Fájdalmas szerelem [Dabi ff.]

17.rész

Egyszer biztos hogy kinyírom Monomát, na de kezdjük az elején. A kanapéról felkelve elmentem összekészülni, mikor kész lettem kimentem és láttam hogy Bakugou egy puszit nyom Deku szájára. Olyan fangörcsöt kaptam hogy elkezdtem visítani és ugrálni a lakásban, persze erre Izuku anya is kijött.
-Mi történt? Sikítást hallottam. - a fiúk csak rám mutattak de én még mindig csak ugráltam, hirtelen ötlettől vezérelve odamentem Katsukihoz és megpusziltam. Tudom már lassan egy hónapja hogy együtt vannak de még mindig nagyon cukik, az emlékeim hogy is mondjam mindig csak akörül a Touya körül forog. Nem szóltak semmit csak elindultunk, engem az utcán hülyének néztek hisz folyamatosan mosolyogtam és ugráltam mint piroska. Tudom már lassan egy hónapja hogy együtt vannak de még mindig nagyon cukik, az emlékeim hogy is mondjam mindig csak akörül a Touya körül forog. A suliba beérve találkoztam Mirioékkal így leálltam velük beszélgetni, Eri azt mondta hogy megint velem töltené a napot amibe bele is egyeztem. Ahogy láttam valami alakul Tamakiék közt hisz láttam hogy végig simított a szőkeség kezén, aki csak elmosolyodott. Elmentünk az osztályba és szokás szerint a taposóakna mellé ültünk le, első óra angol volt csak nem értem minek tartják. Utánna All Mighttal voltunk órán, egy az ellen harcoltunk én Tokoyamival kerültem össze. Az volt a feladat vagy el fogod a másikat vagy kimész a kapun, nem volt nehéz hisz csak elvettem a képességét, adtam neki egy jobb horgost és nyertem. Persze utána bocsánatot is kértem hisz nem akartam megütni csak valahogy úgy jött magától, a többiek gratuláltak nekem majd elmentünk enni. Épp csende ebédeltem de persze ezt is meg kell valakinek zavarnia.
-Úgy látom az A-sok együtt ebédelnek, milyen meglepő. Mondjátok már, nem gondoljátok hogy Akira csak kémkedni jött a gonoszoknak hisz ott volt hónapokig. - meglehet hogy így volt de nem emlékszem semmire ami ott történt így nem tudok kémkedni, de ha kéne se tenném hisz itt mindenki a barátom, sőt a testvérem, a családom. Most a lányok próbálták elzavarni a nem kívánatos személyt hisz Bakugou már aprókat robbantgatott, Kirishima bekeményedett (nem félreérteni), Denki meg szikrázott. Deku tudja hogy ez nem igaz így ő hagyja az egészet azzal az indokkal hogy majd megunja az egésze Monoma. Szép lassan felálltam és a srác elé léptem majd megfogtam az inge nyakát és lehúztam magamhoz, hisz magasabb mint én.
-Nem szeretném többször elmondani neked, úgy hogy jól figyelj rám. Én nem kémkedni vagyok itt hisz nincsenek emlékeim az elmúlt pár hónapról. Ne rajtunk éld ki a beteges megszállotságodat, tűnj el az osztályunk közeléből. Ha még egyszer meglátunk az asztalunknál vagy hogy  bármelyik barátomnak beszólsz, ebbe beleértve Tamakit is, akkor nagyon vigyázz hogy hova mész. Megértetted? - elég ijesztően nézhettem rá hisz ijedt fejet vágott és csak bólogatni tudott, az ebédlőben hangos tapsolás hangzott el amikor Monoma elment. Természetesen szerény személyemhez illően meghajoltam és folytattam tovább az evést, a srácok döbbent fejjel néztek rám, megértem hisz mindig csak a kedves és segítőkész oldalam mutatom. - Ne nézzetek már így! Igen, tudok ilyen is lenni és ezért nem kell megvédeni hisz Bakugou vér folyik bennem. - mosolyogtam rájuk mire elnevették magukat. Az utolsó órának is vége lett így elkezdtünk pakolni hogy megyünk haza, épp Katsukira vártunk mert nem tudott normálisan elpakolni amikor megremegett az épület és ordibáltak. Kiszaladtunk, mindenki felalá rohangált és mikor megkérdeztük mi történt csak annyit mondtak hogy gonoszok. Futva kerestük a bűnözőket és mikor megtaláltuk őket teljesen meglepődtem hisz Dabiék álltak a folyosón miközben védték magukat. Igen megtudtam a nevét az egy hónap alatt, egész jól kijövünk de furcsán érzem magam a közelébe. Elüvöltöttem magam mire mindenki megállt és rám nézett, nem volt a legjobb megoldás hisz kezdett összeomlani az épület a sok támadástól. Amilyen gyorsan csak tudtunk evakuáltunk a kisebb diákokat a helyszínről és mentünk a többiekért. Már azt hittük mindenki megvan de hirtelen Tamakiék szaladtak felénk.
