így? Miért hazudik magának és ezzel nekem is? 

Ezekkel a gondolatokkal telve szinte kilövöm magam az ebédszünetben, hogy azonnal megkeressem Őt és kérdőre vonjam, ha akarja, ha nem. Válaszokat akartam, méghozzá most, így szinte fanatikus bódultsággal száguldok a folyóson, ügyet sem vetve arra, hogy kit lökök esetleg fel a nagy siettségemben. Belesek Jimin termébe, de Őt magát nem látom, a cuccát viszont kiszúrom a szokásos helyén, így rögtön tudom, hogy a bújkálást választotta ismét a kommunikáció helyett. 

Ettől még mérgesebb leszek és szinte füstölgő fejjel járom végig a férfi mosdókat, ahol sejtem a lelőhelyét, de sajnos egyikkel sem járok sikerrel. Megnézem az öltözökben és a menzán is, de sehol nem találom Őt, így úgy döntök, visszasietek a terméhez és ott várom meg, és az sem érdekel, ha lekésem az órám miatta. Ha Ő így akar játszani, akkor legyen hát. 

Percekig ücsörgök a földön a terme ajtaja mellett, mint valami bejárati dísz, és azzal sem foglalkozok, milyen hülyének nézhetnek az elhaladók a pillantásaikból ítélve. Viszonylag a népszerűbbek táborát erősítem, így senkinek nem kell bemutatni ki vagyok, azonban ez még indokolatlanabbá teszi a viselkedésem, hogy nem éppen valamelyik szokásos tevékenységemet űzöm ehelyett. Mert igen, amióta Jiminnel megváltozott a viszonyunk, hála Tae véletlen találkozójának, visszavettem a piszkálásokból, sőt, azóta, hogy a szőkeségem megütöttem, semmi ilyenben nem vettem már részt. Akkor éreztem, hogy átléptem egy olyan határt, amit sosem szabadott volna, és így nem mehettek tovább a dolgok. Csak azt sajnálom, hogy erre Jimin fájdalmának kellett rávilágítania.