-Láttatok gyerekeket?
-Milyen gyereket? - képedtem el hisz azt hittem Eriről van szó akit nap közben visszaadtam nekik hisz nem tudott velem lenni.
-Ma voltak nálunk kölykök ilyen bemutatón vagy min és 2 eltűnt. - a végét már nem hallottam hisz elkezdtem rohanni valamelyik irányba, már nem tudom mióta keresem őket, az épület egyre rosszabb állapotban van. Épp eggyel lejjebb akartam menni mikor kiabálást hallottam, a tüdőmet majdnem kiköpve szaladtam a terem felé. Ott gubasztottak a tanári asztal alatt sírva egymást ölelve, odaszaladtam hozzájuk és falkaptam őket. Szaladtunk volna ki de egy törmelék darab ráesett a lábamra így nem tudtam tovább menni. Ebben a pillanatban érkezett meg Tetsutetsu és a széllel odaadtam neki a gyerekeket, majd elzavartam őket. Próbáltam a követ elmozdítani de túl nehéz volt, lassan teljesen összedől az épület és nem tudom hányan vannak még bent. Elkezdtek újra hullani a törmelékek, egy hatalmas darab készült rám esni így próbáltam eltakarni a fejem de nem éreztem semmit. Felnéztem és már csak azt éreztem hogy valaki felkap és futni kezd velem.
-Nekem ne itt add be a derekad nyomi! - mondta Bakugou mosolyogva, nagyon boldog voltam így átöleltem a nyakát és a fejemet a mellkasába fúrtam. Kiértünk az épületből és megkönnyebbülve vettem észre  mindenki jól van, a két apróság odaszaladt hozzám majd megöleltek és visszamentek a szüleikhez. Engem lefektettek, begipszelték a lábam majd szóltak hogy pihenésre van szükségem és hogy kapok mankót hogy tudjak menni. Az osztály odajött gratulálni hogy milyen bátor voltam, amikor befejezték a mesélést elég feszülten néztek rám, érezték hogy meg fogom kérdezni mi történt.
-Ki okozta ezt?
-Hát az úgy volt hogy…
-Monoma volt. - fejezte be Kiri, az említett pont erre sétált így a szelemmel idehoztam amitől megijedt.
-Mit műveltél megint te istenverte?! - morogtam rá.
-Hogy is mondjam? Azt hittem hogy a gonoszok meg akarnak minket támadni így kialakult egy kisebb harc.
-Nem gonoszok! - szóltam neki úgy mellékesen. Nem sokkal később hazavittek és megbeszéltük hogy vissza
költözünk Dekuval a kollégiumba hisz ott is figyelni tudnak rám. A gipsz még 1,5 hétig kesz rajtam így addig nem fogok iskolába menni mintha még lenne sulink. Khmmm Monoma miatt khmm, na mindegy, elkezdtem pakolni a ruháim hogy akkor a koliban újra kipakolja. Mikor odaértünk a srácokkal megbeszéltük hogy ha rendbe jövök akkor menjük el a tengerpartra egy kicsit szórakozni a sok gond után.